Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-216

216. országos ülés márezim 30- 1886. íl háznak egy kiváló tagjától hallottam, ugy látszik, | ő maga is osztja azon nézetet, hogy a mi államunk még egy lábbal Ázsiában van. Ha a közigazgatás tekintetéből ezt tagadni nem lehet, ugy másrészről a tisztviselő — a megyeit, a közigazgatásit értem — elmondhatja, hogy az állam a másik lábával Törökországban áll. Oly hatalmaskodási eljárás, mint a minő itt a tisztviselőkkel szemben czéloztatik, egy törvényhozás intézkedése útján sem létesíttetett. Hol van törvényhozási intézkedés, mely megengedné ezt a végtelen sorozatát a bűnfenyítésnek, a felfüggesztésnek, az elbocsátásnak? És végül, midőn talán felelősségre vonni sem lehet, meg van adva az államnak azon jog, hogy minden ok nélkül elbocsáttassék és ki által ? A választások egyik factora által. A választási rendszer természetes folyománya, hogy nem veheti tekintetbe a tisztviselői pragmaticát, mit a kinevezett tisztviselőknél tekintetbe lehet venni. De a választási rendszernél ezt más helyettesíti, egy erkölcsi súly: a közérzület, a közelismerés. A ki erre támaszkodik, nem csalódik. Ezt mutatja az, mit a ministerelnök ur felhozott, hogy mintegy kétezerháromszáz tisztviselő közül körülbelől kétezeregyszáz újból megválasztatott. Igenis a közszellem az, mely mutatkozik abban, hogy ott, a hol bizonyos egyének bizonyos állásokat elfoglaltak, hacsak ellenükben valamely bűnös cselekmény nem forog fenn, rendesen újból megválasztatnak. Tanúskodik erről e ház gyakorlata is. Hiszen alig van eset arra, hogy ha valaki közülünk egyszer valamely bizottságba megválasztatott, újból ismét meg ne választassák. Ez a gyakorlat uralkodik nemcsak itt e házban, hanem országszerte mindenütt. Mondhatnám, hogy a tisztviselő, ha teljesíti kötelességét, rendesen újból megválasztatik. Maga a t. ministerelnök ur is, elismerve, hogy ily szellem uralkodik az országban, csak azt mondta, hogy lehet az illető tisztességes, becsületes ember, de, mert be nem válik, ebből önként következik, hogy őt újból candidálni nem lehet. Igenis meglehet, hogy nem válik be, de ez iránt ne csak az egyik factort kérdezzük meg, hanem kérdezzük meg mind a két factort, (Helyeslés a balés a szélső haloldalon) mert különben nem kerüljük ki azt a gyanút, hogy más érdek lebeg szemünk előtt és nem a közigazgatás érdeke. (Ugy van! a balés a szélső baloldalon.) Ezen tekintet az, a miért arra kérem a t. túloldalt, legyenek méltányosak a megyei — mondhatnám — sajnálatraméltó tisztviselők irányában. Én nagyrabecsülöin azon honfiúi áldozatkészséget, hogy valaki akkor, ha nem szorul rá, ily állásban szolgál. Lehetnek mások,?kik kényszerből szolgálnak, de én ezeket is sajnálom, hogy ily téren kénytelenek szolgálni. Ha azt akarjuk, hogy ezekbenJ öntudat is ébredjen, a mellett, hogy kenyerüket keresik, becsüljük meg őket legalább azzal, hogy mondjuk ki, hogy a ki teljesítette kötelességét, az legalább arra számíthat, hogy újból candidáltatni fog. (Helyeslés a bal- és a szüsö baloldalon.) Ennél kevesebbet nem tehetünk s azért appellálunk az önök méltányosságára, nem pártszempontból, hanem benső meggyőződésből és azon érzetből, hogy igazságtalanságot követünk el a megyei tisztviselőkkel szemben, ha Mártonfy Károly t. képviselőtársunk indítványát nem fogadjuk el. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Bátor voltam jelezni, hogy Mártonffy Károly t. képviselőtársam indítványának első pontjához módosítást kívánok benyújtani, mely, azt hiszem, a t. ministerelnök ur intentióinak is megfelel. Van szerencsém ezen módosítványomat benyújtani. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Ábrányi Kornél jegyző (olvassa): A második bekezdés után beteendő: „Azt, hogy a kijelölő bizottsági tagok mennyi időre választatnak meg és neveztetnek ki, a törvényhatóság szabályrendelettel állapítja meg." Gr. Tisza Lajos: T. képviselőház! (Halljuk!) Ha valaki, ki hazai viszonyainkat nem ismeri, figyelemmel kiséri mindazon beszédeket, melyek a túlsó oldalról e kérdésben elmondattak, bizonyára azt fogja képzelni, hogy ebben az országban minden egyes vármegyében egyfelől a főispán, másfelől a vármegye közönsége és az összes tisztviselői kar folyton hajban vannak egymással. Minden okoskodás, melyet a másik oldalról hallottam, ebből indul ki. Pedig bocsánatot kérek, mikor a főispánnal szemben az előttem szólott igen t. képviselő ur egész tragicus hangon sajnálatra méltónak mondja a megyei tisztviselő helyzetét, megvallom, én e felfogásnak jogosultságát belátni képes nem vagyok. E tekintetben épen arra hivatkozom, a mire maga az előttem szólott t. képviselő ur hivatkozott: a közérzületre és a megyei szellemre. Már méltóztassanak megengedni, én sok főispánt ismerek, magam is voltam egy ideig főispáni állásban, de én nem képzelek főispánt, a ki épen azt a közszellemet megyéjében tekintetbe ne vegye. (Ugy van/ jőbbfelől.) Hiszen annak a főispánnak nem az a feladata, hogy azzal a közszellemmel mindig homlokegyenest ellenkező irányban menjen. Hiszen annak a közszellemnek ő reá is kell hatni, ha ő is hatni akar megyéjére. (Ugy van! jőbbfelől.) Ne méltóztassanak valóban járszalagon vezetni kívánni azt a főispánt és azt az összes megyei közönséget is. Hiszen megvan azoknak a kölcsönös hatásuk egymásra. Megvallom, én azt tapasztalom, hogy az 1870: XLII. törvényczikk által meghatározott candidationalis módozat tökéletesen megfelelt eddig