Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-256

256. országos ülés jttnias 8, 1886. 379 tömeges consumtiót képező árúk, de igenis figye­lemre méltók és hogy a középosztályra, a mely azoknak fogyasztója, különösen a mai sanyarú gazdasági viszonyok között tekintettel lenni köte­lesség. (Ugy van! balfelől.) De azután az állíttatik és e tekintetben a szakértők is nyilatkoztak, hogy a vámok nem fog­ják megdrágítani az árúkat. Történik hivatkozás arra a tapasztalásra is, hogy az 1878-iki vámeme­lés folytán a posztók csoportjában nem állott be drágulás és az mondatik, hogy a belföldi verseny oly fokra emeltetik, hogy csakhamar itt is túlter­melés fog beállani és ellenkezőleg a vámemelések az illető czikk olcsóbbá tételére fognak szolgálni. Itt látjuk magunk előtt, t. képviselőház, frappáns példáját annak, a mivel a közgazdasági politika feletti vitatkozásokban, sajnos, oly gyakran talál­kozunk, hogy a pillanatnyilag bebizonyítandó thesis szükségéhez képest alkossanak maguknak az urak többé-kevésbbé plausibilis theoriákat. (Ugyvan! balfelöl.) Megengedem, hogy nem állott be nagy áremelkedés az 1878-iki vámtarifa foly­tán, sőt hogy némely magasan megvámolt árú maga is árában csökkent; de az árképződésre annyi mindenféle tényező gyakorol befolyást, hogy az árcsökkenést a vámemelés által fokozott bel­földi versenynek tulajdonítani legalább is merész állítás. (Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Senki az ily tényekből nem olvashatja ki annak az elementáris tételnek ta­gadását, hogy a verseny megnehezítése — pedig a vámemelés a külföldi verseny megnehezítése — oly tényező, mely az illető árú drágulására gya­korol befolyást. Ha már most egyéb tényezők ha­talmasan és hatékonyan működnek az árú árának leszállítása irányában, ez nem bizonyítja azt, hogy a vámemelés a fogyasztó közönségre nézve kö­zömbös volt, mert akkor az árcsökkenés meglassí­tása és csekélyebb mértékre reducálása alakjában szenvedi a fogyasztó közönség azon kárt, melyet egyenlő körülmények között az árú megdrágulása idéz elő. (Ugy van! balfélöl.) T. képviselőház! Semminemű ily mesterkélt theoriák által ne engedjük magunkat félrevezetni; fogjuk fel a dolgot ugy, mint van és állítsuk sze­münk elé a problémát, a mely természete szerint létezik. A probléma pedig először a most következő másfél évre nézve, tudniillik meddig a vámszövet­ség tart, nyertünk-e, vesztettünk-e az 1882-ik vámtarifához képest ezen novella által 1 Én azt hiszem, hogy ugy Enyedy Lukács t. képviselő ur, mint a magam csekélységének sikerült bebizonyí­tani, hogy még ezen vékony alapon Ítélve is töb­bet vesztettünk, mint nyertünk. De ez a problémá­nak kisebb oldala, nagyobb oldala az, hogy előttünk van Magyarország kereskedelmi politi­kájának alapja a legközelebbi 10 évre {Ugy van! bálfelöl) és mint olyan, elfogadható-e vagy nem. Én kimutatni igyekeztem és azt hiszem, ki is mu­tattam, hogy már 1878-ban az érdekek méltányos egyensúlyozásának mérlege Magyarország hátrá­nyára tetemesen lebillent. Hogy ebbe a képviselő­ház beleegyezett akkor, ez azon hitben történt, hogy az idegen piaczok megtartása és a nagyobb vámterület által hatályosabb biztosítása fogja, a compensatiot megnyerni. Ez a várakozás nem teljesült és most nem arról lehet szó, hogy új en­gedmények árán vásároljuk meg a jogosan köve­telhető egyenértéket, hanem arról van szó, hogy állítsuk helyre az egyensúlyt a kölcsönös érde­kek közt, vagyis legalább is újabb áldozat nél­kül kívánjuk azt, a mi az eddigi vámtarifában teljesen hiányzott, a saját érdekeinknek megfelelő figyelembevételét. (Helyeslés. Ugy van! balfelöl.) Ez, t. ház, nem túlzott követelés, ez a legszeré­nyebb, a mit Magyarország érdekében kívánha­tunk. (Ugy van! balfelől.) Ha ezt sem érhetjük el, ha a vámközösség minden áron fentartása iránti fanatisnius a követelésnek még ezen szerény mérté­két is feláldozza, akkor lehetetlen, hogy Magyar­országnak kereskedelmi politikája legyen, akkor lehetetlen, hogy Magyarország érdekei valaha érvényesüljenek. Mert ha egyszer 10 évre meg van állapítva a vámtarifa, akkor tökéletesen áll az, hogy a magunk érdekében újabb engedményeket nem kaphatunk a nélkül, hogy mi is újabb enged­ményeket ne tegyünk. De ma még kezünkben van az egész. Ma még tőlünk függ meghatározni azon feltételeket, melyek mellett alkudozunk. Nos hát, t. ház, én egy olyan societas leoni­nába, mint a minő Austria és Magyarország közt ebben a vámtarifában kifejezést nyer, nem lépek és ezen feltételek mellett a vámközösség fentartásához hozzá nem járulhatok. (Élénk he­lyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azért én arra kérem a t. házat, ne méltóztassék ezt az utolsó alkalmat, midőn biztosan tudjuk, hogy Magyar­ország érdekeit akár igy, akár ugy, érvényesíteni lehet, elszalasztani; mert ismétlem: ez az egyet­len biztos alkalom, a jövőben az kétessé válik. És ezért ne méltóztassék ezt a vámtarifát elfogadni. A követendő eljárásra nézve bátor vagyok a magam és elvtársaim nevében elfogadás végett egy határo­zati javaslatot ajánlani, mely határozati javaslat az 1867: XII. törvény czikk alapján áll, melyben az mondatik, hogy a kereskedelmi ügy rendezése tekintetében első sorban a monarchia másik államá­nak kormányával tárgyalások indítandók meg an­nak egyetértő rendezésére nézve, a mennyiben pedig ez nem sikerülne, fenmarad az országra nézve az önálló intézkedés joga. Ebből folyólag bátor vagyok a következő határozati javaslatot el­fogadásra ajánlani. (Halljuk! balfelől. Olvassa): „Miután sem a tárgyalás alatt levő 341. számú vámtarifa javaslat, sem az 1882. évi általános 48*

Next

/
Oldalképek
Tartalom