Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-312
356 SI *' •««*£•• * lé » tebntr 3. IS*Í azt, hogy azon városban, melyet a ministerelnök űr képvisel, évekkel előbb 250 hivatalnok állott 900 iparossal szemben, mig most 500 hivatalnok áll 300 iparossal szemben. Felesleges mondanom, hogy az iparosok nem igen támogatták a ministerelnök nrat, mig a hivatalnokokból aligha kerül ki az ellenzék többsége. Azon vidéki kerületek összeírásáról akarok szólani, a hol a szavazók legnagyobb része az V* telek után lesz felvéve. Megengedem, hogy az olyan területekben, a hol a kormánypártnak nincs mit keresnie, vagy a hol a választási törvény kijátszása nélkül is megbírja a többséget szerezni, törvénysértés nem történik; de azon kerületekben, a hol a választás kétséges, vagy ahol a többség kierőszakolható, oly gyakoriak a törvénysértések és lépten-nyomon találkozunk a választási törvénynek lábbal tiprásával. (Igazi Ugy van! a szélső baloldalon.) S az összeírásokat illetőleg nem szoktak oly kicsinyes eszközökkel bíbelődni, melyeknek eredménye 1—2, 10—20, választó kitörlése volna. Ezzel czélt nem érnének. Egészen másként járnak el. Nem a kormánypárti községekben — mert ilyenek nincsenek — hanem az oly községekben, melyek megvesztegethetők, a census oly alacsony, hogy ennél több adót fizetnek V* telek után is. A hasonminőségű ellenzéki községben egészen máskép van. Sohasem keresik ki a legkevésbbé megadóztatott negyedtelket a census alapjául, hanem rendesen annak dupláját. Már most tessék elgondolni, mily változást idéz ez elő a névjegyzékben. Mert ily községekben a választók zömét nem azok képezik, a kik 7—8 forint adót fizetnek, hanem a kik 5—6-ot. Jó fogás az is, hogy a kisbirtokosoknál a különböző határokban levő kisebb birtokok adóját nem szívesen összegezik. Ennek, igaz, van orvossága : a reclamatio. No már ember legyen, a ki a reclamatio utján be tudja vinni a névsorba az egy kerületben kimaradt 6—7—800 polgárt, a mikór igen jól tudjuk, hogy a reclamatio ideje a legnagyobb munkaidőre, aratás idejére, az idén pl. Julius 5 — í5-ére volt kitűzve. Aztán meg ne áltassuk magunkat: jól tudjuk, mi az a reclamatio. Akármily jogos, akármily jól legyen fölszerelve, visszautasítja a központi választmány ép ugy, mint a Curia. Az utóbbi időben divatba hozták, hogy egyes nagyobb községekben, az űrbéri negyedtelkek utáni censust, melyet eddig más szomszéd községek mintája szerint állapítottak meg, egyszerre megváltoztatták, így pl. Nagy-Szalontán 1848-ban egyszer-mindenkorra a hasonminőségű földekkel biró Mező-Gyán községnek V* telek után fizetendő földadóját acceptálták, mint censust. Ez fennállott 18 84 ig. Történt azonban, hogySzalonta polgárai a függetlenségi zászló köré csoportosultak és a kormánypártnak érdekében állt a választók számát megrostálni, Egyszerűen azt mondták, hogy többé nem a mezö-gyáni census szolgál alapul, hanem az egész vidéken a legjobb földekkel biró s így legjobban megadóztatott Köte-Gyán községe, mely pedig Szalontával nem is határos, mert, mint a ministerelnök ur is jól tudja, köztük van a barmódi puszta. így aztán a szavazók számát meglehetősen meg is rostálták. A mi megtörtént Szalontán, megtörtént Biharmegye s az ország sok más községében is. Ha a múltban is kijátszták a választási törvényt, hatványozottabb mérvben tették ezt az idén az 5 éves mandátum miatt. Bámulatos egyöntetűség, melylyel ez történt s fel kell tételezni, hogy a választói névjegyzék ilynemű összeírása parancsszóra történt. Én, a ki figyelemmel kisértem az összeírásokat az egész országban, bátran merem mondani azt, hogy 1872-ben a Lónyay-kormány alatt kezelt gyalázatos összeírások csak halvány képét képezik azon visszaéléseknek, melyek 1886-ban a Tisza-kormány alatt elkövettettek. Majd a választásoknál keserűen fogja tapasztalni az ellenzék, mert nálunk az ellenzék vezérférfiainak meg van azon bűne, hogy megbíznak az összeíró küldöttség gavallérságában, törvénytiszteletében, de majd ha a választási mozgalmaknál a választási névlajstromba belepillantanak, bámulni fognak, hogy abból száz számra kimaradtak a legbirtokosabb gazdák és száz számra belekerülnek olyan választók, a kik az adót csak híréből ismerik. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen föltevésem illustrálására legyen szabad már most a t. ház figyelmét pár perezré néhány concret adat felsorolása czéljából igénybe vennem. (Halljuk! Halljuk!) A múlt évben reclamatióra kitűzött 10 napot Bihar megyében, tehát a ministerelnök ur otthonában, egy a bihari kerületben lakó barátomnál töltöttem. A 10 napot fel akartuk használni arra, hogy a netán hibásan történt összeírásokat rectificáljuk. Tíz nap alatt beutaztuk a kerület felét, a másik felére már nem jutott idő. A mit tapasztaltam, a fölött elborzadtam. (Halljuk!) Először is megjegyzem, hogy a kerület többségét a magyarság képezi, a kik egyetlen község kivételével az ellenzékhez tartoznak; a nagy kisebbségben lévő románok rendesen a kormánypárt jelöltjére szoktak szavazni. (Egy hang a szélső baloldalon; Borravaló!) Megjegyzem azt is, hogy ezen kerületben, de Bihar vármegyében mindenütt, a hol vegyesen lakik két ajkú nép, a magyarság képezi a birtokosabb elemet, tehát a választási lajstromba számarányánál fogva is nagyobb mennyiségben kell bejutnia, mint a románoknak. És mégis mi történik? Az, hogy a nagy kisebb-
