Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-178
178. országos ülés febrwír 8. 188*. 51 nem tartom minden tanárra taukönyvek megírását, | de azt tartom, az nemritkán inkább zavart idéz elő. (Hetyeslés.)l$em a tankönyvek megírásában fekszik a tanári működés súlypontja. Az első a tanítás szelleme, tisztasága, mélysége, hogy a tárgyat ne csak tisztán állítsa oda, hanem, hogy gerjeszszen gondolkodó, összehasonlító, önálló ítéletre a tanítás, ez a leglényegesebb, ennek kell megfelelni, a többit megteheti mindenki, akár bir tanszékkel, akár nem, azt elvégezheti, de ezt neki kell elvégezni a legjobb meggyőződése és ereje szerint. (Helyeslés.) Az felületes megítélés, a mit a képviselő ur tett. a jogi kar tanárai működésének tudományos értéke felől, melyhez egyébiránt még jogosultságát is tagadom; bár megengedem, hogy ő azzal a meggyőződéssel teszi, hogy teljesen competens, lehet, hogy azzal, hogy mindenhez ért, de nem veszi tőlem szerénytelenségnek, hogy azt én el nem ismerem. A tanár működésének megítélésénél egyébiránt a fődologra kell fordítani a figyelmet és ettől mérni azt, megfelel-e fő feladatának vagy sem. Ez az, a mit röviden elmondani akartam, nem azért, mintha egyenesen nem kívánnám a legrészletesebb s a legbehatóbb kritikáját egyetemünk összesműködésének, vagy mintha azt tartanám, hogy számos és lényeges reform helyesen nem volna ajánlható. Ha ezt igy tennők, más szempontokat kell figyelembe venni és tárgyalásaink gyakorlati eredményre is fognak vezetni; magam is meg fogom ragadni az alkalmat egy eoncretkérdés alkalmával tapasztalásra is alapított nézeteimet kifejteni, a jogi és politikai szakoktatás eredményessége szempontjából, de abból a szempontból is, miként felelhet meg annak a feladatnak, a melylyel itt ebben az országban bírnia kell; reformok nélkül, igénytelen nézetem szerint, ez nem lesz lehető és a közé számlálom a jelen rendszer egyes oly alkatrészeinek eltörlését, a melyhez, fájdalom, a közvéleményben és talán e házban is a többség ragaszkodik. De megvallom, ez időpontot nem tartom alkalmasnak arra, hogy objectiv fejtegetésekkel, melyek egyszerűen csak a dolog természetéből vannak véve és melyek épen részlegességük és halványságuk miatt e pillanatban érdeket gerjeszteni nem birnak, nem tartom alkalmasnak ily fejtegetésekre. Eljő az idő s azt hiszem csakhamar, midőn majd a jogi szakoktatás állapota minden szempontból fejtegettetni fog, de nem abból a szempontból, hogy minduntalan összekeressük, ezélzatosan állítsunk össze tényeket, hogy egyik-másik karnak repntatiójára homályt terjeszszünk, hanem abból a szempontból, hogy miként lehetne a jogi és politikai képzést gyümölcsözőbbé s eredményeiben reálisabbá tenni. Most kötelességemnek tartottam azon néhány észrevételre, a melyeket t. képviselőtársam felhozott, már azért is felelni, mert valóban ezeket egyszerűen hallgatással mellőzni, annyit tett volna, mint annak némi alapját elismerni. (Helyeslés a bal- és jobboldalon.) Herman Ottó: T. képviselőház! Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) A t. képviselő ur, ugy mint tavalyi felszólalásában, (Halljuk!) ez alkalommal is, kettőre fektet különös súlyt: hogy constatalja az én nagy felületességemet és a mint most tett különösen, hogy a rágalommal, rendkívül erős kifejezésekkel dobálózik. De a t. képviselő ur nem vette észre, hogy midőn ő azt, a mit én abból a röpiratból felolvastam, mint rágalmat, oly czélzatossággal dobja felém, hogy rajtam is ragadjon valami, egyszersmind bevallja, hogy ő azt a jogi szakvéleményt nem is olvasta. Hát t. képviselőház, én nem vádolom őt felületességgel, nem, mert én hozzá vagyok szokva az ő részéről ilyen eljáráshoz, hanem t. ház, a mit én a magam becsületére nézve okvetetlenül constatalni kénytelen vagyok, az az, hogy én imént mondott beszédemben szóltam először általánosan az egyetem ügyéről és kiemeltem a következőket: hogy én betegnek tartom azt a szellemet, mely eltűri, hogy az egyetemnek egyik tekintélyes nevű tanára adjon ki röpiratot, a melyben ő sérelmet lát a tanpénzek kezelésében, sőt ez már annyira megy, hogy palám eí publiee kinyomatva oly dolgok jelennek meg, mint az a jogi szakvélemény, melyben az egyetemről még a percentre való fogdosás] is állíttatik, a nélkül, hogy az ellen az egyetem bármi lépést tegyen. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon. Zaj. Halljuk!) Hát a t. képviselő urnak teljességgel nincs igaza, hogy én magam állítottam volna valamit, a minek alapja nincs; mert most a sajtót és annak termékeit mindig teljes nyilvánosságnak szoktuk venni és beteg az a szellem, mely egy a 9-ik jogász-nagygyűlés megbízásából készített jogi szakvéleményre egyáltalában nem reagál. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Erre fektettem én súlyt. Én azt a czélzatosságot, melyet a t. képviselő ur velem szemben kifejtett, midőn felületességről és rágalomról beszélt, egyszerűen visszautasítom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szilágyi Dezső: T. ház! (Halljuk!) Én részemről soha semmi körülmények közt nem fogok habozni határozottan fellépni olyan ellen, amelyet én helyes eljárásnak nem tartok. A t. képviselő urnak nem azt mondtam, hogy ő rágalmaz, hanem azt, hogy egy ily tartalmú nyomtatványra hivat, kozva, azt is ez által ugy állította oda, mint komolyan figyelembe veendőt, mert annak, a ki ilyet irt, kötelessége lett volna tényekkel substantialní állításait. Herman Ottó: Hiszen itt van, tessék! Szilágyi Dezső: Kérem,nem arról van szó, hogy nincsen a zsebében a képviselő urnak a nyomtatvány; az ott lehet, (Derültség) de arról, 7*