Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-211
276 211. orssságos ülés márezins 23. 1856. kik a negatio teréről a renegatio terére lépnek, j (Ugy van! Derültség a szélső balon) a másikban pedig a kancsnka e paragraphns alakjában. (Helyeslés a szélső balon.) Ugyan minek másnak volna a főispán e kanálkodása mindenben. Tán az ügyek menetelét segíteni elő. Hát például az illetékszabásnál ő fogja egyes concret esetekből megítélni, jól szabják-e az illetéket. Abból, hogy semmi minősítésre nem volt szüksége, még nem következtethető az, hogy mindenhez, még az illetékszabáshoz is értsen. (Derültség a szélső baloldalon.) Nem. De ha az illetékszabási főnök azt látja, hogy a főispán ur érdeklődik egy concret eset iránt, igyekezni fog kisebb percenttételhez nyúlni, mint a többi misera plebsnél, kiknek ügyei a főispán urnak nem képeznek érdekes olvasmányt. Ha gazdagabb főméltóság nincs a megyében, gyakran a főispán a legnagyobb adóhátralékos, szegény adófelügyelő alig fogja merni ezentúl felterjeszteni zz adóhátralékosok névsorát a ministeriumlioz, mert attól fog félni, hogy jön ministeri parancs, hogy még a főispánt is könyörtelenül exequálja. Ha egy japáni főispánnak a harakirit, egy török főispánnak a selyem zsinórt küldték hajdanában, nem lehetett jobban megijedve, mint lehet az adófelügyelő, ha oly rendelet öngyilkosságot követel tőle. De tegyük fel ennek ellenkezőjét, hogy a titkár ur egy fekete könyvet fog vezetni a renitens választókról, függetlenségi rebellisekről és azokról, kik majd itt pórul járnak, mert, mint a közmondás mondja: a zsidónak nem köszönnek, azaz, hogy antisemiták. És a főispán, vagy inkább annak titkárja, magához hivatj adókivető urakat, a fekete táblát velük leíratja hivatalos tudomásvétel végett és akkor ismét szegényeknek az elébb lefelé csavart szakasz nyakát felfelé kell csavarni és igy azután helyreáll az egyensúly. {Derültség a szélső baloldalon) Az illeték vagy adó kivettetik és igy a pénzügyminister ur megelégszik vele. Mert, valamint elődje nem gondolt azzal, kifizeti a birtok után az adót, csak az adó-alap megmaradjon, ép ugy ő sem veszi majd oly szigorúan, kifizeti az illetéket, csak az illeték befolyjon. Másnemű üdvös eredményt a főispáni beavatkozásnak az állami administratióba nem tudok magamnak képzelni, vagy a főispán a kormányhíí tisztviselőnél nem csinál semmit és a szerint ítéli meg az illető királyi ügyész, adófelügyelő stb. ész és hivatalbeli tehetségeit, jól tarokkozik-e a közigazgatási bizottságban vagy nem, vagy beleavatkozik tényleg a hivatalos ügymenetelbe, akkor pedig végtelen zavar és jogtalanságnak konkolyát veti el a hivatalok gyakran nem egész tiszta búzájába. Hátramozdító lesz a szó legszorosabb és legrosszabb értelmében. Egész administratiónk oly bureaucraticus, oly complicált. Valódi csirkepörök, mint azt Grrünwald t. képviselőtársam említé, kerülnek fel a ministeriumban és foglaltatják ott egymásután sokféle revisiókkal a ministerium tisztviselőit és most itt beleszúrnak még egy forumot, mely csak néha mint a villám, vagy mint egy delejes masina belecsapni van hivatva és összezavarni az egész nem épen telegrafsebességű menetelét az ügyeknek. Nem egyszer fog megtörténi az, hogy egy egész osztály a ministeriumban egy ügy felett nem tud eligazodni, sőt még az államtitkár is, mintegy dodonnai oraculum felett csóválja tapasztalt fejét, mig valami nemrég a megyéből jött fogalmazósegéd eltalálja a dolog nyitját, bizonyosan a főispán avatkozott belé és akkor a sok elállt ész, mint egy rugó nyomásra újra elkezd működni, felsóhajtva: igy már értjük az érthetetlent. Pedig ily dolog megtörténhetik nemcsak ott főispánokon, kik egész fejtörésüket és tudományukat a korteskedésre fordítják, de tanult férfiakon is, ha e szakaszt valóban használni akarják. Nem hinném, hogy legyen oly encyclopedicus irányú tisztviselő; de még más államférfiú sem, ki a köz igazgatás minden ágában annyira versirozva legyen, mint a legközépszerübb fogalmazó a magáéban. Hogy legyen oly főispán, ki egy adótétel helyességéről ép oly jól tud ítélni, mint például egy gymnasiumi tanrendről, egy hidboltozat ívének solidításáról, ép ugy mint egy complicált királyi ügyészi vádlevélről, vagy tán a scontro szerint lehetne megítélni a hivatalos működést, a restantiák száma szerint. De hát tessék meggondolni, hogy az úgynevezett „Schieber" nagyon is divatos. Kísértem én) útjában egy jeles megyei tisztviselőt. Előjött például egy községben egy árvaügy, a faluban ki nem lehetett kutatni 6 év előtt ki volt a közgyám, ha tán ott volt, volt oka elhallgatni. A fődocumentum hieroglifáit a penészedésnek indult papiroson nem lehetett megfejteni. A tisztviselő gondolkodott egy keveset és elintézte mégis a dolgot, körülbelül azt a végzést hozta, jövő évben fog intézkedni, mintha addig olvashatóbbá válna az irás a továbbpenészedés által, vagy 7 év múlva jobban emlékeznének vissza, mint 6 év múlva. De a scontro közeledett és a főispán azt szigorúan kezelte. Van-e köszönet ilynemű elintézésben. (Derültség.) Nem-e ér egy becsületes restantia többet, mint az oly elintézés, hogy az ügyet egészen felesleg Pontiustól Pilátusig küldik és azok ismét vissza, mert e nemű elintézés abban a perczben könnyebb, azt a t. ház bölcs belátására bizom. Sokat emlegették a túloldalról, kivált az általános vita alkalmával, a tisztviselői pragmaticát,