Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-243

152 243. országos ülés május 17. 1886. mére kelni. Ma azonban ezt nem fogom tenni. (Helyeslés a baloldalon.) Én egyenesen felhívom a t. túloldal minden oly tagját, ha ilyenek volnának, a kik veszély nélküli parlamenti sportokat kedvelnek, hogy használják fel ez alkalmat, támadjanak meg minket, hozzanak fel ellenünk annyit, a mennyi nekik tetszik, egy szóval sem fogunk ezen támadásokra válaszolni, hanem tartani fogjuk magunkat ahhoz, a miről szó van, hogy miképen igazolhatók azon túlköltekezések, melyek fedezéséről van szó. {Élénk helyeslés a baloldalon.) E szerint, t. képviselőház, három pontra óhajtom irányítani a t. képviselőház figyelmét. Először iparkodni fogok a tőlem telhető világossággal jellemezni azt a helyzetet, a mely a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatokban kifejezést nyer; azután lehető rövidséggel iparkodni fogok jellemezni azon mentségeket, a melyeket e helyzettel szemben felhoznak és beszédem végén a helyzetnek és mentségeknek szembeállításából a következtetéseket és az eredményeket fogom levonni. (Halljuk!) A helyzet, t. képviselőház, főbb vonásaiban az én meggyőződésem szerint a következő: a t. kormány az utóbbi időben pénzügyi politikájának fő tételeit akkép jellemezte, hogy feladatának tekinti mindenekelőtt a rendes kiadások és bevételek közt az egyensúlyt helyreállítani és a szerinte is a mai helyzetnek többé meg nem felelő magasságra emelkedett beruházási összegeket apasztani. A pénzügyminister ur előirányzatai szerint e politika első fogható eredményének, tudniillik a rendes költségvetésben létesítendő egyensúlynak már 1884. óta léteznie kellett. Az ellenzék viszont mindig azt vitatta, hogy e pénzügyi politika meg fog hiúsulni, helyesebben szólva, hogy az komolyan inauguráltnak sem tekinthető és pedig azért, mert állításaink szerint az egyensúly a rendes kiadások és bevételek közt ha helyreállott volna is, fentartható nem volna, azon egyszerű okból, mert az adóemeléseknek véghatára a t. pénzügyminister ur szerint is el lévén érve, az állam jövedelmeinek természetes gyarapodása lépést nem tarthat az állam kiadásainak azon emelkedésével, a melyet egyrészt az évről-évre mintegy 40 milliónyi összegben stagnáló deficitek fedezésére szánt kölcsönök kamatai, másrészt egyáltalában az állam rendes kiadásainak részint igazolt, részint igazolatlan felduzzadása eredményeznek. És itt állította továbbá az ellenzék azt is, hogy a beruházási összegeknek apasztása sem fog sikerülni, mert az az egyensúly a rendes kiadások és a rendes bevételek között, a melyről beszélnek, mégha elérhető és fenntartható volna is, tulajdonképen egy fietion alapul, a mennyiben a rendes kiadásoknak sorából, a beruházási és átmeneti rovatoknak sorozatába áttéteit több oly költség, a mely a dolog természete szerint állandóan terheli az állampénztárt és ennek folytán csak mint rendes költség számolható el. (ügy van! balfélöl.) Értem a törlesztési kölcsönök törlesztési részére felveendő kölesönöket. De ha még erről disputálni lehetne is, mindenesetre a rendkívüli közösügyi költségeknek az occupált tartományok megszállására fordított részét és számos oly apróbb tételt, a mit a költségvetés részleteinél ki lehet mutatni, a hol tatarozás, javítás és egyéb az állam vagyonán eszközölt folyó kiadásokat igen tévesen beruházások gyanánt számolnak el. Mindezeknek folytán a beruházásoknak nevezett összegeket nem lehet csökkentek! azon határig, a hol az évenkinti tetemes adóságcsinálás megszűnik. De nem lehet ezt elérni azért sem, mert a t. kormány politikai rendszerében nem látjuk azt a szilárdságot, hogy a politikai természetű beruházásoktól vagyis a pártpolitika követelményei által követelt engedményektől magukat emancipálhassa, (Igaz! ügy van! balfelöl) a melyeknek ellenállhatatlan voltát nem mi, hanem Hegedűs Sándor t. barátom a jelen évi költségvetés előterjesztésekor elmondott előadói beszédében teljesen beismerte, (ügy van! balfelöl.) T. ház! Én azt hiszem, hogy helyesen ^adtam elő a controversia állapotát, mely a kormány pénzügyi politikája iránt a t. kormány és védői között egyrészt és ellenzői között másrészt fennáll, (ügy van! balfélöl.) Már most t. képviselőház, az a biró, aki egyedül dönt részrebajlatlanul és végérvényesen az ilyen controversiák felett, tudniillik magara tény, e tekintetben - ezt tán tagadni önök sem fogják — az ellenzék állításának adott igazat. Mert az 1884. évi zárszámadások, tehát azon évnek zárszámadásai, a melyben a t. pénzügyminister előterjesztései szerint az egyensúlynak a rendes kezelésnél helyreállani kellett volna, sőt már egy csekély többletnek is mutatkozni, ezen évnek zárszámadásai a rendes kezelésnél több mint 5 millió deficitet mutatnak fel. Hogy az 1885. évnek zárszámadásai elé valami nagyon rózsás kilátásokkal nézhetünk-e a ház asztalán fekvő előterjesztések vitájánál, kinek-kinek saját megítélésére bizom. (Tetszés a baloldalon.) Tehát, t. képviselőház, az események, a tények, a pénzügyi politika eredményei és sikerei feletti controversiában eddig kérlelhetetlenül az ellenzék állításainak adtak igazat (ügy van! balfelöl) és a-ki abban kételkedik, t. képviselőház, annak ajánlom, hogy az 1886-ik évi költségvetési vitát, most, midőn annak hevén már tűi vagyunk, midőn annak minden egyes argumentatióit, állításait és czáfolatait teljesen hidegvérrel és higgadtan mérlegelhetjük, olvassa át újra; olvassa azon controversiákat, melyek a számok körül a pénzügyminister és a ház ezen oldalán felszólalt t. képviselőtársaim közt fennforogtak és megvagyok győződve arról, hogy azt az állítást, hogy az állam