Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-311

SÍI. orsüágoi 8!éi február l. 1S8T, 34^ alap soha semmi jót nem gyümölcsözött az országnak. Én ezelőtt 6—7 évvel, mikor tanulmányoztam a szomszéd országok budgeteit, csodálkozással vettem észre, hogy Románia budgetében a rendelkezési alap egyszerre 60,000 frankra szállott le. Én nem tudtam ezt magamnak megmagyarázni, tehát fordultam az ország financiális capacitásá.hoz, az akkori pénzügyminister, most cultusministerliez, Sturdza Demeter úrhoz és kértem, hogy magyarázza meg, hogy történt az, hogy ezen kis országban, a hol szintén nagyobb rendelkezési alapra szükség volt, hogy az kiszállíttatott 60,000 frankra? Azt a választ kaptam; én meggyőződtem, hogy ezen alappal minden kormány vissza szokott élni s épen azért, minthogy liberális vagyok s liberális kormányhoz tartozom, azt akarom, hogy visszaélésre lehetségünk se legyen, de a kik utánunk jönnek, szintén vissza ne élhessenek. Ez az oka annak, hogy lesz állíttatott a rendelkezési alap 60,000 frankra és sajnálom, hogy nem tehettem, hogy töröltessék végleg. Most bátor leszek tapasztalataimat elmondani a mi rendel kezesi alapunkról. (Halljuk!) A t. ház emlékezni fog, hogy a kormányelnök ur ezelőtt egy évvel bizonyos vakondokokról beszélt. Én akkor nem értettem a gyanúsítást, de meggyőződtem, hogy azon vakondokokat a rendelkezési alap teremti s hogy ezen vakondokok, nem mondom a t. kormány által, hanem közegei s sajtója által a nép félrevezetésére használtatnak fel. így bizonyos, a nemzetiségek ellen irányzott közvélemény jön létre, mely aztán — meglehet, politikai r-zélokra fordíttatik — mindenesetre arra, hogy a nemzetiségeket közveszélylyé felfuj'ják s azt érvényes motívumnak tekintsék, a nemzetiségek érdekeiben fennálló törvények hatályon kívül helyezésének. Bizony, ilyen ezél sem politikai, sem morális nem lehet. Es mit látunk? Azt látjuk, hogy a t. kormány minduntalan üldözi azon vakondokokat, de egyetlen egyet sem tudott megfogni, de egyet elért: felizgatni a magyar nemzet kedélyét, minduntalan fenyegetve őket azzal, hogy ha nem hallgatnak és nem fizetnek, nem viselik a legnehezebb terheket, bizony a nemzetiségek felzúdulnak s a magyar államot s nemzetet veszélyeztetik. De talán tovább is ér ezen taetica s a koronát is befolyásolja : nem állítom, de tartok attól s megnyugtatására Ugron Gábornak mondom, hogy régen volt, mikor a nemzetiségek ellenök elkövetett sérelmek orvoslása végett a koronához fordultak; Tisza Kálmán ur ministersége alatt a tapasztalat megtanította azokat, hogy ily úton orvoslást nem nyerhetnek. De illustrálom a véleményemet itt egy régibb tapasztalásommal. Nem fogok itt neveket emlegetni, mert erre jogosítva nem vagyok, de ha az igen t. kormányelnök ur tudni akarja a neveket, azokat meg fogom neki súgni. (Derültség.) Mondom, nem vagyok j ogosítva itt neveket emlegetni. (Helyeslés.) Ezelőtt vagy 15 évvel egyszerre a bécsi rendőrség utasítására befogtak egy ily agent provocateurt és rendelkezési alap növendéket és elkobozták iratait, elküldvén azokat Bécsbe. Volt alkalmam betekinteni azon iratokba; azok közt valami 60 denuntiatio volt csekély személyem ellen; a legpompásabb és egyszersmind legelmésebb közülök úgy hangzott, hogy én a legveszedelmesebb agitátor vagyok. Miért? Mert mindig a törvénynyel a kezemben agitálok. Azt jelenti ez, t. ház, hogy Magyarországon nem szabad a népet felvilágosítani a törvénynyel; természetesen azért, mert az nem a nép számára és érdekében, de csak bizonyos politikai ezélnak és az uralkodó kormányok, illetőleg kormány közegeknek való. Ez eset egyébiránt régi tény; de mondok egy legújabbat. Meghalt most nemrég egy főispán és annak titkos actái közül több került a publicum kezébe. Én is láttam egy párt, olvastam és láttam ismert aláírást. Azokban oly hazugságok terjesztetnek elő, a minőkre becsületes ember rá sem gondol. Például az mondatik rólam, hogy én akárhányszor megyek Bukarestre az akadémiába, mindig N.-Szebenen át megyek és akárhányszor visszatérek, N.-Szebenen át térek vissza; mikor megyek, viszem a híreket oda és mikor visszatérek, hozom Cogolniceanutól az instructiókat, még magának a metropoíitának is. Ez áll azokban a kéziratokban. Pedig én még soha eddig Erdélyen keresztül sem oda nem mentem, sem vissza nem jöttem. A többit elhallgatom, ámbár a többi még erősebb. Hát elővettem az illetőt, megkérdeztem, hogy uram, hogy merészelt ilyen hazugságokat irni felőlem ? Azt felelte : a méltóságos ur hivatott magához, azt kérdezte, hogy tudok-e valamit önről előadni; hát adott mindenféle igaz tényeket és viszonyokat elő, de azok nem tetszettek, hanem egyenesen arra szólittatött fel, hogy ez meg ez irányban adjon irott feljelentést és jól fog megjutalmaztatni. Szegény ember létére^ mindent megtett és 400 frt jutalmat vett. (Élénk derültség.) Nem vakondokok-e ezek?Valóban, meg vagyok győződve, hogy a többség itten mindent elhisz, a mit a kormánytól a nemzetiségek ellen hall, pedig azoknak többnyire semmi alapja nincs. Hiszen, ha agitatióra volna szüksége a nemzetiségeknek, a kormány közegei agitálnak magukviselete által; hiszen úgy elidegeníték már is a népet és olyan gyűlöletet terjesztettek maguk ellen, mint nem tehetné ezt semmi agitátor sem a világon. Ép azért mondom, t. ház, hogy az ilyen dispositionalis alap csak rosszat és károst okoz. Hisz, ha valamely becsületes dologra szükséges a pénz, azt ki