Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-308

"2G2 308. országai ttlíl jannär 27. 1SA7. nem sokára bizonynyal oly időpont következik be, (Bálijuk!) mely dönteni fog a felett, hogy ezen helyhez köt e a kötelesség, vagy nem. De egyben nem fog ez különbséget tenni nálam és ez az egy az, (Halljuk!) hogy teljes nyugodt lélekkel és teljes Öntudattal gondolok vissza most és fogok vissza­gondolni mindig 12 évi tevékenységemre ; (Élénk tetszés jobbfelöl) mert, meglehet, követtem el hibákat és szeretném látni azt az emberi kor­mányt, mely hibát nem követ el: de teljes nyugodt lélekkel merem mondani, hogy hazámnak, nemze­temnek, a magyar államnak ügyét benn az ország­ban és kivül rajta tiszteltebbé tettem, mint régen volt. (Hosszantartó, .telkes éljenzés és taps a jobb­oldalon.) Elnök: TV ház! A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére kitűzöm a mai napon félbeszakított tárgyalás folytatását és azután, ha idő maradna, a ház régibb megállapodása szerint a pénzügyi bizottságnak jelentését a honvédelmi ministerium elhelyezésére szolgáló államépülettel szomszédos teleknek és az azon levő épületnek megvételéről szóló törvényjavaslat tárgyában. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 20 pereskor.) 308. ORSZiLGrOS ULES. 1887. évi január hó 27-én. Péchy Tamás elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv-hitelesítés. Az összeférhetlenségi bizottság jelentése gr. Batthyány László ügyében. Az 1887. évi állatni költségvetés általános tárgyalása és elfogadása. Napirend. Akormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, gr. Szapáry Gyula, Baross Gábor, Trefort Ágoston, Fábiny Theophil, b. Fejérváry Géza, gr. Széchényi Pál, Bedekovich Kálmán. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Zsilinszky Mihály jegyző ur fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat Beöthy Algernon, az azok ellen jelentkezőket Tors Kálmán jegyző urak fogják jegyezni. Méltóztassanak meghallgatni az utóbbi ülés jegyzőkönyvét. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa a január hó 26-án tartóit ülés jegyzőkönyvet). Elnök; Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. Gr. Csáky László az összeférhetlenségi bizottság elnöke: Van szerencsém az összefér­hetlenségi bizottságnak gróf Batthyány László Gyöngyös város országos képviselőjének össze­férhetlenségi ügyében hozott végzését a t. háznak ezennel benyújtani. Elnök: A beadott jelentés fel fog olvastatni. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a je­lentést). Elnök: Az összeférhetlenségi bizottság je­lentése a házszabályok értelmében tudomásul veendő és azt hiszem, hogy a t. ház méltóztatik e concret esetben azt tudomásul venni s &z elnök­séget utasítani arra, hogy a megürült kerületben új választás elrendelése iránt intézkedjék. A mi a jelentés másik részét illetőleg javas­latát illeti, hogy a házszabályoknak tervezett re­visiója alkalmával a megfelelő változtatások vol­nának eszközlendők: ez, azt hiszem, akkor leend helyén, ha majd az illető bizottság választása lesz napirenden, a mikor a változások volnának a tör­vényeknek megfelelőkké alakítandók, a ház áital e részben is utasíttatni fogna. Egyelőre e javaslatra nézve más intézkedés nem szükséges. Több jelentés nem lévén, következik a napi­rend, az 1887-iki állami költségvetés általános tárgyalásának folytatása és pedig a zárbeszédek, jelesen pedig Helfy Ignácz képviselő ur. Helfy Ignácz: T. ház! Valamint első fel­szólalásomban, ugy most is igyekezni fogok ma­gamat szorosan a napirenden levő tárgyhoz tartani. A lefolyt 10 napi vitának csak azon részeire

Next

/
Oldalképek
Tartalom