Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-312
312, orsss&gftj ftlé? február 5. 1887. 375 nem, hogy ez csak 1888. ésl889-ben lesz elérhető, I hogy ebből nemcsak az következik, hogy azokra addig várni kell, hanem hogy addig idegeneket kell alkalmazni. Hogy pedig azok közt választhassunk és ne történjék az, hogy drága fizetéssel az idegenek itt vannak, de nem énekelnek és nem ismeri őket a budapesti közönség és mikor már éveken át szerződtetve vannak és nem énekelnek, csak akkor tudjuk meg, hogy a közönség ízlésének nem felnek meg, ennek elkerülésére nincs más mód, mint a vendégszerepléseket folytatni addig, mig az átmeneti idő le nem jár. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha ezt az eljárást követjük, akkor, ismétlem, néhány év múlva a kiadásoknak tetemes csökkenését fogjuk elérni. A másik factor, mely a végeredményre döntő befolyást gyakorol, a bevételek rovata. Ennél is, mint mondám, kis javulás már most is beállott. A színházak azon csekélyebb látogatottsága, mely 1886-ban, természetesen csakis az intendáns hibájául rovatott fel, miben az illető uraknak örömét nem akarom zavarni — mondom — a színházak látogatottsága fokozatosan november és különösen január óta javult; máshol is, az operánál is és ezért feltehető, hogy az 1887-ben még inkább fog emelkedni. Kétséget nem szenved, hogy erre befolyást fognak gyakorolni némely mellékes körülmények; ezek között egy mellékesnek látszó körülmény, de a mely a rendes bevételekre gyakorolt már és fog befolyást gyakorolni: a szabadjegyek megszorítása. Ha van egy rendszabály, melylyel csekély mértékben használtam az operának és nagy mértékben ártottam magamnak, az a szabadjegyek eddigi rendszerének megszüntetése. (Helyeslés jobbfelől.) A szabadjegyek rendszere, hogy azt két számmal illustráljam, abból állott, hogy 1885-ben, azon bizonyos 9 hónapos esztendőben kiadatott az operaházban 14,995 szabadjegy, 46,019 frt 80 kr. értékben. (Mozgás.) Az 1886. év első felében (Zaj. Halljuk!) a melyben t. i. a régi rendszer még tartott, Julius l-ig ki lett osztva 18,427 szabadjegy; pénzértéke 31,889 frt 20 kr. Egy szóval sem szólok hozzá most, vájjon helyes volt-e az, hogy a dalszínház megnyitásakor inauguráltatott azon szokás, hogy bizonyos egyéneknek szabadjegyek adattak ki, a kik különben talán nem látogatták volna az operaházat; (Felkiáltások balfélől; Kik 1) ez kezdet volt, nem akarom ma elmondani a nézetemet, helyes volt-e azt inaugurálni, vagy nem, de mindenesetre, nézetem szerint, nem volt szükséges, oly mérvben fejleszteni azt, a mint történt. T. ház! Az eredménynyel szemben állva, csak constatálhatom, hogy százakra és ezrekre megy a száma azoknak, a kik az operaházban saját pénzükért soha nem voltak és a kik mostan állandóan látogatják az operaházat. Ezen óriási szám, a mely előbb — helyesen, nem helyesen, ismétlem, hogy ahhoz most hozzá nem szólok — de tényleg ingyen látogatta a színházat, ezen nagy szám még sokkal magasabb és nagyobb kárt okoz az operaháznak; mert nemcsak azon kétszáz ember az — de később 400 is volt — a ki egy este ingyen jár a színházba, tartózkodik a pénztárhoz menni, hanem annál jóval nagyobb a száma azoknak, a kik várnak a szabadjegyekre és a kik bizony azon intendáns irányában, a ki azokat beszünteti, nem nagy rokonszenvvel viseltetnek és alig várják azon napot, a mikor megválik hivatalától. (Derültség és felkiáltások jobbfelől: ügy van ! Ugy van!) A színházak látogatottságára van még egy factornak befolyása s attól a jövőben a legnagyobb és legerélyesebb részvétet és támogatást a színház, kivált az operaház érdekében elvárom és reménylem és ez a sajtó. (Halljuk! Halljuk!) Nem személyem, a vezetés irányábani bizalomból eredő támogatást várok, hanem azon meggyőződésből eredő támogatást, hogy ez egy közügy, hogy itt az országnak s azon annyiszor említett szegény adófizetőnek érdeke forog kérdésben, nem pedig az intendánsnak személyes érdeke; (Igaz! a szélső balon) mert nagy tévedésnek tartottam azt is mindig, a mikor egy opera-crisisről volt szó, a mely tulajdonkép nem létezett soha, mert az egész operacrisis csak abból állott, hogy egy bizonyos öszszeggel többe került az opera, (Derültség és mozgás balfélől. Halljuk! jobbfelől) a mely nagyobb költség összegbe bele jutottunk az által, hogy egy uj intézetet egy kis hiúságból nagyobb keretben állítottunk fel, mint szükséges volt. Ebből állott az egész opera-krisis, mely némi fluctuatio után ismét a kellő mederbe fog jutni. A mi crisis volt, az az intendáns személyére vonatkozott, nem az operaházra. És erről, a mit csak mellékesen akartam említeni vissza kell térnem azon factorra, a mely nagy befolyást gyakorolhat a látogatottságra, tehát a bevételek emelésére, a hiányok apasztására és ez — a mint mondom — a sajtó. A sajtótól egy intendáns sem, de én sem várom azt el, hogy feltétlenül dicsérjen, de egyáltalán nem óhajtom, hogy dicsérjen és senki sem várja el tőle azt, hogy a külföldieknek azt hirdesse, hogy jöjjön el Budapestre lakni, mert itt van az első színház a világon; és senki sem várja tőle azt, hogy minden — kivált fejlődő — erőt dicsérjen és soha sem említse fel azt, ha egy rossz énekes énekel, vagy üres a színház; de el lehet várni tőle azt, hogyha rosszalja a mi rossz, néha említse fel azt is, a mi jó, (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások balfélől- Eddig is azt tette!) és ha mindig felemlíti, valahányszor üres a színház, ne tegye azt, a mit legutóbb több napi lap tett, hogy midőn másnap tele volt a magyar operaház, egy szót sem szólt róla, hanem a német színházról beszélt. (Mozgás és tetszés jobb-