Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-268

268. országos ttlés szeptember 23. 1886. \ J azok ismerete a t. képviselő uraknál feltehető: nem szándékozom interpellatióm hosszas indoko­lásával a t. házat fárasztani. Csupán azt kívánom megjegyezni, hogy ugy a magyar nemzet, mint az osztrák-magyar monarchia hatalmi állásának ér­deke követeli, hogy a Balkán-félszigeten újabban keletkezett államok egyénisége és függetlensége tényleg megőriztessék (Helyeslés) és hogy ezt kí­vánom politikánk alapja gyanánt elfogadtatni. (Helyeslés.) Már pedig azóta is, mióta az általam érintett interpellatiók történtek, szaporodott azon jelenségek szánu, melyek azt az aggodalmat ébresztik bennünk, hogy evvel az elvvel épen ellentétes állapotok létesülnek a Balkán-félszige­ten, a mi külügyi politikánknak legalább is meg­engedése mellett. Azóta történt ugyanis az, hogy Oroszország­nak a bolgár állapotok rendezése czéljából, nem tudom, mi czímen, kiküldött biztosa egyenesen a bolgár igazságszolgáltatásba, tehát Bulgáriának oly belügyébe, mely a bolgár kormánynak e tekin­tetben igen helyes válasza szerint még az execu­tivától is független, a beavatkozást megkísértette. Ezt csak annak illustrálására hozom fel, hogy folyvást szaporodik azon jelenségek száma, melyek a mi nálunk országszerte, de a monarchia másik államában is létező aggodalmakat fokozni alkal­masak. De interpellatióm kiterjed még egy pontra, melyet az előbb említett igen t. interpelláló urak beszédeikben érintettek ugyan, de tüzetesebben ki nem fejtettek. Én azonban az ügynek szolgálatot tenni vélek és kívánok, midőn azt újabban egyenes kérdés tárgyává teszem. És ez a mi viszonyunk Németországhoz s azon világítás, melybe az a most lefolyt események által helyeztetik. (Halljuk!) T. képviselőház! Ezen ponthoz indokolás­képen néhány szót óhajtok mondani. (Halljuk! Halljuk!) Gondolom, senki előtt sem titok az és senki sem fogja tagadni, hogy midőn a mostani külügy­ministernek közvetlen és közvetett elődei a szoros barátságnak és szövetségnek viszonyát a német birodalommal már évek előtt politikánk hasisa gyanánt állították oda: ez a kijelentés ugy Magyarországon, mint Austriában a közvélemény­nek túlnyomó többsége^ által bizalommal és helyesléssel fogadtatott. És én magam is ezen az állásponton állottam évek óta, állok ma is, hogy tudniillik külügyi politikánk sikeres vezetésének egyik hatalmas emeltyűje, monarchiánk hatalmi állása biztosításának és megszilárdításának egyik hatalmas segédeszköze a barátságos, sőt szövet­séges viszony Németországhoz. És azért oly politika, mely ezt a szövetségi és barátsági viszonyt a kötelezettségek helyes egyensúlya alapján KÉPvii. NAPLÓ. 1884—87. XIII. KÖTET. folytatja, az én helyeslésemre és csekély támo­gatásomra feltétlenül számíthat. Ámde, t. képviselőház, én ugy vagyok meg­győződve, hogy ezen barátságos és szövetséges viszonynak fentartása nem egyoldalúan az osztrák­magyar monarchia érdeke, hanem Németországnak érdeke is. (Ugy van! balfelöl.) És e meggyőződésem­ben megerősít engem azon örvendetes jelenség, hogy mindaz, a mit a német közvélemény nyit­vánulásaiuak körében észlelünk, azt a meggyőző­dést kelti bennünk, hogy Németországban is a politikával foglalkozó közönségnek túlnyomó része hasonló felfogást táplál és a németországi és osztrák-magyar érdekeknek azonosságától, vagy legalább is paralleíisurasától mélyen át van hatva. Ha ez így van, t. képviselőház, akkor ezen szövetségi és barátsági viszony alapja és föltétele nem lehet más, mintáz, hogy a midőn életérdekeink érintve vannak, egymást kölcsönösen támogassuk. És itt nem hallgathatom el, hogy a legújabb keleti bonyodalmaknak majdnem minden phásisá­ban oly jelenségekkel találkozunk a német birodalom politikája részéről, melyek aggodal­mainkat fokozni alkalmasak. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Találkozunk tudniillik avval a jelenséggel, hogy Oroszországnak azon törekvéseit, melyeknek czélja Bulgáriának teljesen a maga hatalma alá kerítése s melyek ennélfogva monarchiáik azon érdekével, melyet bevezetőieg jellemezni iparkod­tam, tudniillik a balkán-félszigeti államok függet­lenségének fentartásával merőben ellentétesek, mondom, találkozunk azon jelenséggel, hogy a német birodalom diplomatiája Oroszországnak ezen törekvéseit lépten-nyomon támogatja. (Ügy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Mi mindnyájan, a kik a Németországgal létesített barátságos viszony fen­tartását és megszilárdítását kívánjuk, azon föl­tevésben, hogy mi abban politikánk szükségképeni czéljainak és monarchiánk hatalmi föltételeinek támaszát találjuk, megdöbbenéssel látjuk ezen jelenséget. És mi, azt hiszem, mint képviselők, csak kötelességet teljesítünk és ezen viszony üdvös fejlődésének szolgálatot teszünk, ha nyíltan felvetjük azt a kérdést, hogy ezen jelenségeknek minő m a gyarázat adható, hogy nem állott-e be valami változás azon szövetségben, mely Német­ország és az osztrák magyar monarchia között fennáll. Mert ha nem állott be változás, minő jellege van azon viszonynak és azon szövetségnek, mely külpolitikánk hasisának állíttatik és mely mégis összeegyeztethető azzal, hogy egy életérdekeinket mélyen érintő eseménylánczolatban a német diplomatiát lépten-nyomon a mi érdekeinkkel ellentétes érdek szolgálatában látjuk? (Ugy van! a baloldalon ) Ezek után, t. ház, bátor vagyok interpellatióm szövegét felolvasni. (Halljuk! Olvassa.) 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom