Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-221

221. országos ülés április «. 1886. 117 csonkított intézményeknek, melyek képtelenek arra, hogy természetüknek megfeleljenek, (Ugy van! a baloldalon.) Én ezen irányt, mely ezen szakaszban nyil­vánul, határozottan károsnak tartom az országra és a kormányra nézve. Méltóztassék elhinni, hogy nincs kormány és állam a világon, a mely erő­teljes lényegüknek megfelelő és functionálni képes intézmények nélkül hivatását teljesíteni képes. Mi, t. ház, oly helyzetben vagyunk, hogy minden intézménynek, melyet megvalósítunk, fontos és reális jelentőségűnek kell lenni, mert mi színházi kardokkal, faágyukkal nem leszünk képesek diadalt aratni. Minden fegyvernek, minden intéz­ménynek kezünkben reális, eolid és éles fegy­vernek kell lenni azon küzdelemben, a melyet végig kell küzdenünk. (Ugy van! balfelöl.) Csu­däíkozom tehát azon, hogy a t. ministerelnök ur nem fogadta el Szederkényi Nándor képviselő ur módosítványát, de még inkább csudálkozom azon, hogy nem fogadta el azt a módosítványt, a melyet Horváth Lajos t. képviselőtársam adott be, mert meg vagyok róla győződve, hogy azok elfoga­dásával a kormánynak és az országnak is nagyobb szolgálatot tett volna. (Ugy van! balfelöl.) Ké­szemről csatlakozom első sorban Szederkényi képviselő ur módosítványához ; azon esetben pedig, ha az nem fogadtatnék el, csatlakozom a Horváth Lajos t. képviselőtársam által beadott módosí­táshoz. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Elnöki Szólásra többé senki sem lévén fel jegyezve, ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Zaj. Mozgás a szélső baloldal felöl. Sálijuk Halljuk !) Ha a t, képviselő urak helyesebbnek tartják, hogy ne szóljak, szívesen elállók; (Halljuk/ Halljuk!) de e komoly felszólalásra egy pár szóval mégis óhajtanék válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur kedvencz thémáját elővéve, elmondta ma megint, hogy javaslataimnak az az iránj^zata : egy helyütt adni jogokat, másutt pedig elvenni azokat. Ezt elmondta a megyei törvény­javaslatnál, elmondotta itt is. Ott azt mondotta, hogy a megyének egyik kézzel adott jogokat a másikkal elveszein a kormány számára. Itt meg azt mondja, hogy javaslatom az egyik szakaszban jogokat ad a községeknek, a másik szakaszban pedig elveszi azokat a megye számára. Mondha­tom tehát, hogy ez kedvencz themája. Az egésznek eredménye mégis csak az. hogy a képviselő ur, a ki pedig magát az állami köz­igazgatás hívének: vallja, mindig az alantabb levő közegeknek akar több jogot adni, a felébb álló­nak kevesebbet. Hogy azután ez nem-e az admi­nistratiónak és a lehető administrativ felelősségnek feje tetejére való állítása, ezt minden elfogulatlan ember ítéletére bizom. Különben hogy állunk? Azt mondják, hogy a 21. §. által adott jogokat a 26. §-nakegy pár megtámadott kifejezése lerontja. Én azonban e szakaszt nem értelmezhetem igy és a megyék sem fogják igy értelmezni. Mire való e szakasz? Arra, hogy ha a község a 21. §-ban adott jogokkal nem él és az ezen jogokkal összekötött kötelességeket nem teljesíti, erre a közbiztonsság és a közren­dészet szempontjából rábírható legyen. E szakasz tehát ezen esetre szól és nem helyettesíti a 21. § ban megadott jogokat. A t. képviselő ur sem fogja tagadhatni, hogy voltak és pedig nem ritkán oly esetek, hogy egyes községek a 21. §~ban adott jogokkal vagy nem tudtak, vagy nem akartak ugy élni, a mint ezt az aduiinistratio érdekei követelik. Ezen bajnak orvoslása czéloztatik az által, hogy a megyéknek megengedtetik, hogy a hol a közigazgatás vagy a közbiztonság érdeke köve­teli, ott a község ügyeibe beleszólhasson. Ez a szakasz czélja, ily értelemben kívánom ezt el­fogadtatni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom; következik a szavazás. A 26, §-hoz Szederkényi Nándor és Horváth Lajos képviselő urak adtak be módosítványt. A mennyiben Hor­váth Lajos képviselő ur módosítványa közelebb áll ez eredeti szöveghez, először azt bocsátom szavazásra. Kérdem a t. házat, méltóztatnak-e Horváth Lajos képviselő ur azon kívánságával szemben, hogy a negyedik sorban előforduló első „vagy" szócska helyett ez tétessék : „kis- és nagyközségekben akkor is, ha" az eredeti szöveget fen tartani, igen vagy nem? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik fen­tartják az eredeti szöveget, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A ház többsége fentartja a szöveget. Kérdem most, méltóztatnak-e a 4. sorban elő­forduló ;izon szavakat : „vagy azt a közigazgatás vagy a közbiztonság érdekei követelik", szemben Szederkényi Nándor képviselő ur kihagyási indít­ványával fentartani, igen vagy nem? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház ezt is fentartja. Igy tehát az egész 26. §. változatlanul elfogadtatott. T. ház! Méltóztatott elhatározni, hogy a hol­nap reggel 10 órakor tartandó ülésnek első tárgya legyen a pénzügyi és igazságügyi bizottságoknak 294. számú jelentése a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló 1883 : XLIII. törvényczikk némely határozmányainak módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Ezután folytattatni fog a községekről szóló törvényjavaslat részletes tár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom