Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-197
197. országos ülés i&árcseiis 5. 181*6, 379 az alispánhoz érkezett rendeletek megtekintheté- | sének joga, sőt bizonyos, a törvényben meghatározott esetben az egyenes rendelkezések joga, már az 1870: XLII. törvényczikkben benn van. De megvallom, épen azért, mert ezt kimutatta, nagyon csudálkozom azon, hogy — mint jelzé — a főispáni hatáskörnek itt, a tisztán megyei, vagy törvényhatósági administratióval szemben való túlterjesztéséről és helytelen irányban túlterjesztéséről szólt. Mert az egész, a miben a főispáni hatalom túlmegy azon, a mi az 1870: XLII. törvényczikkben volt, az, hogy az állam érdeke által indokolt eseteket jobban praecisirozza és ennélfogva, ha a szükség mutatkozik, azt inkább lehetővé teszi; de csak oly természetű dolgokban, a melyekre, mint ő is monda, az 1870 : XLII. törvényezikk is foglal rendkívüli hatalommal való eljárást. És bocsásson meg a t. képviselő ur, az, hogy mint ő tévesen monda, egy eset sem volt, vagy mint helyesebben áll, tudtomra is csak egy eset volt, midőn ilyen hatalommal kellett élni, nem igazolja azt, hogy e hatalom megadása szükségtelen. Mert igen sok komoly bajt azon hatalomnak már létezése magában megakadályoz. (Ugy van! jobbfdöl) És még azon conflictus is, mely azon egy esetben történt — bátran merem állítani — nem következik vala be, ha ott, a hol ez a felhatalmazás adatik, világosan, ugy mint a javaslatban mondatik, az állam érdekéről vau szó és nincs beleszúrva a „rendőri" kifejezés, a mely a- félreértést akkor az illető rendeletet kiadó minister és az azt a törvény szerint végre nem hajtó alispán között szülte. Praecisirozni tehát ezeket, meghatározni a szükség eseteit, nem túlterjesztése a hatidomnak, hanem szerintem az elérni kivánt czélnak, az összeütközések lehető elkerülésével való elérése (Ugy van! jobbfelöl.) Abban a t. képviselő urnak tökéletesen igaza van, hogy a minősítési törvény egymaga nem adhat garantiát arra, hogy a tisztviselők mindenütt tapintatosak, erkölcsileg és hazanúiiag megbízhatók legyenek, mert az csakis az elméleti képzettséget szabályozza. De épen, mert ebben igaza van, itt is élénk és tökéletes igazolását találjuk az 1870: XLII. törvényczikkben megvolt és itt fentartott candidatiónak és ép ez mutatja, hogy nem áll, a mit tegnap egy képviselő úrtól hallottunk, hogy a minősítési törvény szerint nem is volna szabad ean didalni, mert hiszen igaza van Horváth Lajos t. képviselő urnak, hogy nemcsak az elméleti képzettségtől, hanem az egyénnek egyéb tulajdonaitól is függ, hogy valamely hivatalra nyugodtan alkalmaztathassák. (Ugy van! ügy van! a jobboldalon.) A candidatio már megvan, az nem új, azaz 1870 ; XLII. törvényczikkből vétetett át, de ép azért azután a garantiát, melyet e tekintetben a kinevezés adhatna, a candidatióval a választás is megadja, (Igás! a jobboldalon.) Hivatkozás történt — a mit lehetetlen, mellesleg pár szóval fel nem említenem — arra, hogy ugy kellene eljárni a minősítési törvény szerint, mint a községi jegyzőknél, a kikre nézve az 1871: XVIII. törvényezikk kimondja, hogy a kik pályáznak és képesítettek, azok közül választani kell. Azon képviselő ur, ki ezt felhozta, hihetőleg ismeri az országnak egy részét, a hol nagy, értelmes községek vannak; de kérdezze meg az ország különböző részein lakókat, hogy ezen minden canditatio és minden felsőbb befolyás nélkül való jegyzőválasztás akár hazai, akár községi érdekben jónak bizonyult-e? Meg fogja mindenki mondani, hogy a községi bajok legnagyobb részének forrása ebben keresendő. (Ugy van! a jobboldalon.) A t. képviselő ur helyteleníti ezen törvényjavaslatban — és ezt a főispáni jogkör túlterjesztése egyik jeléül hozza fel — hogy a járási és a törvényhatósági orvosok és némely inkább a segédhivatalokhoz tartozók a főispán által neveztessenek ki. Azt mondja: ennek nincs értelme, mert az orvosok kinevezését semmi administrativ szempont nem követeli, mert — úgymond — ha itt tévedés van is, az az auininistratio jóságára befolyással nem lehet és ő ennélfogva inkább ezeknek a választás alatt meghagyását, azoknak pedig kinevezését akarja, a kik jurisdictióí gyakorolnak; meg is nevezte: az alispán, főjegyző és szolgabíró. No hát, t. ház, ha már a választói jog és magyar felfogás szerint a municipalis élet szempontjából bíráljuk a dolgot, már akkor csakugyan mégis sokkal nagyobb korlátolása lenne a municipalis jogoknak az, a mit a képviselő ur proponál, a ki pedig azt mondja, hogy ki akarja terjeszteni a municipalis jogokat, mint az, amit az általam benyújtott törvényjavaslat proponál. (Ugy van! a jobboldalon.) De a képviselő urnak még egy nagy tévedését kell hídyreigazítanom. A t. képviselő ur a megyei, vagyis törvényhatósági és a járási vagy kerületi orvosok állását olyannak tartja, a melynek administrativ szempontból nincs fontossága és együvé teszi a körorvosokkal. Bocsánatot kérek, a körorvosoknak administrativ szempontból nincs fontossága. De talánmaga a t. képviselő ur sem fogja tagadni, hogy az egészségügyi administratio ma már az administratiónak egyik legkomolyabb, legfontosabb része. Hogy pedig ebben mi függ attól, hogy milyené;.: azok, a kik az egészségügynek administrativ közegei, ezt, azt hiszem, bővebben fejtegetni nem szükséges. (Helyeslés, Ugy van! jobbfelől.) A t. képviselő ur azon eszmét fejtegette ismét igen szépen, a mit másoktól is hallottunk tárgyalni, hogy külön kell választani a teendőket. 48*
