Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-234

320 234. országos ülés május 5. 1886, De hát, t. ház, minthogy a t. minister ur ezen szomorú dolgokat oly jó kedvvel veszi, egy jókedvű dologra hivatkozom én is. (Halljuk !') Tegnap Lits Gyula barátom kitűnő beszédében hivatkozott Alvinczy nevére. 0 volt megbizva az 1809-iki insurreetio szervezésével és felszerelésével. Sokkal kisebb csapatokat kellett felszerelni és ha nem is akarom részletesen elbeszélni, de egy kis történetkét méltóztassanak meghallgatni, mert nagyon tanulságos. (Halljuk /) Pár évvel ezelőtt szép napfényes délután halottak napján a Krisztinavárosi temetőben sétáltam, hogy a névtelen hősök — a Buda ostrománál elesettek — sírját megszemléljem. Ünneplő tömeget láttam ott és friss koszorúkat. Népes volt a temető, népes különösen az elesett honvédek sírja. Én ott körülnézve és áhítattal gondolva vissza az elhullott hősökre, szemembe ötlött egy görög kupola 4 korhadt kőoszloppal a temető legdíszesebb helyén. Azt senki sem kereste fel. Én, mint történetíró elmentem oda is. Falevéllel és száraz gályákkal volt a kő befutva, pedig valaha fényes síremlék volt. Olvastam a sírfeliratot: „Hic jaeet — a keresztnévre nem emlékszem — Alvinczy liber Báró de Borberek suae Maiestatis campi Mareschalli locumtenens". Szomorú gondolatokba merültem e puszta sírnál. Ez vitéz katona volt; nagyon vitézül védelmezte Mantuát a francziák ellen hónapokon át elszánt kitörésekkel és oly hősi tettekkel, a minőket csak egy katona tehet és csak utoljára, midőn minden erőfeszítés hasztalan volt, adta át tisztességes capitulatio mellett a várat a franeziáknak ; de paduai tettei oly kitűnőknek ismertettek el, hogy mint érdemteljes katona ezért bízatott meg hazája nemzeti felkelésének szervezésével. Eszembe jutottak ezen dolgok ott is. 0 volt olyan hős, a mi tisztán a katonai bravourt illeti, mint azok, kik a koszorúzott sírban nyugodtak; de az ő sírjára koszorút nem helyezett senki, elfeledte őt a történetírón kivül mindenki. Miért? Elfeledte azért, mert Alvinczy nem nemzeti, hanem idegen érdekeket szolgált, azokért adta magát eszközül, azokért dobta mérlegbe hősi kardját. Tovább gondolkodva ezen tényeken, egyszerre — nem tudom hogyan — eszembe jutott az a pesti hidon lefolyt eset a ravasz nélküli, rozsdás fegyverrel s e szavak: kend az az Alvinczy ? s vége volt minden komolyságnak. Ott a szegény vitéz katona sírján el kellett kaczagnom magamat (Mozgás jobbfelöl) és eltávoztam a temetőből. Mégis furcsa! Hősiességét, mantuai bravourjait ezen embernek az utókor elfelejti: de azt a fatális puskát, azt az anecdotát folyton emlegetik. Tegnap is történt rá hivatkozás és ép ez jutott most eszembe. Azután risszafelé térve ezen gondolatok között — szőlőkön át jöttem vissza — ott láttam egy magános honvédőr sírját. Megállottam előtte. Egyszerű keresztalakba tett szőlőkaró, de mégis jelölte sírját jel és ezen is volt vadvirágokból font frisskoszorú. íme a kegyelet még a magánosan nyugvó névtelent sem feledte, még azt is megkoszorúzta. Alvinczyra gondolva, visszatekintettem az ő sírjára. A lenyugvó nap épen megaranyozta. A napsugár jó : az kibékít mindent. En, t. ház, azt kívánom a t. minister urnak, hogy mikor majd sok-sok évtized múlva valaki — talán a nemzet egy akkori történetirója — megáll egy fényes sír előtt, ne találja azt koszorútlanul, hanem azon — ha nem is latinul — ezt olvassa: Hic jacet suae majestatis campi marschalli locumtenens liber Báró de Komlós Keresztes és ne az általam említett emlékhez hasonló csatoltassék nevéhez, hanem győzelmes ütközet emléke, a melyet a nemzet és haza javáért vívott. Azt hiszem, szebb kívánságot a minister urnak nem kívánhatok; (Derültség jobbfelöl) de félek tőle, hogy ha ez a törvényjavaslat igy fogadtatik el és a népfölkelési tömegek oly confuse, mint osztrák módon szokott történni, mozgósittatnak irtóztató arányokban, azon modalitásokkal, a mint nálunk nem is lehet máskép, a mire már czéloztam: valóban az Alvinczy puskájának históriája lesz ismét előttünk. Én ezt óhajtanám kikerülni. Alvinczy is derék katona volt, Mantuánál kifejtett hősiességét elfelejtették, de az a fatális puska kiirthatlanul fentartja magát a nemzet emlékezetében. (Tetszés a szélső baloldalon.) T. ház! A katonai szempontokon kivül, a melyeket még bővíthetnék, de már ugy is hosszúra nyúló beszédemet nem akarom nagyon kiterjeszteni, főleg még közjogi szempontok azok, melyek engem és a velem egy elvet vallókat visszatartanak attól, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk. Tegnap, gondolom, már Ernuszt Kelemen t. képviselőtársam is utalt azon körülményre, hogy ezen törvényjavaslat lehetővé teszi a magyar országgyűlés egyik legsarkalatosabb jogának, a véradónak, az ujoncz-jutalék megszavazásának kikerülését, kijátszását. Tegyünk fel egy esetet, hogy egy háború czéloztatik, a melyet a nemzet jó szelleme, ha előbb directe értésére nem adatik, megsejt, mint megsejtette a boszniai occupatiót, bár az országgyűlés megszavazta az ujonczjutalékot, a hadügy minister ezen törvényjavaslat megszavazása után nem sokat fog confundálódni az ujonczjutalék megszavazásával, be fogja híni a 33—34—35 éveseket és a 18—19 éves fiatal embereket, akkor kell is neki ujonczjutalék, van katonája a népfölkelés keretében és van betanítandó ifjúsága azon egy korosztályban, a melyet behívni megenged a törvény. Ezt tagadni nem lehet, sőt azt sem, hogy benn is tarthatja őket addig az ideig, a meddig akarja és alkalmazza az első sorban a combattansok között. így a hadügyministernek ez a javaslat plein pouvoirt ad minden