Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-269
269. országos ülés szeptember 25. 1886. 27 kielégítő és állandó módon rendezhetőnek és abból az indokból a „Fiume és a nyugati kikötők között fentartandó rendes gőzhajózási összeköttetésről" szóló törvényjavaslatot nem fogadhatja el, hanem utasítja a kormányt, hogy annak idején pénzügyeink állapotának és az ügy horderejének megfelelő javaslatot térjeszszen a ház elé a magyar tengeri hajózásnak állami támogatásáról. A mennyiben pedig a most fennálló tengeri összeköttetések biztosítása addig is ideiglenes intézkedéseket követelne, a ház ilyeneknek tárgyalásába bocsátkozni kész. (Élénk helyeslés balfelöl.) Helfy Ignácz: T. képviselőház! (Halljuk!) Ritka dolog, hogy e padokról támogató hang emelkedik költségszaporulatot tartalmazó törvényjavaslat mellett és ha az ma mégis megtörténik, szolgáljon újabb bizonyítékául annak, mennyire igazságtalan és alaptalan a vád, melylyel minket gyakran illetnek, hogy minden áron opponálni akarunk, nemet mondunk mindenre, akár jó, akár rossz. Nem, ezt az eljárást soha sem követtük, nem követjük ma sem. Megítéljük egész függetlenül, tárgyilagosan, hazafiasán a dolgot és kérdezzük, mi a hasznos, mi a káros az országra nézve és a mi felfogásunk szerint káros, azt visszavetjük, a hasznosat elfogadjuk, (ügy van! a szélső baloldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy indokoljam: ezúttal miért vagyunk hajlandóké törvényjavaslathoz hozzájárulni. (Halljuk!) Egészen egyet értek előttem szólott gróf Ápponyi t. képviselőtársammal abban, hogy a kérdés itt nem egy magán társulatnak az existentiája, hanem a magyar tengeri kereskedelem kérdése. Tisztán e szempontból fogom fel én is. És itt a kérdés előttem ugy alakul első sorban: teljesítette-e az Adria nevezetű társaság azon kötelezettségeket, melyeket az állam irányában elvállalt, igen vagy nem ? A hivatalos adatok kimutatják, hogy igen. Daczára azon zilált pénz* ügyi helyzetnek, a melyben volt, ő teljesítette az állam irányában elvállalt kötelezettségeket, sőt az adatokból látjuk, hogy azokon némileg túl is ment. Amennyiben ő kötelezve volt, az angol és franczia kikötőkkel különösen fentartani az összeköttetést és ő az újabb időkben a spanyol partoktól az afrikai kikötőkkel is eszközölte az összeköttetést. Ha tehát zilált anyagi helyzetében is képes volt megfelelni, habár saját kárára az elvállalt kötelezettségeknek, annál inkább fel vagyunk jogosítva reményleni, hogy fokozottabb fejlődés mellett képes lesz megfelelni újabb kötelezettségeknek is. Hogy a társulat rosszul gazdálkodik, hogy belszervezete ellen sok kifogás történik, megvallom, én ahhoz szólni nem tudok, mert ebbe beavatva nem vagyok. Ennek mérlegelését akkor találnám helyén levőnek, ha előttünk két vagy több társulat állana, ha választás állana előttünk és az lenne a kérdés, hogy melyiknek adjuk az állami segélyt. Ebben az esetben azt mondanám, vizsgáljuk meg a társulaíok belszervezetét, erejét és adjuk az állami segélyt a legsolidabbnak, a legerősebbnek, annak, a melyik a legtöbb garantiát nyújtja. De nem így áll a dolog. Itt az a kérdés, fentartjuk-e azt a mi van, vagy pedig engedjük át megint a magyar kereskedelmet a véletlennek, a minek közvetlen az lenne a következése, hogy lassankint visszatérnénk a trieszti út irányába. Ebben kételkedni nem lehet. Azt mondják, hiszen nem csupán az Adria eszközli a forgalmat, mely oly szépen emelkedik, más hajók is tették és teszik mindaddig, mig van egy rendes járatú közlekedési vállalat, mely ott a forgalmat fentartja, miután az idegenek tudják, hogy ott rakományokat fognak találni és versenyezni akarnak. A mely perczben ezen társulat beszüntetné járatait, előállana az előbbi helyzet, a verseny oka megszűnnék és visszatereltetnék a forgalom megint Trieszt felé. Egy fő ok, a mely engem e törvényjavaslat elfogadásánál vezére], az is, hogy óriási összegeket fektettünk a fiumei kikötőbe, még nagyobb összegeket költöttünk vasúti összeköttetéseinkre azért, hogy ezen kikötőt táplálhassuk és most feladjuk-e azon egyetlen eszközt — erre tudom, hogy gróf Apponyi nem azt czélozza, de az eredmény mégis az lenne — mely azt értékesíteni és legalább kamatokban egy részét némileg visszaadni képes annak, a mit e czélra hosszú éveken át szántunk. Azt mondja gróf Apponyi, tartsuk fenn ideiglenesen ezen társulatot. Bocsánatot kérek, jól tudja t. képviselőtársam, hogy az merő lehetetlenség. Hisz itt nem oly dologról van szó, a melyen máról holnapra lehet segíteni. Vagy helyezzük a társulatot azon helyzetbe, hogy hitelképes legyen, hogy oly műveletet legyen képes létesíteni, hogy a szerződésben kikötött három hajót megszerezhesse és megfelelhessen a magyar érdekeknek, vagy ne. Már pedig egy tengeri hajó 2—2V S , sőt 3 százezer forintba is kerül, tehát körülbelül egy millióra van szüksége a társulatnak. Ily hitelre nem tehet szert, ha a törvényhozás kimondja, hogy a társulatot csak ideiglenesen hajlandó fentartani. Én, t. ház, sok statistikai adat felsorolásába bocsátkozni nem akarok. A legszükségesebbeket felhozta már az előadó ur. Csak egy tényt akarok eonstatálni, a mely igazán mint furcsa tünemény vonul végig egész közlekedésügyi politikánkon, mióta az ország kormányzata magyar kézbe ment át. A hányszor vasútról van szó, az ország minden vidékéről készek mindenféle áldozatra. Csináltunk hasznos és haszontalan vasutakat, 4*
