Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-225

225. országos ülés április 10. 1886. 197 kiterjesztésében áll. A szakaszt részemről ezen indokoknál fogva nem fogadhatom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Zay Adolf: T. ház! Grünwald t. képviselőtársam benyújtott egy módosítványt, a mely nem lényegtelen, nem stylaris, hanem arra való volt, hogy lényegesen megváltoztassa az itt contemplált candidationális bizottságnak természetét és hatását. Az indítvány minden esetre méltó volt, hogy eszmecsere tárgyává tétessék. Nyilatkoztak ezen indítvány felett a ház ezen oldalán ülő t. képviselő urak, de hiába vártuk a t. kormánynak és t. többségnek ez iránti nézetét. A t. elnök ur már be akarta zárni a vitát és a vita be lett volna zárva anélkül, hogy azon helyzetben lettünk volna, hogy mi a t. többség és a t. kormány véleménye ezen javaslattal szemben, hogy el méltóztatnak-e azt fogadni, vagy nem. (Igaz! Ugy van! balfélől.) Es ha nem, minő okokból. (Helyeslés balfelöl.) Miután még nem méltóztattak e felett nyilatkozni, nem tudjuk, hogy vannak-e eziránt ellenvetéseik, aggodalmaik és ha vannak, minők azok. Esetleg abban a helyzetben lehettünk volna, hogy capacitáltuk a t. többséget és t. kormányt, de esetleg talán a többség bennünket abba a helyzetbe hozott volna, hogy bennünket capacitált volna érvei által, de magát capacitálni engedni nem kijelentett érvek által nem egyéb, mint magát leszavaztatni engedni. Reménylem, ezen utolsó ratióhoz még sem fognak ragaszkodni, mert különben azt kellene hinnünk, hogy ez nem csak az utolsó, hanem az egyedüli ratiójuk is. Kérem tehát, méltóztassanak arra alkalmat adni, hogy mielőtt a vita bezáratnék, tudjuk a t. többség ésa kormány ez iránti nézetét, hogy azzal szemben állást foglalhassunk. (Helyeslés balfélől.) Petrich Ferencz: Nincs szándékom tovább érvelni ezen szakasz ellen, mert nem remélem, hogy az én érveim győzik meg a t. többséget. (Zay Adolf képviselő feláll, Felkiáltások balfélől: Hiszen még nem fejezte be Zay !) Bocsánat, nem tudtam. (Szónok leül.) Zay Adolf: T. ház! (Zaj. Felkiáltások jobbfelől: Nem lehet kétszer szólani! Eláll!) Elnök : A képviselő urnak nincs joga senkit beszéltetni vagy elhallgattatni, hanem tessék bevárni Petrich képviselő urat, vagy tetszett volna mindjárt folytatni, mert kétszer nem lehet beszélni. Máskor tessék mindjárt folytatni és nem bevárni, mig más beszél. (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások: Eláll! Balfélől felkiáltás: Halljuk! Halljuk!) Zay Adolf: T. ház! Én a t. többség hallgatását válasznak veszem, válasznak veszem jelesül azon irányban, hogy nem méltóztatik Grünwald Béla t. képviselő ur indítványához hozzájárulni; és miután ez iránti érveit és indokait nem ismerem, minden esetre azt kell hinném, hogy még ragaszkodik azon indokokhoz, melyeket a kormány a javaslat előterjesztésekor felhozott. Itt egyedül egy indokot találtam és azt hiszem, hogy a kormánynak ez irányban ez az egyedüli érvelése. Méltóztatnak tudni, hogy a t. ministerelnök ur mint belügyminister a maga eredeti conceptióját, mely szerint még rendezett tanácsú városokban is az alispán lenne a kijelölő közeg, ugy indokolta, hogy az újabb minősítési szabályok életbeléptetése után csakis az alispán van abban a helyzetben, hogy megbírálja, vájjon minősítve van-e az illető candi

: dálandó vagy nem. Ez az érv, t. ház, már akkor is furcsának látszott előttem. Csakis az alispán lenne képes a minősítést megbírálni ? Hát akkora értelmiséget tesz fel a t. belügyminister ur egy rendezett tanácsú város eritejéről, hogy az a minősítést megbírálni képes nem lenne s csak az alispán volna abban a helyzetben, hogy ezt tehesse ? De ha komolyan és valójában ez lett volna is a döntő érve s indoka a t. minister urnak, ezt a czéljáí máskép is el lehetett volna érnie s erre vagyok bátor őt figyelmeztetni. (Halljuk!) Hiszen ha csak arról let volna szó saz az inteníiója volna, hogy a minősítés állapíttassák meg, akkor beérhette volna Grünwald Béla t. képviselőtársam indítványával. Ha a t. minister elég kegyelettel és érzékkel viseltetnék az önkormányzati tényezők iránt, bátran alkothatta volna belőlük a candidáló választmányt, ugy hogy annak elnöke az alispán legyen; az alispánra ruházta volna azután ama jogot, hogy minden esetben vétóval élhessen, ha a candidáUintlónak nincs meg a kellő minősítése. (Ugy van! balfélől.) Ezzel czélját érte volna. De azt hiszem, az általa bevallott ezél nem az ő igazi intentiója volt. 0 nem arról akart gondoskodni, hogy qualificálatlan egyén ne jusson be a canditatióba, hanem arról, hogy csak az az egyén jusson be, a ki az alispánnak és a főispánnak, tehát a t. minister urnaktetszik. (Igaz! Ugy van! balfélől.) Mert vegyük a maga valóságában azon intézményt, melyet a ministerelnök ur a szakaszban czéloz : két autonóm tag, két, az alispán által kinevezett tag, az alispán döntő elnöklete alatt. Most vegyük a leendő alispánt. Ki az? Talán bizalmi férfia az autonóm községnek? Talán választottja a megyének? Talán megtestesítője és őre az autonómiának? Dehogy! 0 bizalmi férfia az őt kijelölő főispánnak! (Ügy van! balfélől.) Bizalmi férfia a kormánynak. Én az alispánban nem látok mást, mint a kormánynak egyik közegét. Van ott egy representáló közege, a főispán és van egy dolgozó közege, az alispán; de ezen dualismus keretében csakis a kormány intentiója és befolyása lesz döntő, (ügy van! balfélől) nem az autonóm közegek akarata. Tehát az itt contemplált kijelölő választmányban nem látok egyéb intentiót és más intézményt, mint a mely már a megyékre nézve el van fogadva: ott a főispán az elnöke a candidáló bizottságnak, itt az alispán, ez egyre megy. Hiszen ha az alispán nem mindenben a főispán s e szerint a kormánynak intentióját