Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-310

310. omégos ülés janaár 31. 1887. i tulajdona lévén, 3, legfeljebb 4 millióval oly országház lett volna építhető — a mi elenyésző csekély összeg ehhez képest — mely megfelelt volna mind a nemzet méltóságának, mind pedig az a czél is el lett volna érve, hogy az idegen, vagy a vidéki hazafi, egy arra való előkelő helyen, a Dunasor közelében szemmel láthassa a magyar alkotmány megtestesülését, az országházat, mert arra én is sokat adok. Azt is helyeslem, ha a t. ministerelnök ur bizonyos idealismnst, eszményiséget hangsúlyoz az országház epületénél, hogy legyen méltó az egy alkotmányos nemzethez, hogy annak testületei méltóképen elhelyezve legyenek. E szempontok vezettek ama tervezetnél, a melyet annak idején én és az a párt, melyhez tartozom, ajánlottunk és a mely pazarlás nélkül megfelelt volna rendeltetésének és a mostaninál legalább is ötszörte kevesebbe került volna. Maga a t. ministerelnök ur elismerte akkor, hogy a mi az olcsóság szempontját illeti, igazam van, de a helyre nézve más rendeltetést emlegetett, gondolom az igazságügyi palota, vagy nem tudom micsoda terveztetett oda és egy más akadály vettetett fel, hogy a vámház közel lévén, az zajos kereskedelmi pont lenne; szóval a telkek ott hevernek és disztelenítik a fővárost sülyedt épületeikkel, mig más helyen egy V. Károly-féle Alhámbra, mely maisbevégezetlen, kezd emelkedni és deszkakerítéseivel elzárja a főváros nagy környékét a fejlődéstől. T. ház! Ha megtestesíteni akarunk egy oly ideát, mint az alkotmányosság, illő épülettel, minden esetre szükséges, hogy ez a nemzet geniusához képest történjék. A ministerelnök ur hangsúlyozta az eszményt, azért térek rá. A magyar nemzet geniusa mindenhez közelebb áll, mint a góth stylushoz. Ez a palota, melyet akkor fel méltóztattak erőszakolni, nem a mi climánkhoz és nem a mi geniusunkhoz való. Ott van a kassai dom, egyetlen nagyobbszertí alkotása a múltnak Magyarországon góth stylusban; az is omladozik, düledezik és az idők viharait nem állja. Példa rá továbbá — akkor is említettem — a szép stylű góth emlékszobor, a mely a mai eskütéren állott, a mely a dunaparti szeleket kiállni nem tudta és 10 évet sem ért meg és deszkakerítéssel kellett körülvenni, hogy a hulló kövek agyon ne üssenek valakit, utóbb pedig el kellett hordatni Óhajtom, hogy ne járjunk igy a góíh-csúcsokkal, czukorsüteményszerü fialákkal díszített országházzal. Megmondtam ezt nemcsak itt, de az építészeknek is kifejtettem, a kik azt mondták, hogy ez nem is tiszta góthstylíí, mert két csúf franczia mansard lesz rajta, a mely elékteleníti. Hogy nem maradtam e véleményemmel egyedül, hivatkozom a Bécsben és Lipcsében megjelent szaklapokra, melyekben gúny tárgyává tétetett ez épület, mint echt ungarischer Styl, mindenféle aprólékos túlzott díszítésekkel és semmi valódi stylszertí egyöntetűséggel, mert a góth-styl a franczia mansardokat nem tűri meg. De én most ebbe belemenni nem akarok, hanem a jövő nemzedék, a mely meg fogja érni — mert én aligha érem meg, kivált pénzügyi calamitásaink között, mig az országház felépül — tapasztalni fogja, hogy örökké csorogni fog, örökké hulladozni és porladozni fognak kövei az északi széltől s talán majd egy pár az ülésekre járó képviselőt agyon fognak ütni a hulladozó kövek. (Elénk derültség.) Óhajtom, hogy a végzet azokat, vagy azok ivadékait ne büntesse, kik rászavaztak e szerencsétlen colossusra. T. ház! A t. ministerelnök ur azt méltóztatott mondani, hogy rossz takarékosság volna ép ily épülettől vonni meg a pénzt; de arra nem méltóztatott felelni, hogy mekkora a pénzösszeg. Mert ha rossz takarékosság az országháztól a költséget megvonni akkor, mikor a nemzet rongyokba burkolva éhezik, akkor ily országházat építeni „czifra nyomorúság." Tessék most már váiasztani a t. ministerelnök urnak a rossz takarékosság, vagy a czifra nyomorúság között. Részemről hivatkozom arra, hogy elejétől fogva ellene voltam és velem együtt azon párt minden tagja, a melyhez tartozom. Kifejtettem okaimat. A többségnek czifra országház tetszett, méltóztatott brillírozni akarni. Most megvan. Hogy nekünk igazunk volt, mutatja a Gulner Gyula t. képviselő ur által benyújtott határozati javaslat és az azt követő felszólalások, mert valóban nem illik az egy szegény országhoz, hogy midőn ajkig van elmerülve és fuldoklik a financiális deficitben, akkor iparkodjék, mint ha valami agg szűz ha bálba készül, magát czifra cziczomákkal feldíszíteni, (ügy van! a szélső baloldalon.) Nem kívánjuk mi azt —a mire a t. ministerelnök ur hivatkozott, hogy nem volna correct eljárás — hogy a mi törvényhozásilag egyszer már elfogadtatott, folyamatba tétetett, az most megsemmisíttessék, visszavonassák; nem kívánunk mi alkotmányellenes dolgot, hogy a mi egyszer megszavaztatott, azt most visszavonjuk; hanem kivánjuk azt, hogy függesztessék fel az építés legalább addig, mig az önök bölcs gazdálkodása pénzügyeinkben meghozza azt a boldog paradicsomi állapotot, hogy bőven költhetünk, hogy mint Olaszország, midőn valutája rendezve lévén, aranyban fizethetett; nem lesz deficitünk és nem kell adósságot csinálnunk. Ha azután mindez meglesz, nem bánom, ám rakja a t. ministerelnök ur fényes, aranyos fiaiákkal akár egész Budapest városát körül. Akkor lesz alkalom és költség reá; de mostani állapotunkban, megvallom, a szivem vérzik, hogy ha látom, hogy ily czifra nyomorúságra szóratik ki az ország pénze. Én tehát szintén azt kívánom, hogy függesztessék fel legalább egyelőre ez az építkezés és ha