Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-208
í 208. orssságos filc Nem akarok hosszasan beszélni, csak egy rövid megjegyzéssel fejezem be szavaimat. Mi az antisemita párt t. tagjaival nem szoktunk vitatkozni, nem tartjuk a magunk feladatának, hogy a zsidókat velük szemben védelmezzük, nem is bízták reánk a zsidók e feladatot. De szilárdul áll az az elvünk, hogy ember és ember, polgár és polgár között különbséget tenni nem lehet. (Élénk általános helyeslés.) És midőn hallok itt oly nyilatkozatot, hogy „az írásban improductiv zsidó faj" : megvallom, nagyon csudálkozom, hogy ezt pap mondhatja; mert ő nem nyithatná meg ajkait a templomban, ha az ó- vagy az új testamentumot nem vinné magával. Pedig az „írásban improductiv" zsidók írták mind a kettőt. (Nagy derültség. Élénk helyeslés.) Rácz Géza: T. ház! (Nagy zaj. Halljuk! Eláll! Holnap!) A vitát meglehetősen elterelték ama medertől, melybe Komlóssy t. képviselőtársam terelni akarta. Nagyon sajátságos jelenségnek vagyunk mi most már tanúi. Legutóbb Pulszky Ferencz képviselő ur támadt ellenünk; most már megértük, hogy a függetlenségi párt egyik igen t. tagja, Ugron Gábor,támadt ellenünk. Én is mint függetlenségi lettem megválasztva és mindamellett megmaradok amaz elvek mellett, melyek alapján megválasztattam, tovább is fogom azokat hirdetni és semmi esetre sem engedem magamat terrorisáltatni. Hogy miiyen útra jutottunk, azt megmutatja a mai vita és azon tény, hogy a keresztény vagy a magyar nemzet egyáltalában nem tud különbséget tenni a szerkesztők közt. Hogy nem tud, megmutatta az aradi eset. Akkor itt a. házban szólaltak fel a mellett a „kitűnő hírlapíró" mellett! (Felkiáltások: Azt senki sem mondta!) És később maga a szabadelvű párt kény telenítve látta magát kimondani azon journalista ellen a kárhoztató ítéletet. Elismerem, mily nagy hatalma van a sajtónak. Hiszen egy Demosthenes az ókorban sem volt képes eszméit oly hatalmasan terjeszteni, mint a mai napisajtó, mely sokszor ad módot az illető egyéneknek, hogy terjeszszék a nemzet közt eszméiket. De midőn ezen nagy hatalmát elismerem a sajtónak, egyúttal kötelességemnek tartom, az önök figyelmét felhívni arra, hogy nagy különbség van azok közt a Kossuth féle hírlapok közt és azok közt a ponyva, szennyirodalom termékei közt, melyek most már gombamódra szaporodnak. Hegedüs Sándor: Nem kell csinálni! (Nagy derültség.) Rácz Géza: Nem kell csinálni? Hiszen épen önök nyújtanak módot azoknak az elszaporodására, mikor jutalmazzák az által, hogy annak a ki ilyeneket csinál, megengedik, hogy kétszeresen számittassék az adója. (Zaj.) Hát hiszen ily wáreains 19. 1886. f f g módon egy meglehetősen módos zsidó kiad egy lapot, 10 forintba kerül egy szám s annak az alapján követelheti, hogy bevegyék a virilisták közé. (Nagy derült&ég. Félkiáltások jdbbfelSl: Akkor tízszeresen kellene számítani!) Mi antisemiták nem teszszük magunkévá azon módosítványt, melyet Nendtvich képviselő ur tett és azt akarjuk, hogy az olyan hírlapok szerkesztőinek, kik keresztények ég nemzeti irányban szerkesztik lapjaikat, megadassék a kedvezmény; mert hiszen bebizonyította az eddigi tapasztalat, hogy azok hazánk érdekében működtek; de hogy mennyire nem működnek hazánk érdekében amazok, azt megmutatta a, jelenlegi közigazgatási vita is. (Igaz! TJgy van! a bal- és szélső baloldal némely padjairól. Felkiáltások jobbfelöl: Halljuk !) Nem akarok messze kiterjeszkedni, csak egyet kívánok a t. ház figyelmébe ajánlani, mint a mit senki sem hozott fel. Hát miért üdvözölte oly örömmel az állami közigazgatást a zsidó sajtó ? Azért, mert a megyék, melyek mindenkor védbástyái voltak a magyar alkotmánynak és ma is védbástyái a magyarságnak, a zsidót nem fogadják be. Elmehetünk hét vármegyébe, mig zsidó megyei tisztviselőt találunk. (Zajos helyeslés a tál- és szélsőbaloldal némely padjain. Derültség a jobboldalon.) Hát miért akarják a kinevezést'? Azért, mert ezen az úton-módon bejuthatnak majd a hivatalokba. (Igaz! TJgy van ! a bal és szélső báloldal némely padjain. Ellenmondások a jobboldalon.) A ministeriuniokban is ülnek már, főispánjelölt h van már Zalamegyében. (Nagy derültség.) S innenonntiii megérjük, ha a kinevezési rendszer behozatik, hogy zsidó alispán fog ülni épen az Ugron Gábor képviselő ur megyéjének az elnöki székében s a képviselő ur bizonyára nagy örömmel fogja ott látnia pajeszszelés cziczeszszel kaftánban, meg egy hamis rőffel az oldalán. (Mozgás a jobboldalon. Ellenmondások. Zaj.) Es hiába akarja a függetlenségi párt a zsidókat megnyerni az ily díszbeszédekkel. A zsidónak sokkal jobb érzéke van a saját érdekei iránt, semhogy ily beszédek attól eltérítenék. Ott van ;i Pester Lloyd. (Zajos felkiáltások: Halljuk!Halljuk.') Nagyon jól felismerte, hogy Grünwald Béla képviselő ur az ő malmára hajtja a vizet (Zajos derültség) s legelőször is ez a lap adott hangot a Grünwald elveinek. (Zaj a jobboldalon. Derültség a szélső baloldalon.) Nemzeti politika! Hát mit látunk, t. ház? Itt van egy intézmény: a virilista intézmény. Az mondatott, hogy azért teremtették meg ezt az intézményt, hogy az akkori balpártot megsemmisítsék. Nem azért teremtették, hanem teremtették azért, hogy a zsidóknak ily módon utat nyissanak a megyékbe. (Zaj. Ellenmondások a jobboldalon.) Nézzenek körül a vármegyékben. Mindenik28*