Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-236

g-jO 23íi- ••"s**? 6 * ül** május 7. 1S8S. előbb az ellenzék férfiaíral is közli a törvény­javaslat szövegét és igyekszik a törvényjavas­lat keretéből kiküszöbölni mindazon tételeket és azon Kuppositiókat, melyek az országban félre­értethetnének és az ellenzék által is mint veszé­lyesek tüntetnek fel. Helyes és józan politika ezt követni, mert az áll érdekében, hogy midőn az ország védelméről van szó és pláne oly nagy kiterjedésben a család nyugalma, biztonság;! lesz fenyegetve, mint ezen törvény által, hogy akkor a törvényhozás egybehangzó ereje kint nyugal­mat és bent a házban bizalmat teremtsen. (Elénk helyeslés a szélső balon.) Nagj^on természetes, hogy azon elvek, melyeken 1868 ban a véderő törvény­hozás nyugodott, a későbbi törvényhozás által nemcsak ilyen mértékben nem követtetett, de lényegében is mellőztetett, a mit látunk a felszó­lalt Ivánka Imre igen t. képviselő ur előadásából is, a ki a birodalmat emlegette. Arról minket fényesen meggyőzött már az ő pártvezérök,minister­elnökük és mindenük Tisza Kálmán, a ki 1868. Julius 31-én a véderőtörvény tárgyalása alkal­mával a honvédség eszméjét üdvözlé s abban látja a trónnak és az országnak legbiztosabb támaszát, védőjét. Hivatkozik az 1867: XII. törvényczikk 13. §-ára, mely szerint a közös védelem egyenlő elveken szervezendő, de a mely nem szól közös törvényről. Hivatkozik Tisza Kálmán arra, hogy a ReieliRratli-példányban a „magyar hadsereg" SYM, mely benne foglaltatik a magyar törvényben, mellőztetett, hogy tehát — a mint ő mondja — hátrafelé megyünk. Bűnnek tartja Tisza Kálmán, hogy a magyar törvényben ez a szó benne legyen : „összes birodalom" és ma önök ezt a bűnt minden­nap elkövetik, mert az összes birodalmat itt folyton hangoztatják, annak érdekeit a legkészségesebben szolgálják, sőt még apprehendálj'ák azt, hogy mi, ha ezen birodalom érdekeit hazánk érdekei mellé állítják, mindig hazánk érdekeit tartjuk elsőbbnek, előbbrevalónak (Élénk helyeslés a szélső halon) és nem akarunk meghódolni a birodalom érdekeinek. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Nem kell. hogy én hosszasabban rajzoljam azt, hogy milye a közös hadseregnek ez a rendszere, a melyben már az alkotmányos ellenőrzésnek némi csirái voltak hevévé, hisz maga az 1867: XII. törvényczikk elrendeli, hogy még a közös hadsereg elhelyezésére is a magyar országgyűlés­nek befolyása van, a mit később a beszállásolási törvénynyei cassáltak. Az akkori törvényhozás azon szempontból indult ki és meg is kísérteitek, hogy a delegatióban hatékonyan fog ellenőriztetni a közös hadsereg kormányzata és most már mind­nyájan meg vagyunk győződve a hosszas gyakor­lat után, hogy a delegatiókban való ellenőrzés majdnem semminek mondható a közös hadsereggel szemben. Á házhoz benyújtott póthiteli javaslatok is fényesen bizonyítják, hogy még annyi befolyá­suk sincs, hogy a közös had ügy minis ter túlkölte­kezési hajlamait korlátok közé lennének képesek szorítani. (Igaz! ügy van/ a szélső báloldalon.) Nagyon természetes, hogy arra erős parlamenti szellem kellene idehaza, hogy annak az erős par­lamenti szellemnek kiküldöttei érvényesítsék ma­gukat odafönn a delegatióban. (ügy van! JJgy van! a szélső baloldalon.) De mikor azt látjuk, hogy a, parlamenti szellem hanyatlik idebenn és eltűri a ministereknek, hogy az országgyűlés felhatalma­zása nélkül költekezzenek, (Ügy van! a szé j ső bal­oldalon) nagyon természetes, hogy a katona íirak veszik maguknak a bátorságot azon 60 válogatott, hű vitézzel szemben, a ki a delegatióban helyet foglal, azt tenni, a mit jónak látnak. (Helyedés a szélöő baloldalon.) És mit tesz a közös hadügyministeriummal szemben a delegatió ? Évről-évre olyan szánalmas instantiákkal, könyörgésekkel jelenik meg ő ex­cellentiája személye előtt, a melyekből alig létesít­tetik valami, hanem kezdetben megfontolás igér­tetik és később egészen visszautasittatnak; s a mint nagy hazsonnát zengenek a közös hadügy­minister fontolóra vétel iránt tett Ígéretének, ép oly csendes nyugalomnak adják meg magukat (Derültség és tetszés a szélső baloldalon) a midőn semmi sem törteink. Hiszen ime itt van egy fordítás a Militärzeitungból, midőn a Tisza-jubileum alkal­mával báró Edelsheim-Gyulai magyarországi had­parancsnok, tisztelkedik : mely igy szól (olvassa) : „A Militärzeitung 90 ik számában Tisza Kálmán 10 éves jubileuma alkalmából.* A „Militärzeitung" 90. számában megem­lékezve Tisza Kálmán 10 éves ministeri jubileu­máról, kiemeli, hogy a közös hadsereg és a hon­védség részéről tisztelgés végett egyesülve meg­jelent küldöttség szónoka a budapesti főparancs ­nok báró Edelsheim-Gyulai császári és királyi lo­vassági tábornok volt. Ezután igy folytatja: „A magyar ministereínök iránt tanúsított eme ritka ünnepélyes hódolat már ezért is megjegyzésre méltó, mert ezzel a nyelv és szervezés tekinteté­ben külön választott katonai test-csoporiozatnak szoros együvé tartozása ismertetett el s közvetve a talán lényegtelennek látszó, de mégis igen neve­zetes ténykörülmény, tudniillik a hadseregben uralkodó nyelvnek, a német nyelvnek a győzelmei folyta itassanak. De van is okunk őszintén örven deni ennek a kegyelettel}es hódolatnak, a melyet senki sem tekinthet egyszerű illendőségnek, mert ha van államférfiú, a ki a hadsereg elismerésére méltó, ugy első sorban Tisza Kálmán az. : ' (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Már bocsássanak meg, t. ház, midőn 1868-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom