Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-279

244 27*. országos ülés október 13. 1856. tátik. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Csak az 1879-ihleni) Ez is törvény. (Helyeslés jobbfelől.) Herman Ottó: Meghajlok az előtt, a mit a t. elnök úr mond, de ez nem arra való, hogy én a legmagasabb hadúrról ne elmélkedjem. (Derültség.) Nagyon sajnálom, t. ház, hogy különösen a legújabb időben vissza kezdenek térni a dynastiák a középkori álláspontokhoz. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A középkori álláspont azzal van kifejezve, hogy ők az állam legmagasabb princípiumát a hadsereg és a hadviselésben keresik. S midőn e princípiumot felállítják, már kezd meghonosodni a nézet és eszme, hogy egy adott államnak királya, császára vagy fejedelme egyszersmind katona is legyen smint katona viselje a legmagasabb rangot, a legmagasabb hadúr dicsőségét. A közönséges életből tudjuk azt, hogy a ki mivel első sorban foglalkozik, szereti annak a foglalkozásnak szempontjából az egész életet és társadalmat tekinteni. A kinek kardot kötnek az oldalára, annak rendesen azon jár az esze, hogy egyszersmind tehetségéhez képest vitézkedjék is vele, sokszor, akár van reá alkalma, akár nincs. A józan ész szempontjából, t. ház, egyáltalán nem is acceptálható, hogy a íejedelmi méltóság a hadi méltósággal okvetlenül egy és ugyanaz legyen. Én, t. ház, a magam részéről sokkal magasabbra tartom az úgynevezett polgárkirályokat, (Mozgás jobbfelől) kik a polgári munkára és polgári erényre fektetik uralkodásuk fősúlyát, kik a polgári munka és polgári erények kifejlődésére építik a nemzetek nagyságát, ezeket sokkal többre becsülöm azoknál, kik abból a szempontból indulnak ki, hogy „minthogy én legfőbb hadúr vagyok, minthogy nekem kard van oldalomon s minthogy már szokás a mi magas famíliánkban, hogj

T mindenki szerezzen úgynevezett hadi babérokat: nekem a harczot, a háborút kell keresnem, mert ebben rejlik az igazi dicsőség!" (Tetszés a szélső baloldalon.) S a ki a tanácskozásokat s a diplomatia összes cselszövényeit tekinti, tíz eset közt kilencz van, a hol nem a polgári munka, nem a népek prosperálása, hanem a hiúság dönt, mely a népek felkonczolásában keres babérokat és dicsőséget. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És akár hazánkra vetjük te tanterünket, t. ház, akár fordítjuk külföld felé s egyáltalán egész Európát veszszük, most van folyamatban a legnagyobb törekvés arra, hogy az egész világrészt voltakép egy nagy kaszárnyává alakítsák át, hogy minden polgári munkát, minden polgári törekvést, minden culturalis intézményt egynek rendeljenek alá: egy molochnak, amelyről azt mondják, hogy ez a hadsereg, ebben van a jövő, ebben van a dicsőség, (ügy van! a szélső baloldalon.) A mit eddig mondtam, t. ház, az egyszersmind felelet azoknak, a kik itt e házban oly sűrűn állították azt, hogy egy hadseregnek ketté osztása már azért sem lehetséges, mert abban meg kell gyökeresedni a katonai szellemnek, ahhoz 10, 15, 20, 30, 100 év kell, mig az valósággal meggyökerezik, mig azt az igazi szellem áthatja. Hát, t. ház, a közös hadsereget egyáltalában soha semminemű szellem áthatni nem fogja már összealkotásánál fogva sem, a meggyökeresedé-; lehetetlen oly testületnél, a mely oly természetellenes alapon van összekényszerítve; de önmagától jön létre és rögtön keletkezik akkor, ha igazi egészséges alapon áll. Nem akarok hivatkozni csak 48—49-re, a midőn hónapok, hetek alatt oly meggyökeresedés állott be a katonai institutióban

? hogy két imperatornak összes hadseregére volt szüksége, hogy azt gyökereiből kifoszsza, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) hogy árulásnak kellett bekövetkezni, hogy az lehetséges legyen. (Igaz! TJgy van! a szélső baloldalon.) Az ilyen hadseregnél a meggyökeresedés könnyen megy, de nehezen megy az ott, hol az illető institutio egészségtelen alapokon áll fenn. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Számos erre a példa. Es itt a helye, t. ház, hogy megérintsek egy szót, melyet igen sokszor hallottam e házban katonai ügyekből kifolyólag, és megmondom őszintén, ezekről a padokról is. (A szélső baloldalra mutat.) Engem az opportunitás tartott vissza attól, hogy azt mindeddig fel ne említsem; de az az eset, a melylyel a parlament most foglalkozik, oly praegnans, oly kihivó, hogy azt most a helyzetre, a jövőre való tekintetből, az egészséges institutio érdekében fel kell hoznom. (Bálijuk!) Mi itt igen sokszor hallottuk, hogy a hadj sereg szelleme rossz és hogy annak javítása akként: történhetnék, hogy a katonai nevelő-intézetekben a hazafiság, az alkotmánytan taníttassák, szóval, hogy neveléssel iparkodjunk jobb szellemet bevinni a hadseregbe. Ha e kérdés a magyar törvényhozásban magyar képviselők részéről, különösen pedig előhaladott pártok részéről történik, ugy semmi kétség, hogy ebből azután az következik, hogy a katonai nevelő intézetekben a magyar hazafiasságot kell tanítani. Ámde a honvédelmi minister ur azt mondja, hogy a politikát a hadseregbe bevinni nem lehet. Hiszen minden hazafiság az utolsó analysisben politika és akkor mi következik ? Az, hogy ha itt taníttatik a magyar hazafiság, egy másik intézetben taníttassák az osztrák hazafiság, a harmadikban a cseh hazafiság, a negyedikben a horvát hazafiság és igy tovább. De igy mire jutunk? Oda jutunk, hogy a hadsereget a helyett, hogy mint most a fegyelemmel összetartanók, a hazafisággal, a különböző hazafisággal szétrobbantanók. Hát t. képviselőház, itt semmi nevelés, semmi más csak, vasfegyelem, a kötelesség teljesítése szükséges. A Kriegs arti-