Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-209

209. országos ülés márczms 20. 1886. ás r városi törvényhatóságokat,melyekre az 1870: XLII. törvényczikk e tekintetben továbbra is fentar­tatik, 5 évenkint 10 évre választatnak. Szoboszlay József: T. ház! Azon párt, melyhez tartozni szerencsém van, megbízott azzal, hogy ezen szakasznál oly értelmű módosítást adjak be, a milyent előttem Sághy Gyula t. kép­viselőtársam beadott. Minekutána általa megeloztettem, részemre nem marad egyéb hátra, mint az, hogy az általa beadott módosítványt a magam részéről pártol­jam. Pártolom pedig azért, t. ház, mert midőn az általános vita folyamán az ellenzék részéről az bizonyittatott, hogy ezen egész törvényjavas­laton végig vonul azon szándék, hogy a hatalom erősbödjék, ellenben a megyei municipium jogai csonkittassanak, ez ellenében a kormány részéről az állíttatott, hogy ezen törvény alkotásának czélja az, hogy az administratio javittassék. Már most kérdem a t. házat, jobb lesz-e az által a megyei administratio, ha az eddigi szokás és törvény helyett 10 esztendőre válasz­tatnak a bizottsági tagok ? Hiszen tiz esztendő oly hosszú epocha az ember életében, hogy annak lefolyását ma már jubilaeummal szokás megülni, (Élénk derültség) a mi ez esetben csakugyan furcsa lenne, (ügy van! szélső balfelöl.) De meg­történik, t. ház, az is, hogy a községek számtalan­szor helytelenül választanak s hogy az nem megy el érdekeiket képviselni. Ha már most ezek erre a meggyőződésre jutottak: ne legyen mód­jukban maguknak alkalmasabb egyéneket ke­resni, kik magukévá teszik ügyeiket s szívesen vesznek részt a bizottsági ülésekben? Nem aka­rom a t. ház becses figyelmét tovább is igénybe venni s ezért ismételten kijelentem, hogy azon módosítást, melyet én is beadni óhajtottam, de a melyet Sághy Gyula t. képviselőtársam nyújtott be, elfogadom és pártolom. (Élénk helyeslés szélső balfélöl.) Orbán Balázs: Én a választási határidők meghosszabbítását az országgyűlési választások­nál is elleneztem: ellenzem azt most is a bizott­ság megválasztásánál. En a rövid választási ha­táridőt a szabadság biztosítéka tekintetéből he­lyeslem és pártolom, mert a rövidebb választások ezen biztosítékot mindig fokozzák; mig a hosszabb választások rendszerint a hatalom csökönösödésétés elfajulását istápolják. (Igaz! Ugy van! szélső balfélöl.) Más országokban a törvényhozást rendszerint mint mintaintézményt szokták citálni. Nekünk pedig óvnunk kell az alkotmányosság minden barátját attól, hogy ezen testülethez alkalmazkodjék, mert itt a törvényhozásban szabadságunkat, alkotmá­nyunkat, önállóságunkat és önkormányzatunkat mint ócska portékát szokták elvesztegetni. A t. kép­viselő urak ott a túloldalon, minél hosszabb ideig tagjai e háznak, annál engedékenyebbek s annál í könnyebben feledkeznek meg a nemzetről, mely­í nek bizalma folytán küldettek ide. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, a választási határidő meghosszab­bítását népjogellenesnek tartom, a szabadság megtámadását látom benne. Azért egész lélekkel csatlakozom Sághy t. képviselőtársam módosít­ványához, annak el nem fogadása esetén pedig, mint a helyzetet szintén javítót, elfogadom a Hor­váth Boldizsár t. képviselőtársam módosítását. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Szalay Károly: T. ház! Az 1870-iki tör­vény ily lényeges megváltoztatása a kormány ré­széről okvetetlen indokolást kívánna. Meg vagyok győződve, hogy ha azt a megyei institutio szelle­méből kifolyólag egyáltalán indokolni lehetne, a kormány indokolta volna. De ezt nem tette, mert azt az indokolást nem fogadhatom el, hogy ily gyökeres változtatást csak azért tegyünk, hogy a választások earyűvé essenek a népszámlálással. Azért a szakaszt, mint teljesen indokolatlant, el nem fogadom. T. ház! A bizottsági tagság vagy jog és előny, vagy teher és kötelesség. Nem értem tehát, hogy lehessen azokat, kik e 10 év alatt meg nem választhatók, e jogtól megfosztani vagy ellenkező­leg, miért kelljen ugyanazokra a kötelességet ily nagy időre ráruházni. Ismétlem tehát, hogy én e szakaszt teljesen indokolatlannak, sőt az önkormányzat szellemével ellenkezőnek tartom s azt el nem fogadom, hanem hozzájárulok Sághy t. képviselőtársam módosítá­sához. (Helyf-slés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra többé senki sincsen fel­jegyezve: ha tehát szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. 2 ;,>*J Tisza Kálmán ministerelnök: T. kép­viselőház ! Két módosítvány adatott be. Az egyik azt czélozza, hogy általában a törvényhatóságok­nál a bizottsági tagokat illetőleg maradjon meg a 6 és 3 évr..- való választás. A másik azt, hogy ha ez el nem fogadtatnék, legalább a városi törvény ­hatóságokban maradjon meg az eddigi állapot. En, t. ház, egész egyszerűen és őszintén megmondom, hogy a 6 vagy 10 év között ez esetben elvi el­térést nem látok. De igenis látom igen nagy gyakorlati indokát az 5 és 10 évnek. Mindenkinek óhajtania kell, hogy a választások alaposan, a különböző vidékek vagy kerületek érdekeinek megfelelőleg történjenek. El is fogadta a t. ház, hogy a választó-kerületek a népszámlálás után, mely 10 évenként történik egyszer, kiigazittas­sanak. Szederkényi Nándor: Időközben is lehet! Tisza Kálmán ministerelnök: Lehet; ámbár azt is ellenezték a t. képviselő urak; de j valamennyit kiegészíteni nem lehet; akkor csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom