Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-215

384 2Is. országos ülés ntirezias 29. 1SS6. czyvel voltam kénytelen a t. házat jó ideig untatni, de ez alkalommal engedjék meg nekem, hogy a privilégiumok terére épenséggel ne lépjek, sőt attól tökéletesen eltekintsek. Én azt hiszem, felteszem, óhajtom, sőt bizonyosnak is veszem, hogy a mi városaink e szűk körből kibontakozva, sokkal magasabb színvonalra fognak emelkedni és valamint készek lesznek a snját localis érdekeiket magasabb szempontoknak alá rendelni, ngy készek lesznek a régi időkből származó privilégiumokat a haza oltárára áldozatul hozni. A tapasztalás azonban annyit megmutatott, hogy a fővárosban a dolgok ilyetén állása semmi legkisebb bajt, vagy fennakadást nem szült és azért nem is hallottuk, hogy azon óhajtás nyilvánult volna, hogy e tekintetben ott valami változás történjék. Már pedig, t. ház, mi azt soha megakadályozni nem fogjuk és azt hiszem, megakadályozni érdekünkben sem áll, sőt ha érdekünkben volna és ha tehetnők, akkor sem sikerülne megakadályozni, hogy városaink nem a vármegyét fogják követendő mintául maguk elé állítani, hanem mindig a fővárost. Annak a szervezetéhez fognak igyekezni alkalmazkodni; annak a jogait fogják igyekezni maguknak is — a mennyiben az a magasabb tekintettel összefér — megszerezni. Eltekintve tehát a privilégiumoktól, méltóztassanak nekem megengedni, hogy magasabb államférfiúi szempontból is javaslatom motiválására még valamit felhozhassak. (Halljuk!) Nálunk, t. ház, nem lehet tagadni, még most is igen sűrűen találkozunk egy bizonyos régi előítélet reminiscentiájával és ez a városi és polgári elemnek egy bizonyos — nem akarom mondani lenézése, hanem — kicsinylése, becsmérlése, vagy irányában való bizalmatlanság. Méltóztatnak tudni, a régi diétákon minden országgyűlés kezdetekor megújult a nagy vita. A városok szavazatot követeltek; követelték azon lealázó helyzetük megszüntetését, mely szerint valamennyiök szavazata annyinak vétetett, mint egyetlenegy vármegyéé. Gróf Széchenyi István az ilyenek láttára mindig azt szokta volt mondani, hogy meglátszik rajtunk, hogy Ázsiából jöttünk ki, mert féllábbal még most is ott vagyunk. Ez ugyan régen volt, t. ház. Azóta előbbre haladt a világ; de tekintve azt, hogy itt e házban is a jelen tárgyalások kezdetén a városi törvényhatóságoknak külön törvény útján való rendezését czélzó indítvány oly hideg fogadtatásra talált, sőt némi recensust is keltett; tekintve azt, hogy később is Horvát Boldizsár t. képviselőtársamnak egy indítványa, mely csak a választási eyclusnak a városokban rövidebb időre szorítását ezélozta, igen gyér pártolásban részesült és velem együtt nagyon kevesen álltunk fel mellette: nincs kizárva azon föltevés, hogy még most is az általam imént érintett előítéletnek pressiója alatt állunk, vagy nem eléggé ellensúlyozzuk az illetőknek balvéleményét és felfogását. A városok és különösen az a város is, a melynek szerenesés vagyok most képviselője és szószólója lenni, a képviselőház elé terjesztett kérvényben felpanaszolták azon még mindig fennálló igazságtalanságot, mely rajtuk állítólag elkövettetik és melynek élét a t. ministerelnök ur előbbi nyilatkozata nagy részben megtompította, a miért én csak köszönetet mondhatok ; hanem még sem lehet ignorálni az 1870: XLII. törvényczikk 90. §-ában tett egy ünnepélyes ígéretet, a mely az emberek emlékezetéből még nincsen egészen kioltva, noha törvénykönyvünkkitörölte. Ezen szakasz ígérete igy szól: „az állam közigazgatási költségeit jövőre a törvényhatóságok saját házi pénztárukból fogván fedezni, a pénzügyminister stb. törvényjavaslatot fog előterjeszteni az adóknak oly mérvű leszállítására, hogy e leszállítás a lehetőségig megfeleljen azon költségeknek". Mi tagadás benne, a törvényhozás ezzel az ígéretével ugy járt, mint járnak néha bizonyos képviselőjelöltek, a kik választóikat holmi adóleszálítással, vagy teljes elengedéssel kecsegtetik, a mi könnyebben van ígérve, mint teljesítve és csak azok tehetnek ilyet, a kik nyugodtan alhatnak a felől, hogy egyhamar eziránt kérdőre nem fognak vonatni. A törvényhozás is igy tett, amaz ünnepélyes igéretét egyszerűen félretette és 1883-ban törvényt hozott a megyék háztartásáról, megfeledkezve arról, hogy törvényhatóságok alatt nemcsak a megyék értendők, hanem a városok is. Ama 1883: XV. törvényczikk a megyék háztartásáról rendelkezik és azt mondja: „hogy közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaikat az e czélra felhasználható saját jövedelmeik mellett, hogy fedezhessék" . . . ezután hosszú rubrikában következnek azon összegek, melyek mindig szerepelnek a budgetben és a megyék rendelkezésére bocsáttatnak. A városok azonban ily dotátióban nem részesülnek, hanem igenis, hogy ama dotátióhoz, a melyből maguk ki vannak rekesztve, az adók minden nemei által contribuálnak. Meg vallom, ha csekély szavazatom nyomatékkal birna, némi részben provocáíni szeretném a helyreigazítást; valamint más esetben, ugy ebben is szeretném, ha a gentry által a polgári elem iránt itt-ott még mindig észlelhető kicsinylés, melyről az imént megemlékeztem, kellő czáíolatban részesülne. Tisztán csak egyéni meggyőződésemre és választókerületemre támaszkodva, mely kerület egyike a szabadkirályi városoknak, azon kéréssel vagyok bátor módosítványomat a t. háznak figyelmébe ajánlani, hogy ne méltóztassék azt pártszempontból, annál kevésbé subjectiv szem-