Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-285
2S5. országos ülés deezember 2. 1886. 307 hogy jelentéseiket oly időben terjeszszék be, hogy a honvédelmi tárcza költségvetésével együttesen tárgyaltathassanak. Gr. Széchényi Pál földmivelés-, iparés kereskedelmi minister: T. ház! Van szerencsém a Németalfölddel az árúvédj egyek oltalma tárgyában 1883-ik évi szeptember 3-án kötött egyezmény beezikkelyezéséről, továbbá a Braziliával az árúvédjegyek oltalma tárgyában 1886. augusztus 28-án kötött egyezmény beezikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat, végre az igazságügyministeriumnak a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium részére Budapesten épülő állami épületben való elhelyezéséről és a többköltségek fedezésére szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatot azon kéréssel benyújtani, hogy azok kinyomatása és szétosztása után a két elsőt a közgazdasági bizottsághoz, a harmadikat pedig a pénzügyi bizottsághoz utasítani méltóztassék előzetes tárgyalás végett. Elnök: A benyújtott törvényjavaslatok ki fognak nyomatni, a ház tagjai közt szét fognak osztatni és a Braziliával és Németalfölddel kötött szerződések beezikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok a közgazdasági bizottságnak, az igazságügymin is teriumnak elhelyezéséről szóló törvényjavaslat pedig a pénzügyi bizottságnak adatik ki tárgyalás és jelentéstétel végett. B. Orczy Béla a közmunka és közlekedési ministerium vezetésével megbizott ö Pelsége személye köriili minister: T. ház! {Halljuk!) Van szerencsém a nyáregyház-mátészalkai helyi érdekű vasút engedélyezésére vonatkozó jelentésemet az engedély-okmány másolatával együtt tiszteletteljesen átnyújtani azzal a kéréssel, hogy azt tárgyalás és jelentéstétel végett a közlekedési bizottságnak kiadatni méltóztassék; továbbá van szerencsém a magy. kir,.államvasutak fiumei állomásán szükségessé vált kieg-észitési munkálatok EoITsegeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatot azzal a kéréssel átnyújtani, hogy azt tárgyalás és jelentéstétel v/égeít a pénzügjä bizottságnak kiadatni méltóztassék. Elnök: Ki| fognak nyomatni, a ház tagjai közt szét fognak 'osztatni és a jelentés a közlekedési bizottságnak, a törvényjavaslat pedig a pénzügyi bizottságnak adatik ki előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. képviselőház! Van szerencsém 1. a pénzügyi bizottság jelentését az 1887. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat tárgyában; továbbá 2. ugyancsak a pénzügyi bizottság jelentését a volt magyar és horvát-szlavón határőrvidéki részekben fennálló külön adók megszüntetéséről és az ugyanott még érvényben nem levő adótörvények életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat tárgyában és végül 3. szintén a pénzügyi bizottság jelentését a jelzálog kölcsönök átváltoztatásánál adandó bélyeg- és illetékkedvezményekről szóló 1881: LXX. t.-cz. érvényének meghoszszabbitásáról szóló törvényjavaslat tárgyában tisztelettel benyújtani, kérvén a t. házat, méltóztassék e jelentések kinyomatását, szétosztását és annak idején az osztályok mellőzésével napirendre tűzését elhatározni. Elnök: T. ház! Ezen három törvényjavaslatra nézve bátor volnék javaslatba hozni, hogy a jelentések kinyomatván és a ház tagjai közt szétosztatván, a jövő hétfői ülésen akként vétessenek tárgyalás alá, hogy első volna az indemnitásról szóló törvényjavaslat és ha az elvégeztetik, következnének a jelzálogkölcsönök átváltoztatásánál adandó bélyeg- és illetékkedvezményekről szóló törvényczikk érvényének meghosszabbítására és a határőrvidéken fennálló külön adók megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatok (Helyeslés.) Ha tehát a t. ház ebbe beleegyezni méltóztatik, ezt határozatkép kijelentem. Mandel Pál, az igazságügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém bemutatni az igazságügyi bizottság jelentését a Monacoherczegséggel 1886. évi február 27-én Bécsben a közönséges bűntettesek kölcsönös kiadása iránt kötött államszerződésnek beezikkelyezéséről, továbbá a német birodalommal 1886. évi márczius havában Bécsben a szegényjog kölcsönös biztosítása iránt kötött államszerződés beezikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyában. Kérem a t. házat, méltóztassék a jelentéseket kinyomatni, a ház tagjai közt szétosztatni és az osztályok mellőzésével annak idejében napirendre tűzni. Elnök: A két rendbeli jelentés kifog nyomatni, a ház tagjai közt szétosztatni és ha at. ház beleegyezni méltóztatik, az osztályok mellőzésével annak idejében napirendre fog tűzetni. Földváry Miklós előadó: Van szerencsém benyújtani az állandó igazoló bizottság jelentését, mely szerint dr. Tisza István Vízakna városban megválasztott országgyűlési képviselőt, megbízó levele alapján, a szabályszerű 30 nap fentartásával, igazolandónak találta. (Éljenzés jobbfelől.) Elnök : Az állandó igazoló bizottság jelentése alapján dr. Tisza István Vízakna városában megválasztott képviselő a szabályszerű 30 nap fentartásával igazolt képviselőnek jelentetik ki és minthogy az első osztályban van a legkevesebb képviselő, az első osztályba soroztatik. Több előterjesztés nem lévén, jelentem a t. háznak, hogy Ábrányi képviselő ur sürgős interpellatiót jelentett be. Szathmáry György jegyző (olvassa): Ábrányi Kornél interpellatiója a m. kir. opera- és 39*