Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-313

«ää^ S13. oruáges ülés február 4. 18S7. 381 a művészek az ő jóakaratát viszonozzák s megakadályozzák intendánsi működésében. Ezt azonban csak mellékesen kívántam felemlíteni, mert hiszen az operaház nagy hibái mellett, ezen apróságokra valami nagy súlyt fektetni alig lehet. Hallottuk az intendáns úrtól tegnap is említeni, hogy — ámbár ez állítást a napi sajtó hetekkel ezelőtt a valódi értékére szállította le, a mostani nagy deficit oka az, hogy az intendáns ur újabb és újabb darabokkal gyarapítja a fővárosi luxust és a közönség luxusra vágyó kényelmét hallottuk — hogy mig báró Podmaniczky Frigyes idejében hány százezer forint volt a deficit, addig ma valamivel kevesebb; hogy mig Podmaniczky intendánssága alatt 43 operát és 8 ballettet adtak, addig ma 46 operát adnak. Erre nézve, t. ház, constatálom, hogy ha az 1884-ben s 1885-ben, tehát addig, mig az új intendáns nem vette át az intendaturát, színre került nagyszámú és jó opera kiállítására egy fél millió költetett is el, ez mindenesetre positivebb fedezetet talált, mint azon 100,000 frt, melyet az intendáns egyetlen egy darabra költött el, a melyről még csak azt sem lehet mondani, hogy valami magas művészi értéket képvisel. De ha meggondoljuk azt, hogy a mint ezt Komjáthy Béla t. képviselő ur igen helyesen mondta, a ballet korántsem jogosult önálló műfaj, hanem hogy az az operáknak díszítésük és mellékszerepként szükséges: akkor mindenesetre igen csodálatosnak fogjuk találni, hogy ezen nem önálló műfajra ily nagy összeg lett fordítva. Azt sem akarom vitatni, hogy ezen új ballet kiállítása mennyivel volt fényesebb a bécsinél és a Triesztinél, mert tudva lévő dolog, hogy ez a trieszti kiállítás idejében cassadarab volt s így azt sokan már onnan ismerték, mint ott ismerték Bécsből s azért sajnálattal kellett az új intendánsnak tapasztalnia, hogy a százezerbe kerülő ballet harmadik előadásában már a zártszékek üresek voltak, a mi szerinte talán még nem olyan nagy baj, mert mig báró Podmaniczky az üres helyeket a szini tanoda növendékeinek s másoknak adta, az új intendáns ezeket, mint kiadásokat felszámította, ugy most a t. intendáns ur ezen üres helyeket remélhetőleg bevételként fogja felszámítani. Szólhatnék bizonyos operai mulatságokról. Köztük az operabálokról, a melyek tudvalevőleg 500 frtot jövedelmeznek s melyeknek kiállítása sokáig igénybe vette a díszítő személyzetet ugy, hogy 1886. év első felében egyetlenegy új operát sem lehetett előadni, csak épen Lahor királyát elevenítették fel. Az operabálok inscenirozása mindenesetre szép intézkedés volt az intendáns úrtól, a mennyiben eredeti reformeszmét árult el, bár csak a bécsi operabáloknak utánzása volt is. Azonban az eredmény megmutatta, különösen a harmadik operabálnál, hogy midőn az uralkodó megjelent 9 órakor a teremben, nem voltak négyen, öten. Ott ült az uralkodó és unatkozott 11 óráig s amikor látta, hogy ugy sem lesznek többen 70*nél, ott hagyta a mulatságot. E tények sikere után hiszem és remélem, hogy az a bohóczestély, amelyet Sylvester estéjére szándékozott az intendáns ur rendezni, hogy a redouteban adandó bohóczestélynek concurrentiát csináljon, fényesen sikerült volna. Én azonban egy nemzeti intézet, mely a király és a nemzet subventiójából tartatik fenn, hivatásának nem azt tartom, hogy abban bohóczestélyek vagy álarczosbálok rendeztessenek, hanem hogy abban műveljék a nemzeti zenét, ha pedig nem művelik a nemzeti zenét, akkor műveljék a nemzetközit, mert a nemzetközi s egyáltalában a zenének nemesítő hatása van az erkölcsökre, mert én nem tartom luxusnak a zenét, hanem culturalis szükségletnek. A másik fajtája az operaházi soiréeknak az volt, hogy 16 ur és 16 hölgy részére rendeztetett egy estély. Erre nézve sem szólaltam volna fel, hogy ha az a hiba nem történik, hogy nem Keglevich gróf, a magán személy, hanem a m. kir. operaház és a nemzeti színház intendánsa rendezte. Hivatalos feliratú meghívók és szétküldött levélkék által hívták meg a 16 kiválasztott hölgyet és a másik 16 urat. Komjáthy képviselő ur tegnap annak constatálására szorítkozott, hogy ez alkalommal egy különös levélke is ment a művészek és művésznőkhöz. Én constatálom, hogy ez a különös levélke nem a meghívással együtt ment, hanem ment akkor, mikor a nemzeti színháznak és operának meghívott tagjai erkölcsileg köteleseknek érezték magukat arra, hogy e meghívót visszaküldjék. Akkor e meghívónak hátára lett irva a drága kis levélke, a melyet ismét, privát természetű lévén, nem hoztam volna fel, hogy ha hivatalos papíron nem Íratott volna. És mert ilyenen íratott, bátor leszek a levélkét felolvasni. A drága kis levélke hangzott pedig (olvassa) : „Kedves kisasszonyaim! Ha toilette-kérdés miatt küldték vissza a meghívót, akkor nem fogadom el, mert hiszen ez nem akar bál vagy nagyszerű tánczestély lenni, hanem egyszerű kis vacsora, 16 hölgy a hallétből, ugyanannyi ur, 10-kor vacsorálunk, 1-kor aludni megyünk. Jöhetnek tehát akárhogy öltözve, sétatoiletteben is. II. 18. Keglevich." Állítólag 3 hölgy és 3 ur kivételével meg is jelentek a meghívottak. 10 órakor vacsoráltak és 1 órakor aludni mentek. Erre megjegyzésem csak az, hogy a levélkét közölték a lapok, mint az intendáns ur saját levelét s jóllehet, hogy szereti a véleményét, hivatalos informatióit lapok által közzétenni, nem tartotta most szükségesnek kijelenteni, hogy ez alávaló rágalom. Magam sem hiszem, hogy teljesen így volna, de hinnem kell addig, a mig meg nem czáfoltatik.