Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-284
304 5J84. országos ülés november 27. 1S86. ha értenék annak tartalmát, reá ismerhetnének a váltóra. Ha már most ez okmány birtokosa levágja felső i'észét e váltónak, alsó váltérészét pedig kitölti egy kénye-kedve szerinti összeggel, azt végrehajtják az illető aláírón, mert aláírását el nem tagadhatja. Megmarad az illető adósnak ugyan a bűnvádi eljárás vigasza, ha valódi tartozásán felüli összeggel tölti ki a váltó tulajdonos a váltót, példáultiz helyett száz vagy ezer forintot ir belé, de kérdem, ki ellen? Ha Kohn egy harmadiknak nevét íratná be intézvényesnek és evvel pereltetné, nem volna képes az illető aláíró bebizonyítani, hogy Kohn számára állította ki a váltót, minthogy eredetét mutató semmi jel a váltón nincs. Annál kevésbé bir pedig a szegény adós ily esetben zöld ágra vergődni, mert az ily űzéreknek a legügyesebb •— törvény és tényeket elforgató — ügyvédek állnak mindannyiszor rendelkezéstikre. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Az ily váltóblanketták aláírása pedig elég gyakran fordulhat elé, mert itt a 456. szám márczius 23-án lett aláírva; tehát valószínűleg évenként kerek számban 2000 ily váltó iratik aJá. Egy kis élelmességnek nevezett rosszlelkűséggel egy ily ágens vagy kereskedő képes évenként 2000 családfőt tönkre tenni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Már most kérdem, a ki képes egy ily okmányt, még pedig idegen, általa nem értett nyelven aláírni, váltóképes-e az? Annak váltóképessége nem egy oly fictiója-e a törvénynek, mely a hazugsággal ugyanazonos? (ügy van! a szélső baloldalon.) Tudja-e az illető váltóaláiró, hogy itt az exceptio non numerata pecuniae-védelméről lemondott e ténykedése által? Annál kevésbbé tudhatja ezt, minthogy példul jelen esetben azt sem tudta, hogy váltót irt alá. Hiszen ha látott váltót, annak alakja hosszúkás volt. Vagy talán elég naivak a t. philosemita urak azt hinni, hogy ezt néki előbb az ágens tüzetesen megmagyarázta és az okmány tartalmát magyarra lefordította? (Derültség.) T. ház! Az állam a váltótörvénynél az opportunitást, a könnyű hitelt a jog fölé helyezi, a mennyiben föláldozza a jogi védelem lényegét a merev formalitásnak. Ezt alig lehet helyeselni, de hisz még opportunitást csak ugy állapíthatnánk itt meg, ha a nép anyagi érdekei az ilynemű hitel által nagy mérvben előmozdittatnának. Anyagi érdeke-eaz a népnek, hogy ily csalást lehetővé tétele által vagyonából való kifosztása koezkáztassék ? Vagy anyagi érdeke-e az, hogy miután a váltóban foglalt kamat a váltó-végrehajtásnál tekintetbe nem vehető, a váltóhitelben az uzsora biztos menedéket találjon az uzsoratörvény előtt? De nézzük eredményét a 10 évi váltóhitelnek. Emelkedett-e kisiparunk? Emelkedett-e földmívelő kisbirtokosainknak vagyonossága ? Távolról sem; sőt elszegényedésének egyik, ha nem is kizárólagos főoka a váltóhitel volt; épen ez játszotta a rendes hitelezőnek, a zsidónak a nép telkeit a kezébe. (Ugy van! a szélső laloldal, némely padjain.) Az állam t. ház, tátongó mélységek mellett elvezető országutakat, mély folyók hídjait ellátja vagy elláttatja korlátokkal, nehogy a sötétben útját tévesztő vándor lezuhanjon a mélységbe. Senki még e korlátokat a szabad közlekedés, a szabad forgalom szempontjából nem ellenezte. Hát nem teljes sötétségben van-e köznépünk a váltó lényege és a benne rejlő veszélyekre nézve ? Nincsen-e a korlátokra ép oly szükség ? Hiszen nemcsak az életbiztonság, de a vagyoni biztonság fölött őrködni is állami feladat. Pedig hányszor szerencsésebb az, ki amélységbe zuhanva, eszméletét azonnal, perezek múlva talán életét is veszti, mint az, a ki ily vältóüzlet által eddigi jó módjából, vagyonából kifosztva, egy nyomorral és szokatlan nélkülözésekkel telt életet kénytelen évtizedeken át tengetni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha nézi nyomorgó családját, éhező, rongyokba öltözött gyermekeit és visszaemlékszik a változás előtti időkre, nem alkalmazhatók-e reá a legnagyobb olasz költő, Dante szavai: Nessun maggior dolore, che ricordarsi dal tempó felice nella miseria. Nincs nagyobb kín, mint visszaemlékezni a boldog időkre a nyomorúságban. Önök t. szabadelvűek, szeretnek humánusok lenni még azok iránt is, kik magát a humanitást halálosan sértve a börtönbe kerültek ; de ártatlan és javaiban polgártársaik bajai iránt nincs érzékük. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Szeretnek lovagiasaknak látszani és nyugodtan nézik, sőt secundálnak ez egyenetlen, e csúnya harczban. A botnak két megfogható vége van. A váltónak ez esetben ép ugy, mint a késnek, csak egy. Ezt a végét, a nyelét, a vele nagyon is bánni tudó hitelező tartja kezében, mig a szegény nép, ki vaktában oda kapkod az éléhez, avval csak megvághatja magát. Dicsérik még a másik fél élelmességét, mely mindig mint győztes kerül ki e harczból és talán kis isteneknek tartják magukat, mert a győztes ügye nyeri el tetszésüket. Victrix causa diis piacúit, sed victa Catoni. De az igazság őrének, az igazságügyministernek itt Cato szerepe jut. Megvédeni az alattomos módon legyőzötteket. A t. minister ur elődje hitbizományok alapításának megkönnyítése által megvédeni igyekezett legalább a nemzeti nagy vagyont, hogy az idegenek kezébe ne kerüljön. Pedig az ily nagy vagyon birtokosai mindenképen azon szerencsés helyzetben vannak, hogy egy mákszemnyi jóakarattal maguk megvédhetik
