Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-242
242. országos Ülés május lő. 1886. 127 társaink is, kik zárszámadásokkal némileg foglalkoznak, bizony az átfutó kezelésre vajmi ritkán vetnek csak egy tekintetet is. Nem is könnyű azokon elmenni és csak némi combinatió után lehet azon egymással összefüggő tételek természetét megérteni. Én megkísértem, hogy a t. háznak képet nyújtsak arról, mikép járt el a t. kormány a pénzkészletekkel 1880, óta. (Halljuk! Bálijuk !) A t. pénzügyminister ur azt mondotta tegnapi beszédében, hogy 1880 óta összesen 37 millió frt erejéig vétettek a pénzkészletek igénybe. Ezen összeg apadt az 1882—83-iki kedvezőbb eredmények által 5 millióval, továbbá a 18 milliós hitelből a vasműveket illető 4 millióval együtt 9 200,000 írttal, úgy hogy íenmaradt 22.200.000 frt. Hát, t. ház, én sajnálattal vagyok kénytelen bevallani, hogy az én számításom eredménye a t. pénzügyminister ur számításától teljesen elüt. Hogy számításom követhető legyen és ellenőrizhető, bátor leszek megmondani, hogy miként jártam el. (Halljuk!) Az átfutó kezelésben 3 czím alatt vannak a pénzkészletek elszámolva. Az egyik az államra nézve cselekvő, tudniillik azon előlegek összege, a melyek az év folyamán az állam részéről kiadatnak. Ott vannak továbbá idegen pénzek, azok a különféle czímen már az állampénztárba befolyó összegek, a melyek az államot terhelik. És hogy ezen két összeg közt a viszony teljesen megérthető legyen, combinatióba kell belevonni a pénztári maradványoknak a mérlegét, az adósság összegét. Hogy egészen megbizonyosodjam a felől, hogy correcte jártam el, úgy, a mint eljárni óhajtok, a legilletékesebb hatósághoz, a legfelsőbb szám^zékhez fordultam s megkérdeztem, hogy vájjon igy eljárva, csakugyan azon eredményre fogok-e jutni, hogy az idegen pénzeket, az állam által felhasznált készleteket kiszámítsam. A számszék erre teljesen megnyugtatóit avval, hogy erre csakis ez utón lehet jutni. Számításom eredménye a következő: (Halljuk!) 1880-ban igénybe vétetett 22.231,000 frt; í881-ben 13.309,000 frt; 1882-ben a pénztár állapota javult 3.069,000 írttal, viszont 1883-bau, ha a pénztárkészletekből levonjuk azt a 4.000,000 frtot, a mi a kincstári utalványok fedezésére kibocsátott papirjáradékból ered és a mi a bevételek közt szerepel, azt találjuk, hogy a pénztári helyzet romlott 2.381,000 írttal. 1884-ben igénybe vétetett 10.370,000 frt. Hogy 1885-re mennyi vétetett igénybe, azt ez idő szerint tudnom nem lehet. De ezen számadásnak äz eredménye az, hogy 1884 végével a t. kormány a kezelése alatt lévő idegen pénzekből összesen igénybe vett 97.109,000 frtot; ezen 97 millió frtra pedig tényleg tartozott 45.422,000 írttal, tehát a pénzkészletek, miket a t. kormány ezen a czímen igénybe vett, 45.422,000 frtra rúgnak, Hogy már mostan ezeknek fedezésére elegendő lesz-e ez a 20 millió forint, vagy 22 millió forint, a mit a t. pénzügyminister ur a pénztári készletek kiegészítésére akar fordítani, én alig merem hinni, annál kevésbbé, a midőn gondolok arra, hogy a midőn t. elődje Széll Kálmán a pénztári készletek kiegészítésére 20 millió forintot, gondolom akartj akkor ő idegen pénzekért nem tartozott többel, mint 54 millió írttal; ŰCIH épen 2M netto-tartozás ez, hanem a különbözet a két tétel közt 43 millió frt az érintett időszakban. Ezek alapján tehát, t. ház, azt hiszem, a t. pénzügyminister ur alig lesz abban a helyzetben, hogy az ő szükségletét a pénztárkészletek kiegészítése tekintetében 20 millió írttal fedezhesse és ebben talán nem tárta fel őszintén a helyzetet; valamint egy kis tévedést követett el beszédében, a melyben ő igen rózsaszínben festette azokat a megtakarításokat, a melyek a pénztári készletek útján az ország pénztárára erednek, azt mondván, hogy ezen az úton mintegy 8 millió frt takaríttatott meg kamatokban. Már engedelmet kérek, t. pénzügyminister ur, a mint én tudom legalább, azon idegen pénzekért, a melyeket az állam igénybe vesz, kifönösen a letéti pénzekért 4 % kamatot fizetett. Az egész különbözet tehát az átfutó-pénz és rente-pénz közt 1% és egy tört, a mi nem oly előny, a miért érdemes volna az államot a folyton szaporodó függő adósságok veszélyének kitenni. Mert azt értem, t. ház, hogy ha egy állam az ellenség által megtámadtatik, hogy ha a kormány nei%tudván magán másképen segíteni, az ő kezelése alatt levő pénzkészleteket felhasználja a haza védelmére, azt értem és helyeselném, (Helyeslés a szélső baloldalon) de hogy az államháztartásban felmerülő rendes szükségletekre ezen pénzkészletek igénybe vétessenek és a kormány e legvégső eszközhöz nyúljon, ezt helyeselni egyáltalában nem tudom. (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A t. kormány által egyenként és együttesen arra történik folyvást hivatkozás, midőn a megzavart pénzügyi helyzetről van szó, hogy azt a beruházások okozzák; különösen pedig midőn a túlkiadások fölmerülnek, első sorban a vasutakat akarják bűnbaknak feltüntetni, másodsorban pedig keresnek építkezéseket, mindenféle olyan dolgokat, mik a közvélemény előtt bizonyos tetszetős színben állanak, hogy a túlkiadások ódiumát elhárítsák. Én ezt igen bölcs tacticának tartom, de sajnálom, eonstatáJni vagyok kénytelen, hogy ezen állítások a tényekkel össze nem egyeztethetők. Igyekezni fogok, t. ház, a zárszámadásokból vont adatokkal megmutatni, hogy Magyarországon a túlkiadások tulajdonképen honnan erednek. (Felkiáltások balfelől: Halljuk! Halljuk!) A t. pénzügyminister urnak kormányzati ideje óta 1879-től 1884 ig mennyi túlkiadás me-