Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-269

42 261. országos ülés szeptember 25. 1888. Prileszky Tádé: Ha fürdenek is a törköly­ben, de nem mérik a közönségnek! Rácz Géza: Meglehet, t.ház, hogy az illetők — mint rendesen — majd erre az esetre is elő­szedik az eltusolásnak ismert eszközeit. Valószínű, hogy a többi zsidóság ismét azonosítani fogja magát a tetten ért bűnösökkel. Hisz élénk emlékezetünk­ben van még a múlt évből a hasonló Moskovitz­féle ügy; láttuk, mennyire ment akkor is az elítélt érdekében hitsorsosainak részvétele és vakbuzgal­ma, hogy még a budapesti esküdtszék tagjait is megdobálták, a miért lelkiismeretesen bátorkodtak ítélni. Attól a zsidóságtól, mely erre képes volt, kitelik az is, hogy védelmére keljen a felsorolt gyalázatos eljárásnak, melyhez csak az Amerikába bevándorlóit gyülevész kalandoroké hasonlítható, kik a benszülötteket himlő és más ragályos beteg­ségben sinlődők ruháival árasztva el, majdnem tökéletesen kipusztították. Ha erre gondolunk, t. ház, és a most felhozott esetet érdeme szerint számba vesszük, könnyű lenne megtalálnunk egyúttal annak a statistikailag igazolt jelenségnek a magyarázatát is, hogy a ke­resztény lakosság feltűnően rohamos anyagi rom­lása mellett miért oly rendkívül kedvezőtlen halá­lozási aránya is ott, a hol sok közte a zsidó és zsidó korcsmáros. Budapest polgármestere is 8 órakor este a zsidó pálinkás putikokat, mint a cholera tenyésztő helyeit bezáratja. (Mozgás.) Ha nézzük az újságo­kat, mit találunk ? Azt, hogy daczára annak, hogy a piszok volna a terjesztője a cholerának és úgy­szólván a zsidóság maga okozza a cholerát, zsidó azért alig esik cholerába. (Derültség.) Prileszky Tádé: Ez nem lehet komoly! Rácz Géza: Kérem, ez nem olyan nevetsé­ges dolog. Tessék megnézni a lapokat, azokra hivatkozom. Zsidók írják, ezek már csaknem fog­nak olyat irni, a mi nem való, az ő érdekeikről szólván. Különben interpellatiómat bővebben nem indokolom, oly annyira szól az maga mellett, hogy további indokolásra nem szorul. (Olvassa.) „Interpellatioaz igen t. ministerelnök úrhoz, mint belügyministerhez, a Tolnamegye, Tolna községben előfordult közegészségügyi kihágás tárgyában. Van-e tudomása az igen t. ministerelnök urnak, mint belügyministernek arról, hogy Tolnamegye, Tolna községének zsidó hitközségi elnöke, Kohn Salamon bérlő, szeszfőző és a tolnai regale birto­kosa, apáiinkafőzésre rendelt törkölyt fertőző be­tegségben sinlődő hitsorsosainak rendszeres gyó­gyítására használta fel; igy legutóbb e hó első felében, miként a Tolna községi 1248. ikt. szám alatt tett hivatalos feljelentés bizonyítja, a neve­zett zsidónál hivatalos küldetését teljesítő Berecz Ede pénzügyőr annak törkölylyel teli pálinkás kazánjában egy, a legundokabb bőrbetegségtől kínzott zsidót látott fürdeni. Ha van tudomása az igen t. belügyminister urnak e mindenkit felháborító eljárásról, akkor tekintettel arra is, hogy a zsidók közt, kik a pá­linkában népirtó működésük legsikeresebb eszkö­zét bírják, másutt is el van terjedve ama szokás, hogy pálinka-ágynak vitriolt, lúgot, maszlagos nad­ragulyát, sőt varangyos békát stb. használnak, mig most a rüh gyógyítására törkölyfürdőket rend­szeresítenek, azután pedig az ekként használt tör­kölyt kifőzik és utált keresztény embertársaiknak italul mérik ki; továbbá tekintettel arra, hogy épen a zsidóságnak ezen emberirtó működése amúgy i s kedvezőtlen egészségügyi viszonyaink javulását előidézni és különben is kevés szapora­ságú magyar népünk halálozási arányát csökken­teni mennyire kevéssé lehet alkalmas : Kérdem az igen t. belügyminister urat, szán­dékozik-e odahatni, hogy a felhozott ocsmány tetthez hasonló botrányos visszaélésnek addig is eleje vétessék, mig ezek a szesz-monopolium be­hozatalával és a regálénak, valamint a korcsma­tartási jognak törvényhozásilag való rendezésével a jövőben meggátolhatok lesznek; jelen fenforgó esetben pedig a bűnösök méltó büntetésüket ki ne kerüljék? Elnök: Az interpellatio közöltetni fog a ministerelnök úrral. T.ház! A legközelebbi ülés ideje és napi­rendje meg lévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 órákor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom