Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-258

426 258, országos ülés Jnnius 10. 1886. A képviselő ur azt mondja, nem fogadja el a szerződést, mert Magyarország érdekében semmit sem tesz, tehát nem felel meg azon nézetnek, me­lyet t. barátom a kereskedelmi minister kifejezett, tudniillik, hogy szerződést nem lehet esakaz egyik fél érdekében kötni, de méltányosan respectálni kell mindkét fél érdekét. De, t. ház, ugy az előadó ur, mint a kereskedelmi minister ur kifejtették, hogy e vád ezt a vámtarifát nem illeti. Én csak arra kívánom a t. házat figyelmeztetni, hogy az, a mit most gróf Apponyi t. képviselő ur mondott, nem uj. Halottuk ezt már 1878-ban és 1882-ben ; ugyanakkor hallottuk a monarchia másik államá­nak kormányával szemben az ottani ellenzék ré­széről, hogy Magyarország érdekeinek feláldoz­tattak a monarchia másik államának, Austriának érdekei. (Ugy van! Ugy van I a jobboldalon.) Ez meg­szokott, teljesen szabados ellenzéki fegyver, de a melyet argumentumnak tekinteni ugyan nem lehet. Kérem a t. házat, méltóztassék a javaslatot elfogadni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnöki A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom, következik a szavazás. A kérdés az lesz, elfogadja-e at. ház az osztrák-magyar vámterület általános vámtarifájáról szóló 1882. évi XVI. tör­vényczikkmódosítását tárgyazó törvényjavaslatot a bizottság szövegezése szerint általánosságban a részletes tárgyalás alapjául. Igen-e vagy nem? Ha ez nem fogadtatnék el, akkor következnek a határozati javaslatok beadásuk sorrendje szerint, ha pedig a javaslat elfogadtatik, akkor mindkét határozati javaslat elesik. Mielőtt a kérdést föltenném, megjegyzem, hogy húsznál több képviselő névszerinti szavazást kivan. Most méltóztassanak még egyszer meghallgatni a határozati javaslatokat. (Felkiáltások: Ismerjük, nem szükséges felolvasni!) Ha méltóztatatnak mel­lőzni a felolvasást, akkor a betűt fogom kihúzni, melynél a szavazás kezdődik^ {Megtörténik.) A szavazás a K. betűnél kezdődik. Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet uíén.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Következik a szavazás. A név­sort olvasni fogja Tibád Antal jegyző ur. Az igennel szavazókat Zsilinszky Mihály, a nemmel szavazókat Tors Kálmán, a távollevőket Ábrányi Kornél jegyző urak jegyzik. Méltóztassanak a kérdést még egyszer meg­hallgatni. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa). Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóz­tassanak szavazatukat fenhangon kijelenteni, hogy minden zavar kikerültessék. Tibád Antal jegyző (olvassa a névsort). Igen-nel szavaztak: Kajuch József, b. Kemény Gábor, Kégl György, Kovách Lászlő, Körösi Sándor, Krajtsik Ferencz, Krausz Lajos, Králitz Béla, Kresztics György, Latinovics Gábor, Lati­novics János, Láng Lajos, Lészai Lajos, Literáty Ödön, Lónyay Sándor, Lukács László, Mandel Pál, Mara Lörincz, Matlekovits Sándor, Matuska Péter, Máday Lajos, b. Mednyánszky Ede, Mohay Sándor, Molnár Antal (szamosújvári), Molnár Viktor,Münnich Aurél,Néppel Ferenczb. NyáryBéla, hg. Odescalchy Gyula, Országh Sándor, b. Perényi Péter, Péchy Gábor, b. Podmaniczky Friqyes, Pogány Károly, Popovics Vazul, Porubszky Jenő', Prileszky Tádé, Pulay Kornél, Pulszky Ferencz, Pulszky Károly, gr. Pejacsevich Tódor, Rakovszky István, Eácz Athanáz, Román Sándor, Rostaházy Kálmán, Ráth Pál, Rónay János, Sebő' Imre, Sigmond Dezső, Stoll Károly, Szabovljevics Mihály, gr. Szapáry Gyula, Szathmáry György, Szathmáry Miklós, Szerb György, Szereday Alndár, Széchényi Jenő, Széll Kálmán, Szilágyi Virgil, Szirmay Pál, Szitányi Bernát, Szivák Imre. Szomjas József, Szögyény Emil, Szögyény-Marich Géza, Stojacskovics Sándor, Szunyogh Szabolcs, Tanárky Gedeon id. gr. Jeleki Domokos, Teleszky István, Tibád Antal, lisza Kálmán, gr. Török József, Trefort Ágoston, ürányi Imre, Urbanovszky Ernő, Uzovics Pál, Vadnay Károly, b. Vay Elemér, Vám >s Béla, Várady Gábor, Véghső Gellért, Visi Imre, Vizsolyi Gusztáv, Vukotinovich Lajos, Wahrmann Mór, b. Wasmer Adolf, b. Wodianer Albert, Wodianer Béla, Zich'i Antal, gr. Zichy Jenő, Zsámbokréthy József, Zsigmondy Vilmos, Zsilinszky Mihály, Zindl Antal, Abonyi Emil, Ámon Ede, Andaházy Pál, Apáthy István, b. Baich Milos, Baross Gábor, gr. Batthyány László, Bausznem Guidó, Bay Bernát, b. Bálintitt József, gr. Bánfy Béla, Barcsay Gyula, BárcZ'iy Ödön, Beksics Guztáv, Beniczky Ferencz, B őthy Algernon, Bezerédj Vidor, Bohus László, Bohus Zsii/mond, Boros Bálint, Bossányi László, Bede­kovics Kálmán, Cselkó Ignácz, Csernatony Lajos, Darányi Ignácz, Dániel Ernő, Dániel Márton, Dániel Pál, Dárdai Sándor, Den/kó Pál, Dégen Gusztáv, gr. Degenfeld Lajos, Dedovics György, Elekes György, Emich Gusztáv, Fáy László, Ferencz József, Fluger Károly, Fodor József, Földváry Miklós, Francisci Henrik, Gál Jenő (felvinczi), Gáli József, Gergelyi Tivadar, Gödi Károly, Gutenau Károly. Harkányi Frigyes, Harkányi Károly, Hegedűs József, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Horválh Gyu'a, gr. Ho váth­Toldy Lajos, Itánka Imre, Izákovits Milán, Jókai Mór. „Nem"-mel szavaztak : Kaiser János, gr. Károly Sándor, Ketzer Miklős, gr. Kinszky Jenő, Kiss Albert, Komjáthy Béla, Kovács Albert, Kürthy Sándor, Le skó István, Liptkay Pál, Lits Gyula, Lukáts Gyula, Lükő Géza, Lyka Döme, Madarász Jenő, Majthényi Ádám, Margittay Gyula,

Next

/
Oldalképek
Tartalom