Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-307

253 S07. er*z :

'ges liéi JMHár 16. 18S7. teleli a házigazdának: „a bor jó, de ez a bor rossz". (Ál alános élénk derültség.) A mire reflectálni akarok, az Veres t. képviselő nr beszédének egy része. A t. képviselő nr hivatkozott az én „Alföldi levelek" czímen megjelent ujságczikkeimre, arra, hogy azokban mit mondottam. Azokat, a miket ott mondtam, ma is magamévá teszem. Egész politikai pályámon törekedtem azon elvnek, azon nézeteknek érvényt szerezni, a mennyire tőlem telt; de bocsásson meg azután, hogy ha ő a saját felfogását rakj a az én mondataim alá és abból azt akarja kimagyarázni, hogy akkor én is antisemita voltam; ezt már, engedelmet kérek,határozottan visszautasítom; és visszautasítom annyival inkább, mert tudom, hogy ez által nem fogok nyerni a képviselő urak előtt; de olvassa el azon időből ujságczikkeimet —• mert akkor szorgalmatosan foglalkoztam a journalistikával — és meg fogja látni, hogy mindig azon hangnak adtam kifejezést, hogy Magyarország izraelita polgárait nem visszataszítni kell, de elhárítni az akadályokat, a melyek az összeolvasztást gátolják. (Helyeslés jóbbfelől.) Akkor is azt mondtam, azt mondom ma is. (Be lyeslés jóbbfelől.) És ha már erről a kérdésről beszélek, bocsássanak meg, ha kifejezem egyfelől azt a nézetemet, hogy ha a zsidóság ellen általában nem, de egyes tagjai ellen lehet is kifogást tenni, ép ugy lehet bármely keresztény felekezetnek egyes tagjai ellen ; (Felkiáltások a bal- és szélső baloldal néhány padján: De nem oly arányban!) mert tessék elhinni, uzsorások vannak mindenütt — ha tetszik, szolgálok példákkal — de főleg egy dolgot ne hozzanak fel azon faj ellen, azt tudniillik, hogy nem szeret dolgozni. (Zaj a bal- és szé'sőbal egyes helyein.) Mindig azt híresztelik, tegnap is minden szónoklatban hallottuk, hogy a nép verejtékével dolgozik, a zsidó pedig pamlagon pöfékel, heverész és dugja zsebre a pénzt. Rácz Géza: Luther mondta! (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán ministerelnök: Már t. képviselőház, sokat lehetne mondani azon bajról, természetesen igen sokat igazságtalanul is, de bár tanulnánk e részben zsidó polgártársainktól, akkor bizony mondhatom, sokkal többet tennénk, mint tettünk eddig a nemzeti vagyonnak magyar kézben megtartására, (ügy van! Helyeslés jobbfelöl.) A képviselő ur ezzel kapcsolatban azt is mondta, hogy ő nem gyűlöl senkit, ki e hazában él, de ő mindenek felett szereti, még bűneiben is a magyart. Hát t. képviselő ur, higyje el, ezen érzelemben magamat senki által felülmúlatni nem engedem. De miután azt mondta, hogy ő szereti oly érzelemmel, mint egy jó atya a gyermekét; higyje el nekem, szeretheti a gyermekét mindenki, de jó apának csak az nevezhető, ki a szeretetet nem azzal akarja bizonyítani, hogy gyermeke minden gyengéjének — mert gyengéje mindenkinek van — hizeíegjen, hogy azt mondja, hogy el van előtted zárva minden ut, ahelyett, hogy azt mondaná: becsüllek, szeretlek nagy tulajdonaidért, de vannak gyengéid, orvosold azokat, akkor első leszesz a világon. (Tetszés jóbbfelől.) Ezt sem most mondom először, ha már méltóztatnak velem ugy bánni már életemben, mint a classicusokkal szoktak, hogy saját érveik hiányában az én szavaimat idézik, (Derültség jóbbfelől) én is idézek. Méltóztassék ismét azon korra visszapillantani és látják, hogy mindig és mindig azt hirdettem : igyekezzetek, dolgozzatok, ne akarjon mindenki jogász, ügyvéd, procator lenni, de tanuljátok azon életpályákat, melyeken vagyon szerezhető, mert amaz életpályán egyes kivételes jelesek mellett százan vannak, a kik megélni nem tudnak. Ezt 20—25 esztendővel ezelőtt mondtam, nem most találtam ki. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Ezeknek elmondása után, t. ház, legyen szabad beszédem valódi czéljára áttérni. (Halljuk! Halljuk!) Észre vettem, t. ház. azt, hogy a pénzügyi helyzet olyan, mely komoly elhatározást, komoly törekvést, figyelembe vételt tesz szükségessé, mindenki különbség nélkül elismerte. De a t. szónokok a túloldalról ezzel nem érték be, válságosnak, a tönk szélére vezetőnek hirdették^ festve oly szomorú képet, melyet, a ki viszonyainkat ismeri, senki el nem hisz, de a mely mégis elég arra, hogy ezen — fájdalom — még ma is annyi ellenséggel biró Magyarország és magyar nemzet, a nem jó barátainktól eredő hangok alapján, a külföld előtt meghurczoltassék. De még ezzel sem érték be, hanem nyilatkozataikban ugy tüntették fel ezen túlságosan kiszámított újabb terhet, újabb adósságot, mint ha mindezzel szemben az ország semmi értékest sem kapott volna. (Ellenmondás balfelöl.) Nem mondták az igaz, hogy nem kaptunk semmit, de pusztán, minden ellensúlyozás nélkül állítván oda az összegeket: mi természetesebb, mint az, hogy abban, a ki ily dolgokkal tüzetesen nem foglalkozhatik, azon hitnek kell ébrednie, hogy ez mind hiába kidobott pénz. Én erre már egy beszédemben reflectáltam, reá mutattam, hogy mi történt a közlekedési, gazdasági és más anyagi érdekek szempontjából a fontos ügyekben, Akkor egy t. képviselő ur, hajói emlékszem azt mondta: nem erről van itt szó, vagy nem elég ez legalább magában, hanem az ország nem halad semmi irányban, az állami feladatok teljesítésében a hiányok nem orvosoltatnak. Sőt azt mondták, hogy a magyar államiság eszméje sem tett egy lépést sem előre. Am nézze meg bárki, t. ház, mi volt 68-ban és hogy állunk most, e szempontból. (Helyeslés jobb-