Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-233

2 \ 2 233. országot Ué» május 4. t886. ezen javaslat elfogadásra vagy elvetésére érvül szolgálhat. {Helyeslés a jobboldalon.) Mindenekelőtt kénytelen vagyok előrebocsátani, hogy én azokkal, kik az 1867-iki kiegyezést alapul el nem fogadják, vitába a kérdés körül alig bocsátkozhatom ; mert kiindulási alapom nem lehet egyéb, mint azon megállapodás, mely a monarchiának mai alakjában közjogi alaptörvényét képezi és mely szerint a hadügy a monarchia közös ügyének tekintendő. (Helyeslés a jobboldalon.) De ugyanakkor, midőn a hadügy közös ügynek deciaráit atott, a monarchia két állama teljesen önálló és független elhatározással a hadügyet az általános védkötelezettség alapján szervezte. Ezen alapelvre fektetvék az 1868: XL. és XLI. törvényczikkek és az, a mi e törvényekben foglaltatik, nem egyéb, mint annak codificálása, hogy az állam minden fegyverképes polgára, tekintet nélkül rangra, állásra és állapotra, tagja a nemzeti védelemnek, a ki — mint ilyen — felett az állam a törvényes korlátok között rendelkezik. A mi tehát azon jogalapot illeti, melyen a tárgyalás alatt álló javaslat nyugszik, az nem új valami, hanem az általános védkötelezettségnek természetszerű folyománya; sőt a mennyiben az 1868: XLIL törvényczikk nagyon általános jellegű határozatai — egy népfölkelés szüksége esetében — sem az államnak, sem az állampolgároknak nem nyújtottak volna kellő garantiát s a mi végből a népfölkelési törvény revisiója is itt e házban többször sürgetve lett: e javaslat beterjesztését szükségesnek és időszerűnek kell tartanom. Mert az kétségtelen, hogy bár e javaslat egyrészről a nemzeti védelem tényleges részeseivé teszi azokat, kik eddig annak csak virtuális tagjai voltak, de másrészt meghúzza azon korlátokat is, melyeken túl az államhatalomnak az általános védkötelezettség daczára sem szabad kiterjeszkednie. (Helyeslés a jobboldalon.) De joggal merülhet fel azon aggály, vájjon a javaslat nem lépi-e tál azon határokat, melyeket a viszonyok által parancsolt szükség élénkbe szab, nevezetesen pedig két irányban vagyis a tényleg fegyver alá szólíthatok számát tekintve, másodszor pedig a népfölkelés által beszólítottak felhasználását illetőleg. Ezek azután már oly rendelkezések, melyeket speciális nemzeti viszonyaink tekintetéből kell figyelembe vennünk. Arra nézve, hogy hány védképes egyént kell a védelmi erő kötelékébe vonnunk, hogy véderőnk számarányára nézve más hatalmak mögött ne maradjunk, érdekes adatokat szolgáltat maga az indokolás, de azon kivül is köztudomású, hogy Oroszország 1874. évben, Német-, Franczia- és Olaszország szintén az utóbbi 15 év alatt, tehát a mi védtörvényeink meghozatala óta lényegesen felemelték rendelkezés alatti állományuk létszámát. Az tehát, hogy e tekintetből nekünk is el kell menni odáig, amint e javaslatban contempláltatik, a nemzetközi viszonyok által teljesen indokolva van. Hogy ez nálunk sem fog a közgazdasági viszonyokra nagyobb visszahatást előidézni, mint a szomszédos államokban, azt remélhetjük. Hiszien a népfölkelést hivatása szerint csakis oly háború esetén szabad igénybe venni és ez e javaslatban is kifejezést nyert, melyben erre annak dimensiójánál fogva szükség van; s egy bennünket közelről érintő háború közgazdasági kihatását csak az által paralysálhatjuk, ha annak minél rövidebb ido alatt véget vetünk s erre természetszerűen több kilátás nyilik, ha mi fogjuk oda a túlerőt vihetni. A mi pedig a népfölkelés felhasználását illeti, erre nézve elismerem, lehet nézet eltérés közöttünk, legkivált azon tág hatáskörnél fogva, melyet ezen javaslat a legfőbb hadúrnak kezébe szolgáltat. De ezen rendelkezés sem nélkülözi azon cautelákat, melyeket népképviseletre alapított kormányforma mellett felállítani kell. Az indokolásban, valamint a bizottság jelentésében utalás történik az általában megváltozott harczászati módra, mely azon rendelkezéseket, melynél fogva a népfelkelés az álló hadsereg kiegészítésére felhasználható és melynél fogva a magyar népfölkelés a magyar korona országainak határain kivül is alkalmazható legyen, szükségessé teszi. Ez utóbbira nézve be kell ismernünk annak igazságát, hogy a hadügy közös voltának fogalma csakugyan magában foglalja azt, hogy a monarchia két állama bármelyikének integritása iránt bizo nyos benső solidaritásnak kell fennállnia és ebből következtethető, hogy védekezési szempontból — tekintet nélkül a monarchiát képező államok és országok különböző közjogi állására — a monarchia közbenső határok nélküli territoriális egészet képez. De e czélból is, mindannyiszor, midőn a népfölkelésnek a magyar korona országai határain kivül való kivételes alkalmazásáról szó lehet, ez alatt valamint én ma, ugy a jövő országgyűlés tagjai is, kiktől ezen intézkedés megszavazása avagy sanctionálása függ, nem értünk mást, mint azt, hogy a népfölkelést nem valamely hódító politika támaszául dobjuk oda, hanem általa a védekezés sikerét akarjuk biztosítani. Az ellenében tehát, hogy a népfölkelés a nemzet akarata ellenére jogszerűen fel ne használtassák, a formaszerű garantiák le vannak téve e javaslatban; de én reális garantiákat keresek. (Halljuk!) És midőn megszavazom azt is, a mi pedig az állampolgárokra tényleg legterhesebb lehet, I hogy tudniillik a népföjkelés a hadseregnek.