Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-212

212. országos ülés márezins 24. 1886. 305 azért, mert valaki ezt megtagadni akarná, hanem épen azért, mert arra nézve a mit politikai szabadságnak és a politikai szabadság követelményének tekintünk, arra nézve egyetértünk a ház minden oldalán, ugy, hogy e tekintetben eltérés köztünk alig van. A politikai élet mai tartalmát t. ház, nem csak nálunk, de általában a művelt világon, ott is, hol az alkotmányosság nem új, hanem régi keletű, nem a szabadságjogért való küzdelem képezi, hanem a jó közigazgatás. Igen helyesen mondotta Szilágyi t. képviselőtársam, hogy itt az ideje, hogy kibontakozzunk az általános eszmékből, mert nem az a kérdés most többé, egy oly országban, melynek fejlett, régen meggyökerezett szabad sajtója van, mely intézményeiben, szokásaiban mindenképen a szabad politikai élethez és alkotmányhoz szokott, hogy a közszabadság veszélyeztetéséről beszéljünk. Ez azt hiszem, teljesen eltévesztett valami. A miről ebben az országban beszélni kell, az a jó közigazgatás és annak feltételei. A miről itt beszélni kell, az nem ezen nagy, senki által meg nem támadt szabadságjogok védelme, hanem az, hogy mikép kell gondoskodni az államnak arról, hogy az egyeseknek érdekében a társadalmi és az állami élet különböző phasisaiban. a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem a gazdaság és cuitura, a közegészségügy és közoktatás terén, hogyan lehet legjobban érvényesíteni az államszolgálatot. Ez az, a miről ma beszélünk. És ha arról van szó, hogy ezen különböző érdekek egymással esetleg ellentétbe jőve, szerenesés megoldást nyerjenek, akkor, azt hiszem, ezen megoldásnak csak egy módja van: erősíteni az államhatalmat. Mert ezen államhata.om az egyedüli, mely mindenek fölött állván, legkevésbé jöhet azon gyanúba, hogy egyik polgárnak másik polgár ellenében pártját fogja. Megengedem, hogy parlamentáris kormányzat mellett könnyen vethető fel az a gyanú és ellenvetés, hogy hiszen a parlamentáris kormányzatban a többség uralkodik és a többség igen hajlandó ezen helyzetét saját magánérdekeiért és előnyeiért zsákmányolni. A ki azonban ez álláspontra helyezkedik, az nem ezen törvényjavaslatot támadja meg, hanem megtámadja magát a parlamentet. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És ha az utolsó időkben méltóztattak azt látni, hogy a nagy, szabadsági eszmék és maga a szabadelvűség némileg vesztett nimbusából, ne méltóztassasanak azt másnak tulajdonítani, mint épeu annak, hogy a szabadelvűség igen sok szószólója megelégedett egyszerűen a szabadelvű eszmék hangoztatásával (Igaz!) és nem törekedett arra, hogy az államot képessé tegye azon nagymérvű és számtalan feladatok teljesítésére, melyek a közélet terén felmerülnek. És ebben a tekintetben sok liberális ember hasonlít azon szigorú apák ÍÍPVH. KAPLÓ. Í884- 87. X. KÖTET. költekező fiaihoz, a kik elprédálják az ősöktől rá" juk maradt vagyont és nem gondoskodnak arról, hogy azt újabbal gyarapítsák. Hogy a szabadságnak hívei megfelelhessenek a nagy traditióknak, arra nem elég, hogy a szabadság eszméit tartsák szem előtt, hanem szem előtt kell tartaniok a polgárok azon nagyszámú világos érdekeit, melyeket a régibb jelszavakkal megvalósítani nem lehet s melyeket csak erős központi hatalom mellett jó közigazgatással lehet elérni. (Helyeslés jobbfelől.) Az mondatott, t. ház, hogy ez a javaslat új olygarchiát fog teremteni, a mennyiben egy csomó kényurat — vagy nem tudom, hogyan nevezte a t. képviselő ur fog létre hozni. Olygarchia már veszélyeztette ezt az országot, Ez volt nemzetünknek legszomorúbb korszaka. De nemcsak nálunk, hanem mindenütt a világon, a hol az olygarchia uralkodott, ez kapcsolatosan járt az állami, a központi hatalom elsatnyulásával. Tehát arról beszélni, hogy olygarchia támadhat ott, a hol az állami központi hatalmat akarjuk erősíteni és a hol azok, a kik a központi hatalmat gyakorolják, függésbe vannak a központi kormánytól, a leírnagyobb ellenmondás, a melyhez hasonlót sem nálunk, sem pedig másutt nem mutat fel a történelem. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Azok, a kik azt mondják, hogy e törvényjavaslat folytán a jogok egész új sorozata jut a főispán hatalmába, az éremnek csak egyik oldalát látják, mert én nemcsak azt látom ebben, hogy a főispán új jogokkal lesz felruházva, hanem azt is — és e tekintetben egyetértek azokkal, a kik azt mondják, hogy az új javaslat nem tér el lényegesen a régi törvénytől — hogy ez a javaslat a főispánokra a kötelességeknek nagy sorozatát ruházza. (Helyeslés jobbfelől.) Ez pedig nagy különbség, mert a ki velem együtt azon felfogás hive, hogy az állami administratiónak az országban erősbödni és az állam befolyásának hathatósabbnak kell lenni, örvendeni fog azon, hogy annak hatásköre mindinkább szélesbittetik. Mert midőn a kötelességek egész sorozata lesz a főispánokra róva, a főispán mindinkább veszít egykori dignitarius jellegéből és mindinkább functionáriussá lesz. Azt pedig senki sem tagadhatja, hogy ez az út vezet bennünket oda, hogy a központi hatalom ezen delegáltját ne pusztán czifraságnak hagyjuk meg, hanem a kötelességek egész sorozatával ruházzuk fel s akkor ellehet várni, hogy az, a mit az állam & polgárok érdekében helyesnek vél, végre is fog hajtatni. Hivatkoztak a magyar történelemre is oly értelemben, hogy az ellenkezik a főispáni hatalom és jogkör kiterjesztésével. Nagyon csodálkozom azon, hogy valahányszor e házban velünk szemben különösen e törvény3y