Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-306

S06. országos ülés j«nér 25. 18S7. 213 íísszes pártjai, a magyar nemzet egész közvélemé- [ nye nemcsak messze van ezen felfogástól, hanem homlokegyenes ellentétben is áll vele. Ne tagadják uraim, hogy a magyar nemzet ma a legnagyobb mérvű ehauvinismus uralma alatt áll, mintán any­nyira uralja ezen nemzetet a ehauvinismus, hogy komoly, ép gondolkozású és higgadt férfiak is igen sokszor vonakodnak a nemzetiségek tekin­tetében szabad véleményüknek igazságos ítéle­tükben kifejezést adni, mert az ilyen vélemény­nyilvánítást nyomban hazafiasanként bélyegzik. Önök, uraim, mindnyájan a chauvinismusnak óriási nyomása alatt állanak és nem merik alóla fejeiket felemelni. Honnan van az, hogy ezen ehauvinismus okos embereknél oly nagyra nőtt? Nem akarom állítani, mintha az nem az uralkodó körökből indult volna kJ, de azt hiszem, hogy soha sem nőtte volna magát ki annyira, ha a nyilvános sajtó folytonosan nem táplálta és nem szította volna. Igenis, a ehauvinismus gyümölcse a mai, zsidók által monopolizált sajtónak. (Nyug'alanság.) Ne tessék félreérteni szavaimat. Nem akarom a szabad sajtót megtámadni, mert azt igazán tisztelem any nyival is inkább, mivel magam is örömest foglal kozoni azzal, de azt mégis meg kell engedniök, hogy az egész európai sajtó ép ugy, mint e főváros sajtója is legnagyobb részt a zsidók kezeiben van. Valóban borzasztó az, hogy ily haza és nemzetiség nélküli egyénekből álló maroknyi újságíró képe* volt lékóba verni egy egész nemzet szabad aka­ratát és egészséges ítéletét és pedig egy oly nemzetét, a mely a szabadságért mindig lángolni -és küzdeni tudott. Csak igy vagyok képes megfejteni magamnak azon óriási hibákat, melyeket a magyar kormány és ezen háznak többsége az alkotmányos uralom ideje alatt véghezvitt. Csak azon nehéz időkre akarom önöket em­lékeztetni, mikor mindnyájan egyformán nyögtünk a bécsi absolutismus súlya alatt. Akkor, mikor még önök nem kérkedtek hatalmukkal, a velünk való viszonyokról is máskép gondolkoztak. Önök nagyon jól fogják tudni, milyen mély ürt teremtett az 1848—49. év a szerbek és magyarok között. És mikor megjött az idő, hogy Bécs felhagyjon absolut uralmával, ki küzdött többet az alkotmány visszaállítása mellett, mint épen a szerbek? Erdély is beküldte követeit a kibővített birodalmi tanácsba. Trieszt városa is hosszabb tanakodás után már­már megtört. Magyarországhoz még csak a horvát­szlavón királyság ragaszkodott erősen. A magyar­országi nemzetiségek közül pedig egyedül a szerbek szegültek makacsul ellent a követeknek a „Reíchsrathba" való küldése ellen és a szerbek voltak tulajdonképen azok, kik aReichsrath elleni ellenzéket a zágrábi tartományoyülésen fentar­tották és kik Magyarországgal való unióért küzdöt­tek. Ha a szerbek abban az időben nem viselték volna usry magukat, ki tudja nem sikerült volna-e Schmerlingnek, hogy mas'a köré gyűjtve a mo­narchia nemzetiségeinek összes erejét, ugy meg­törje talán a magyaroknak egyedüli és utolsó ellenszegülését is. Hogy pedig az akkor meg nem történt, nem kell elfelejteni, miszerint abban a szerbeknek is van egy kis érdeme. Csudálatos, nagyon csudá­latos, hogy abban az időben az összes nemzeti­ségek között épen a szerbek küzdöttek legjobban az alkotmány visszállítása mellett, azon szerbek, a kik 10—12 évvel azelőtt nyílt harezban állottak a magyarokkal. És a ki tudja, milyen volt a hangulat 1848 és 1849 ben a szerbeknél, a ki tudja, hogy a szomorú polgárháborúban a bánáti és bácskai falvaknak s helységeknek legnagyobb részét a magyarok nemcsak hogy felpörzsölfcék, hanem szétrombolták: (Felkiáltás a szélső baloldalon: A szerbek kegyetlenkedtek!) — az bizonyára csudál­kozni fog, miszerint oly rövid idő, egy decennium lefolyása alatt a kedélyekben olyannyira elütő változás állott be. Az, valóban, nem volt könnyű dolog. De találkozott a szerbek között egy mély tehetségű, kiváló erélyű férfiú, ki elméjének éles­ségével, meggyőződésének nagy erejével, képes volt a magyar alkotmányosság és a magyarok javára ezen óriási hangulatváltozást előidézni. Ezen ritka férfin, ki a szerbeknek a magyarok­hoz való rokonszenve és a magyar constitutio visszaállítása körül oly nagy érdemeket szerzett: Miletics Svetozár. (Nagy mozgás. Zajos élhnmon­dások a szélső baloldalon.) Kérdem, hogy jártak el ezen férfiúval? hogy köszönték meg neki az önök­nek tett szolgálatokat? Perekkel zaklatták és fogságba vitték. Áz ő személyében a magyar polgárnak legszebb és legszentebb jo«"a sértetett meg: ti. az országgyűlési képviselői mentelmi jog. Reá a hűtlenségnek legrútabb bélyegét sütöt­ték, jóllehet, hogy ez alkalommal a magyar igazságszolgáltütás compromittáltatott, mert a tárgyi tényálíadék csak összetett bizonyíték által volt constatálható, a mi valóban unicum a erimi­nalis praxisban. A mely zaklatási eljárás végre oda juttatta ezen férfiút, hogy ma élőhalott. Valóban borzasztó eset és még borzasztóbb az erkölcsi tanulság belőle, mely az ifjabb szerb nemzedéknek örökösen ijesztő példa gyanánt fog szolgálni. Mikor Miletics a maga részéről megkezdette magyar alkotmányos küzdelmét, akkor a magya­rok tapsoltak neki. Privát összejövetelekben, nyilvános gyűlésekben és a sajtóban eget-földet ígértek. Az mindig ugy volt, valahányszor a magyarok szorult helyzetien voltsk. De rnihelycst hatalomhoz és uralomhoz jutottak önök, mindig 1 megfordult a koczka. | A béke feltételeiben, melyet 1848. év novem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom