Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-213

322 213. országos ülés márczius 23. 1886. javaslat részletes tárgyalása és pedig az 56. és 57. §. Beöthy Ákos: T. ház! (Halljuk!) A vita jelen előrehaladott stádiumában, mikor a tárgy már annyira ki van merítve, számomra mondani való alig van. Csakis néhány futólagos észrevételt akarok tenni egyre-másra, a mi a túloldalon elmondatott. Ugy vagyok vele, t. ház, mint a ki előtt az egész területet learatták, számomra csakatarlósás maradt. Itt-ott hullott el egy-két kalász, melyet felszedegetni kívánok. (Halljuk!) Mindenek előtt, talán leghelyesebb lesz, ha röviden indokolom szavazatomat. (Halljuk!) Mi, t. ház, ezt a javaslatot általánosságban nem fogadtuk el, de miután a ház azt általánosságban elfogadta, teljes loyalitással ezen törvényjavaslat álláspontjára helyezkedtünk és igyekeztünk azt tőlünk telhetőleg javítani, módosítani. Igaz, hogy fáradozásainkat eddig siker nem követte, a mi meglehet onnan származik, hogy a ház egyik legújabb irályi tekintélye: Bezerédj Viktor t. képviselőtársam, fájdalom nincsen sorainkban, mert csakis az ő módosításait szokták elfogadni. Ezen szakaszhoz is t. barátom Horánszky Nándor egy módosítványt adott be, mely igen röviden azt tartalmazza, hogy a főispánok eredeti hatáskörükben hagyassanak meg. Ezt én egészen helyes indítványnak tartom; mert igen helyes törvényhozási elv nézetem szerint az, hogy ottan, a hol egy orgánum hatáskörének tágításáról van szó, ezt csak akkor szabad tenni, ha számos concret eset bizonyítja azt, hogy a jelenlegi eszközök nem elegendők. Már pedig, t. ház, a jelen esetben ugy áll a dolog, hogy hallottunk itt igen szép és érdekes fejtegetéseket a magyar állam és a magyar nemzet érdekeiről, de nem hallottunk egyetlen egy concret példát, esetet sem annak bizonyítására, hogy azon körülményből, hogy a főispánoknak nincs elég hatalmuk, talán valami inconvenientia származott volna. (Ugy van! Ugy van! halfelöl.) Már pedig nyilatkoztak e tekintet ben oly competens egyéniségek, mint a t. ministerelnök ur és a t. államtitkár ur. Megvallom, a mint én ismerem nálunk a közvélemény ellankadását, ' elbágyadását, a hol igazán azt lehet mondani, az hiba, hogy az emberek túlengedelmesek, el sem tudom képzelni azt, hogy a mostani időkben mikép adhatta volna magát elő valami reintentia, a miért aztán a hatáskör növelésére szükség volna. De nem látom annak szükségét maguknak a főispánoknak érdekében sem. A főispáni állás oly nagy tekintélylyel bir, oly erős gyökerei vannak a múltban, hogy ha azon a főispáni széken igazán ember ül, az befolyásával hatalmát is tudja érvényesíteni. Ha pedig az illető nem kormányzásra termett ember, akkor a hatalom kezében két élű kard lesz, melylyel ugy másokat, mint őt magát meg fogja vágni. (Ugy van! balfelöl.) Én tehát nem látom ezen újítást sem a kormányzat, sem a főispánok érdekében levőnek s megvallom, a leghelyesebbnek találnám, ha Horánszky Nándor t. képviselőtársam indítványához méltóztatnának hozzájárulni. (Helyeslés balfelöl.) Ezek után még néhány polemicus megjegyzést akarok tenni, még pedig chronoligus rendben. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban a vita első napjának tulajdonképeni hősével, a kormánypártiul k ezen kérdésben, hogy ugy mondjam, vezérszónokával: Chorin képviselőtársammal fogom kezdeni. (Élénk derültség balfelöl.) A t. képviselő ur felettünk kimondotta azon megsemmisítő verdictet, hogy kénytelen volt bennünket itt hagyni, mert nem voltunk neki elég liberálisak. Hát furcsa csemete az a liberalismus. Igazán oly dúsan és gazdagon virágzik, hogy mindennap egy-egy új válfajával ismerkedtünk meg. (Tetszés jobbfelöl.) Ismerünk már intransigens liberalismust. Esmost Chorin Ferencz képviselő ur bemutatott egy másik díszpéldányt, a melyet hatóságilag engedélyezett liberalismusnak lehetne nevezni. (Derültség balfelöl.) A t. képviselő ur tehát uti fugura docet, akkor liberális, mikor felsőbb helyről kap rá engedélyt; „par ordre de Moufti", mondaná a franczia. Ha a képviselő ur oly túlérzékeny a liberalismus minden legkisebb árnyalata iránt, hogy minket a házassági kérdésben követett eljárásunkért hagyott el, miképen szövetkezhetett a túloldallal, melynek politikája a házassági kérdésben e kérdés valóban liberális megoldásától, a kötelező polgári házasságtól ép oly távol áll, mint a talmi a színaranytól. (Derültség balfelöl.) És ha a t. képviselő ur oly annyira a meggyőződés embere, hogy nem tudta elviselni, hogy mi állítólagosán a választásokra a főrendiház ellenzékével szövetkeztünk, mikép csatlakozhatott a túloldalhoz ? Hiszen a ki a meggyőződésnek igazán embere, az jobban ellenszenvez olyanokkal, kik az ő nézeteit meghamisítják és eltorzítják, mint azokkal, kik nézetei ellen loyalisan nyílt sisakkal küzdenek. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Pedig, hogy a valódi liberalismusnak nincs nagyobb ellensége, mint azon eltorzított és meghamisított liberalismus, mely a képviselő új fészkében ütött tanyát, ez kétséget nem szenved. (Ugy van! balfelöl.) A t. képviselő ur azután feltárta előttünk csekélységünknek elszomorító valóját és elmondotta, hogy mi soha zöld ágra nem jutunk, sikert nem fogunk aratni. El hiszem, t. ház, hogy mi a mi dolgainkat talán nem jól csináljuk : de annak aztán nem az a correctivuma, hogy az ember a túloldalra menjen át, hanem az, hogy csinálja jobban és legyen meggyőződve, hogy mi mindannyian szívesen fogjuk követni. (Élénk helyeslés a baloldalon) Azt hiszem tehát, hogy a t. képviselő ur, ha ugyan azt akarta tenni, eljárását igazolni képes