Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-237

237. országos ülés május 8. 1886. °23 sem készültek el. Az enquéte csak ürügy, és én — nem a minister úrra ezélzok, hanem a közös kormányra — az akarat hiányában keresem az igazi okot. Hibáztatja a minister ur, hogy adatokat kívántunk és voltak egyesek, kik az adatokban kételkedtek. Ebben méltóztassék pörbe szállni Gajáry és Vadnay képviselő urakkal, mert az adatok némelyikét kétségbe ők vonták, különösen Vadnay képviselő' ur az oroszok 10 millió katoná­ját. Mi nagy súlyt nem fektettünk rá, de a véderő­bizottságban kértük az utasítás előterjesztését, mely szerint a törvény végre fog hajtatni. De a minister ur azt válaszolta, hogy az most van készülőben. Én a törvényhozás tekintélyét respec­tálandónak tartottam volna, annyira, hogy e tör­vényjavaslattal méltóztatott volna azt is előter­jeszteni; igy minden egyes képviselő előtt világos lesz vala az ügy. Méltóztatott a minister ur gúnyolólag reflec­tálni Ugron Gábor barátom tegnapi beszédének egyik tételére — sajnálom, hogy nincs jelen — méltóztassanak megengedni, hogy helyette én válaszoljak. (Halljuk!) Azt mondta, hogy azokat az öt forintnyi árban kinált Wenzel-puskákat Ugron annak idején nem tartotta olyan rosszak­nak. E fegyverek természetesen nem olyan rossz­szak, hogy még roszabbak ne lehetnének, de bizonyos, hogy nem oly jók, mint a Werndl-pus­kák, mert különben azokat nem cassálták volna. Tehát a népfölkelésnek rosszabb puskát, az Alvin­czy-puskát akarják adni, a melynek ha van is kakasa, de tény, a mire Ugron t. képviselő társam czélzott, hogy kétféle töltények vannak, a miből az a confuzió állhat elő, hogy a valódi eombat­tansok a Wenzel-töltényeket fogják kapni, a népfélkelők pedig a másik töltényeket. Ugron t. barátom észrevételének lényege ebben volt. Szóba jöttek itt a honvédség készítményei. A gráczi tár­szekerekre nagy röviden méltóztatott feleim. (Hall­juk! Halljuk!) A minister ur azt méltóztatott felelni, hogy a hol készültek, ott reparáltatnak is. Engedelmet kérek, a midőn készültek, akkor a hazai ipar nem állíthatta volna elő talán, de a reperaturát, a mely sok ezer forintba kerül, a magyar éhező iparos szájából vonta el; (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon) mert ezt megcsi­nálni, a magyar iparosok is képesek lettek volna. Ezért helytelenítem én a minister eljárását, mert Gráczba küldi a megszavazott magyar pénzt. A t. minister ur végre oly szíves volt, maga­mat utoljára hagyandó — másoktól is ezt várom — szerény felszólalásomra nevemnél nevezve reflectálni. A t. minister ur azt mondta, hogy szo­kott modoromban szóltam. Természetes, hogy abban, nem is máséban, az én modorom egy ellen­zéki magyar képviselő, egy nyílt, szabad gondol­kodású ember modora. Csúszni, mászni az udvari előszobákban nem tanultam és nem is fogok inea:­tanulni soha! (Elénk helyeslés a szélső báloldalon.) Nem is azért küldöttek engem debreczeni válasz­tóim ide, (Halljuk! Halljuk!) hogy a minister uraknak complimentumokat csináljak, hanem kül­döttek, hogy megmondjam az igazságot tőlem tel­hetőleg, ha erős is, de mélyen átérzett, soha nem rosszakaratú szavakkal; mert rosszakarattal, rossz szándékkal azt hiszem nem vádolhat, ki eddigi szerény parlamenti működésemet ismeri. Sőt t. ház, az a furcsa, hogy Ivánka t. képviselő ur fel­szólalásában azt mondta, hogy az én beszédem sokkal szelídebb modorú volt, mint Ernuszt bará­tomé. Már most t. többség, Ivánka önöknek nagy prófétájuk (Derültség a szélső baloldalon) és régi prófétájuk. A minister ur is, megengedem, hogy nagy prófétájuk; de csak ujabb próféta. Igazán nem tudom tehát, hogy a régi vagy az új próféta mon­dott-e igazat ? Az egyik szelídsége mért rovott meg, a másik pedig bizonyára nem azért említette fel modoromat, mert ezzel valami mézes madzagot akart számon végig húzni. (Élénk derültség a szélső baloldalon. Mozgás jobbfelöl.) A*t. minister ur immár egy negyedszázados történetírói működésemet is felhozta. Köszönettel veszem tőle. Méltóztatott mondani, hogy ha munkáimban annyira leszek objectiv, mint felszólalásaimban, akkor az utókor­ban csak Schätzbares Matériái lesznek munkáim. T. ház! Az nem megalázó szó egy történet­íróra, sőt biztató lehet, ha a jövő kor becses anyagként fogja tekinteni munkáit. Ezért nem aprehendálok. Azonban figyelmeztetem a t. minis­ter urat arra, hogy a tör énetiró kötelessége és a parlamenti képviselő kötelessége közt — nagy kü­lönbség van. Az acut politika más modort, más felfogást kivan, mint a multak története, kivált azon múlté, mely a mai érdekekbe nem nyúlik bele; az én történelmi munkálkodásom pedig a szathmári béke előtti időkre vonatkozik. Figyel­meztethetném a minister urat, hogy munkáimat megbírálni az akadémiáknak van joguk, nem nekik, s azok talán már ítéltek is felettük. De tudom, hogy előtte az akadémiák ugy sem auctoritások, hanem a bécsi Greneralstab és a k. k. Kriegsarchiv. Mél­tóztassék ezeknek a kiadványait, különösen savojai Eugen életrajzi köteteit elolvasni és meg fog róla győződni, hogy azon tudós katonák szerény mű­veimre gyakran hivatkoznak, a mi azt mutatja, hogy műveim nem képeznek azon urak előtt sem unschätzbares Matériáiét. (Helyeslés szélső balfelől.) A minister ur vádolt azért, mert a vesztett csa­tákat szedtem össze, a melyekben a hadak isten­asszonya az osztrákok fölé nem valami kegyesen mosolygott. (Halljuk! Halljuk!) Bocsánatot kérek, de mint katona és tábornok, igen jól fogja tudni a minister ur, hogy csaták és hadjáratok között kü­lönbség van, mert lehetnek vesztett csaták győ­zelmes hadjáratokban is. (Ugy van! szélső balfelöl.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom