Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-178
u 17$. országos ülés február 8. 1881. és melyben én a magam részéről megnyugvást nem találhatok. S ez a körülmény az, hogy az itt felsorolt összes tanintézetek közt, valamint az állami népnevelési intézetek közt nincs egyetlen egy Bem olyan, melynek tannyelve ne volna kizárólagosan a magyar. Ezen állapot t. ház, nem felel meg azon igényeknek, melyeket a haza nem magyar ajkú polgárai a magyarállam irányában culturájuk előmozdítása tekintetében teljes joggal formálhatnak; nem felel meg a törvényes állapotnak, nem felel meg az 1868. évi nemzetiségi törvénynek, mely pedig élő törvény, sőt sarkalatos törvény azon nagy fontosságnál fogva, melylyel a nemzetiségi ügy hazánkban általában bir. Fel lett már olvasva e házban a nemzetiségi törvénynek az iskolákban való tanítási nyelvre vonatkozó szakasza; de miután én ugy tapasztalom, hogy igen sokan vannak, a kik szeretnék szintén elodázni maguktól a tudomásvételt e törvény létezéséről: méltóztassék megengedni t. ház, hogy én az ide vonatkozó szakaszt még egyszer felolvassam. A nemzetiségi törvény 17. szakasza ezt mondja. (Olvassa): „Az állam s illetőleg a kormány által már állított, vagy a szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása, a mennyiben erről törvény nem rendelkezik, a közoktatási minister teendőihez tartozik. De a közoktatás sikere a közművelődés és közjóllét szempontjából az államnak is legfőbb czélja levén; köteles ez az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott vidék közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb academiai képezés kezdődik. " Ezt a törvényt idézte t. képviselőtársam Gurbán a minap mondott beszédében és erre alapította egész beszédét, oly hangon, mely ellen még a t. ministerelnök urnak sem volt kifogása és mégis az ő beszéde a támadások egész sorozatával találkozott, elismerem, hogy kellő, a dolog komolyságához illő hangon e házban, de méltatlanul a házon kivül, a sajtóban, a hol a t. képviselő urat törvénytelen követelések előadásával gyanúsították, Én, t. képviselőház, elismerem azon kedvező fordulatot, a mely a nemzetiségi kérdés tárgyalásánál itt e házban ez alkalommal nyilvánult; de fájdalom azt látom, hogy e körbe is behatolt az uralkodó chauvinisticus áramlat, hogy léteznek még jelenté kény félreértések a nemzetiségi kérdésben. Méltóztassék megengedni, t. képviselőház, hogy e félreértések eloszlatására néhány rövid észrevételt tegyek azon jeles beszédekre, melyeket a tegnapelőtti ülésben gróf Apponyi Albert és Szilágyi Dezső t. képviselő urak mondottak. Gróf Apponyi Albert t. képviselő ur, mint monda, aggodalommal hallotta Gurbán t. képviselőtársam beszédéből, hogy ő —• tudniillik Gurbán t. képviselő ur — rossz néven vette azt, hogy az állami eszközökkel első sorban a magyar culturának meghonosítására és megteremtésére igyekszünk. Méltóztassék megengedni t. képviselőtársam, én egyáltalában nem azt vettem ki Gurbán t. képviselőtársunk beszédéből, mintha ő rossz néven venné azt, hogy első sorban magyar intézményeket állít a magyar állam. 0 csak azt hozta fel sereim ill, hogy miután már annyi történt magyar nyelvű intézetek felállítására, egyáltalán semmit sem tett még az állam abban az irányban, hogy a nemzetiségek a maguk nyelvén is nyerhessenek kiképezést — a mint a törvény mondja — egészen addig, a hol a magasabb academiai képzés kezdődik. Azt hiszem, t. ház, hogy e tekintetben Gurbán t. képviselő urnak tökéletesen igaza van. Nem tudom, mennyiben igazak, mennyiben nem igazak azon vádak, hogy tudniillik áll-e az, hogy a kormány nemcsak, hogy maga nem gondoskodott ilyen nemzetiségi tanintézetekről, hanem még abban is megakadályozta a nemzetiségeket, hogy a saját erejükből állítsanak föl ily tanintézeteket, mondom, nem tudom bizonyosan, hogy áll-e ez; hanem, hogy nincs egyetlen egy oly tanintézet, mely az állam pénzéből, a közadókból volna felállítva, melyben a törvénynek megfelelői eg más tannyelv volna, mint a magyar, ezt a tények kétségtelenül bizonyítják. Es ezt a tényt nem lehet indokolni azon szép mondással, a melyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam használt, mely szerint a magyar nyelv ebben az államban nem csak a magyar államnak hivatalos nyelve, hanem egyszersmind a cnlturai egység orgánuma, a mely eulturai egységben Magyarország összes polgáraival össze kell forrnia. (Ügy van!) Méltóztassék megengedni t. képviselőtársam, de ez a szó: culturai egység, szintén csak aféle metaphisikai kifejezés, mint a milyennek mondotta Szilágyi Dezső t. képviselőtársam. Az állameszme kifejezés emlegetését akkor, midőn az állam concrét szükségleteiről kellene beszélni. Oly fogalom ez, milyent a tudósok szoktak felállítani oly czélból, hogy abból azután a saját tetszésük szerint deriválhassák a kellő consequentiát. Azon eszme, melyet a t. képviselőtársam a eulturegységről felállított, nézetem szerint nem tesz egyebet — ha a metaphisikai burokból kibontani akarjuk — mint azt, hogy a magyar államnak kötelessége a magyar nyelvet az állam rendelkezésére álló minden eszközzel terjeszteni, mely terjesztés természetesen nem történhetik máskép, mint más nemzetiségek létszámának rovására. Én egyáltalában azt hiszem t. ház, hogy a keresztény czivilisatio körében különböző cultu-