Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-308
184 tOS. #F»KÉg*« Illés január 27. 1887. hazánk kibontakozását az állami deficitből, (Felkiáltások: Eláll!) Én nem állok el, ha két óráig is itt állok; de különben néhány perez alatt bevégzem beszédemet. (Halljuk!) T. ház! Én máskép nem tudom magamnak elképzelni azt, hogy deficitünk megszűnjék és államháztartásunk egyensúlya helyreálljon s azt hiszem, hogy a többi pártok sem képzelhetik s azért mindenikük programmjában hallgatag az ultima ratio, a részleges vagy tökéletes államtönk foglal helyet. Legfeljebb mérvét kicsinyelhetik határozati javaslatomnak, de azt nem akarják megmondani, mert itt az ellen ünnepélyesen tiltakozni nem volna practicus, minthogy belátják, hogy a legszebb dietiók mellett is utóvégre csak oda jutunk, még pedig nem is 10, hanem 50%-hoz. Mi ezen mód felhasználását szigorú vezekléssel és megtéréssel akarjuk felhasználni; minket, a kik szigorúan akarunk takarékoskodni, meg nem ingattak véleményünkben e vita alatt s azért mi határozottan ragaszkodunk e javaslathoz s ha a t. ház ezt elveti, akkor mi azt appellálni fogjuk Magyarország választóihoz, (ügy van! a hal- és szélsőbal némely padjain.) Mielőtt felszólalásomat befejezném, még két képviselő ur által mondottakra akarok néhány megjegyzést tenni. (Halljuk!) Pulszky Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslatunkra azt mondja, hogy fizetési kötelezettségeknek teljes mértékben eleget nem tenni,nem egészen tisztességes eljárás. Kérem a t. képviselő urat, képzelje magát azon helyzetbe, hogy nagyobb összeg fizetésére kötelezi magát, mint a milyent valóságban kapott. Mit fog cselekedni? Uzsorapert indít hitelezői ellen és csak annyit fizet vissza, a mennyit kapott. (Derültség balfelöl. Mozgás jőbbfelöl) Ha az államot ép ugy, mint magát beleképzel heti e helyzetbe, nem fogja tovább tisztességtelennek tartani e módot. Dégen Gusztáv t. képviselő ur pedig felhasználta az alkalmat, minket mint a tőke ádáz ell nségeit mutatni be a t. háznak. Rosszul választotta a képviselő ur az alkalmat, miután mi itt ép a tőkét védjük a kamat ellen. Ha a t. képviselő ur ezen tőkék ellenségét akarja megtalálni, keresse azt első sorban a t. kormányban, mely gazdálkodása által az államot fizetésképtelenné teszi, másodsorban pedig saját önmagában, ki e kormányt vakon követi, azt lelkesen támogatja. Ezzel ajánlom határozati javaslatom elfogadását. (He lyeslés a bal- és i-szélső baloldal néhány padján) Pulszky Ferencz: T. ház! (Halljuk!) Személyes kérdésben csak két szót. (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott képviselő ur tudja, hogy antisemiticus szenvedélyének lángja hideg megTetésemnek jegét nem fogja elolvasztani. (Élénk de| rültség a jobbon és a középen. Mozgás a bal- és szélsői bal egyes padjain. Felkiáltások: Szavazzunk ! Holnap ! Ma! Nagy zaj.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a szavazás. Az első kérdés az lesz: elfogadja-e a t. ház általánosságban az 1887-iki államköltségvetést, igen vagy nem? (Felkiáltások: Holnap! Holnap! Ma! Ma!) E kérdésre névszerinti szavazás kívántatik mindkét oldalról. Ha a költségvetés elfogadtatnék, a vele ellentétben álló határozati javaslatok elesnek. Van azonban b. Andreánszky Gábor képviselő urnak egy határozati javaslata, mely a szelvény-adóról szóló törvényjavaslat benyújtására kívánja utasíttatni a kormányt. E kérdésre szintén névszerinti szavazást kér számos képviselő. E szerint ma két névszerinti szavazás lesz. (Felkiáltások : Holnap ! Holnap! Ma! Ma !) Méltóztassanak most meghallgatni a javaslatokat. (Felkiáltások: Felolvasottaknak vesszük!) Tehát felolvasottnak méltóztatnak venni Helfy Ignácz, Horánszky Nándor és Andreánszky Gábor képviselő urak határozati javaslatait, amelyek már nyomtatásban megjelentek és kiosztvák. (Helyeslés.) De van még egy negyedik, Eitner Sándor képviselő ur határozati javaslata. (Félkiáltások: Vonja vissza! Derültség.) Ezenkívül külön szavazás lesz szükséges Andreánszky Gábor képviselő határozati javaslatának azon részére, a mely így szól: A ház utasítja a pénzügyministert, hogy az eddig adómentes kamatozó állam- és egyéb értékpapírok adómentességének megszüntetéséről haladéktalanul törvényjavaslatot nyújtson be törvényes tárgyalás végett a háznak. Méltóztassék most meghallgatni Eitner képviselő ur határozati javaslatát. (Felkiáltások: Felolvasottnak vesszük!) Ennélfogva e határozati javaslat is felolvasottnak tekintetvén, az első kérdés az: méltóztatik-e a t. ház ma, vagy holnap szavazni. (Zajos felkiáltások: Ma!) A t. ház e szerint ma kivan szavazni. Kihúzom a betűt. (Megtörténik.) A szavazás a „G" betűn kezdődik. Most az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : T. ház! Az ülést folytatjuk. Következik a szavazás. Méltóztassanak még egyszer a kérdést meghallgatni. Beöthy Algernon jegyző (olvassa) .• A kérdés az, hogy elfogadj ház az 1887. évi állami költségvetést általánosságban a részletes tágyalás alapjául, igen vagy nem? Elnök: A névsort Szathmáry György jegyző ur fogja olvasni, az igennel szavazókat Beöthy Algernon, a nemmel szavazókat Zay Adolf, a távollevőket Tors Kálmán jegyző urak fogják jegyezni. Szathmáry György jegyző (olvassa a névsort).