Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-313

BÍ3. orsaágos ülés Kötelezve volt — és méltóztassanak e számokat | megjegyezni — egy évben adni 2, mondjuk két újdonságot, ami tán a költségben nagy különbség. (Felkiáltások a szélső hálóidalon: Balletet ?) Vagy balletet vagy operát és lehet még az egyik ballet, a másik opera. Még az is. És három előadásra volt kötelezve hetenkint. Ezen vállalkozó kapott az államtól 800,000 frank subventiót és azonkívül bezárta az évet 169,000 frank deficittel, vagyis szemben a bevételekkel volt az ő deficitje 970,000 frank, a mi a mostani agiót is beleszámítva, körül belől 500,000 frtnak felel meg. (Felkiáltások a szélső baloldalon : az Parisban volt! Azok birják! mi nem! Nagy zaj.) T. képviselőház ! Igenis ez Parisban volt, a hol azok, a kik épen 1885-ben jártak Parisban, megmondják, hogy akárhány olyan operaelőadást láttak, a milyen, ha itt előadatnék: a sajtó és a közönség felzúdulna; és történt ez akkor, midőn — mondom — egy esztendőben azon vállalkozó csak két újdonság adására volt kötelezve. (Helyeslés a jobboldalon,) Ha ez megtörténik Parisban, hol nem csak maga a helybeli szinházjáró közönség annyiszorta nagyobb, mint nálunk, de a hol özönlik egész éven át a temérdek idegen, kérdem, szükséges-e bűnbakot keresni arra, hogy mi oka annak, hogy nálunk is deficit van ? Azt tartom, nem szükség, hanem igenis szükséges — és most felelek azon közbeszólásra, hogy ők bírják, mi meg nem birjuk — hogy szállítsuk lejebb igényeinket és szállítsuk lejebb költségeinket is. (Helyeslés jobbfelöl. Ellenmondás és felkiáltások balfelől: Intendáns 20,000 forinttal!) A párisi opera vállalkozó által kezeltetik, de mert fenn akarják tartani egy nemzeti intézet kellő niveauján, mindamellett — más név alatt — de azért ott is van intendáns és van felügyelet és kell is lennie felügyeletnek, mert a nélkül egy nemzeti intézetet felállítani, annak subventiót adni sehol a világon nem szokás és nem lehet; sőt mondhatom, hogy a párisi opera bérbeadási szerződése, a calier de charge — a mint ott nevezik —• oly gyönyörű, részletekbe menő feltételeket és garantiákat köt ki az iránt, hogy azon nemzeti intézet ne váljék oly speculatio tárgyává, minővé ma a magukra hagyott színházak körülbelül mindenütt válnak, de a midőn aztán nem egyebek, mint a közönség sok részben elfajult Ízlésének hízelgő, gyakran botrány-intézetek a helyett, hogy azok lennének, a miknek lenniök kellene. (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások balfelől: Hát a ballet ?) T. képviselő urak, én elmondhatom, hogy soha, még fiatal koromban sem szerettem a balletet, de azt mondani, hogy a ballet egy ilyen intézetbe nem való, engedelmet kérek, mégis igen erős ítélet, minthogy mióta a világ fennáll, minden ilyen intézetekben mindig volt és senki által olyanKÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. XIV. KÖTET. febroir 4. 1887. 335 nak, mely oda nem való, nem tekintetett, (ügy van! jobbfelől.) Azt mondtam, t. ház, azon kell lenni, hogy szállítsuk le az igényeket, hogy megfelelhessünk a rendelkezésünkre álló pénzzel is a szükségletnek. Itt hallottam egy eszmét, benne van az általam tisztelettel említett körnek Pemlékiratában is, hogy: hja ez csak úgy lehet, hogy hazai erőket — némelyek szerint kizárólag hazai erőket — kell alkalmazni. Én, t. ház, a hazai erők fejlesztését nagyon helyesnek tartom, a hazai erőknek alkalmazását is helyeslem; de méltóztassanak nekem azt elhinni, hogy ha most kimondatnék, hogy az operánál csak hazai erők alkalmazhatók, a személyi kiadások roppantul fognának emelkedni, mert elzáratván a verseny, a hazai erők bizony megkövetelnék a maguk díjazását túl azon — nem mondom — a mit meg érdemelnek, hanem a mit adhatunk, (ügy van! jobbfelől.) És ez természetes. Utoljára a színművészet annyira össze van kötve a nyelvnek tökéletes bírásával, hogy az nagyon ritka eset lehet, hogy ilyen jeles magyar színművész a külföldre menjen magának életpályát keresni; de a zene nem ilyen természetű. Eddig is tapasztaltuk azt, hogy a nálunk fejlett jeles művészek és művésznők, a mintegy bizonyos hírnévre tettek szert, másutt jobban díj áztathatván, itt hagyták az intézetet. Később ugyan többnyire visszajöttek, de már akkor, mikor művészi életük legszebb idejét a külföldön eltöltötték. (ügy van!) Az mondatott, t. ház, és láttam tegnap is, hallottam ma is, hogy nem vették kellően komolyan azt a nyilatkozatot, hogy a költségeket lejebb kell szállítani, különösen miután hozzátette gróf Keglevich képviselő ur, hogy ez kezdetét veheti a jövő év derekán, de még helyesen elérhető csak egy pár év alatt, gondolom 1889ben lesz. Egyfelől — s ezt értem — a t. képviselő urak hangsúlyozzák a szerződések szentségét, nagyon rosszalólag szólalnak fel, ha valaki megpróbálja, hogy egy szerződést, a melyben valami formahiba van, ne tekintsem végleg kötelezőnek ; másfelől megkívánják tagadni most a subventiót és általában leakarják azt szállítani, isten tudja milyen összegre. T. ház!Ez a kettő együtt nem lehetséges; (ügy van! Ügy van! a jobboldalon) mert ha a szerződéseket tiszteletben akarjuk tartani, meg kell várni, mig azok lejárnak és csak a mint ez fokozatosan — mert a szerződések nem egyszerre járnak le — lehetővé lesz, kell a személyi kiadások reductióját keresztülvinni. (Helyeslés a jobboldalon. Félkiáltások a szélső baloldalon: Hát az Excélsior!) A képviselő uraknak azzal is 49