Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-193
193. országos ilés márezius 1. 1886. 283 mig egyszerre csak azon vette magát észre az illető, hogy teljesen kopasz. (Derültség.) így ha e törvényjavaslatból törülné a törvényhozás egyfelől azon szakaszokat, melyeket a negyvennyolcz előtti vármegyei állapotok visszaállítása mellett rajongók kívánnának töröltetni, másfelől azokat, melyeket azok akarnak visszavetni, kik az általuk felállított elvhez mereven ragaszkodva, a közigazgatási szervezet minden javítása elől elzárkóznak, ha annak kiindulási pontja nem a tisztviselők élethossziglan való kinevezése, valóban nem maradna e törvényjavaslatból, sőt miután ebben felvétetett a ma érvényben levő 1870: XLII. törvényezikk is, magából a törvényhatósági közigazgatási törvényből egyéb egy türet fehér lapnál. Na a fehér laphoz pedig nincs szerencsénk. Itt praeeise, határozott törvényre van szükség, melynek erejénél fogva a központi kormány befolyása, ugy a helyhatósági ellenőrzés, mint az egységes állam fentartásának szempontjából szükség esetén a közigazgatás minden ízületében érvényesíthesse magát. Ily törvény nem létében egy kormány sem — bárkik legyenek tagjai — vállalhat öntudatosan felelősséget, az állam, azon egységes magyar állam háborítlan fennállása és izmosodásáért, melyet Szilágyi Dezső t. képviselő ur oly találóan határozott meg csak nem rég mondott remek beszédében. Hogy ma törvényeink ez irányban nem kielégítők s hogy ennek folytán a törvényhatósági közigazgatás, habár sokban túlzottak is az ellenében gyakran tendentiosusan szórt vádak, ma nem felel meg a hozzá formált sok oldalú követelésnek, ezt jóformán beismeri mindenki, valamint annak szükségét is, hogy az javíttassák. Hogy szerény nézetem szerint minő elvek alapján volna e javításnak, a mi viszonyaink között legczélszerübb módja megtalálható, azt volt szerencsém vagy talán szerencsétlenségem elmondani, miután ugy a házban, mint azon kívül igen kevesen osztották még akkor azon nézetet, körülbelől tiz évvel ezelőtt itt a házban, a közigazgatási bizottságok szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával. Az azóta lefolyt tiz év tapasztalatai nem indítottak arra, hogy akkori nézetemet változtassam. A köz- és államéletnek azóta is fokozatos tovább fejlődése, mind sürgősebb szükséggé teszik; hogy az azok érdekeit szolgáló közigazgatási tisztviselői állások magukat ezen pályára szakszerííleg képzett egyénekkel töltessenek be. A dilettantismus ma már e téren meg nem állhat. Ugy de ezen az 1883 : 1. törvényezikk — bármennyire helyeseljem is annak dispositióit — egymaga nem segít, mert a j obb erők ez életpályát csak az esetben választhatják, ha az élethoszsziglan való kinevezés által biztosítva érezhetik magukat, hogy önhibájukon kivül, egyszer kiérdemelt hivatalos állásukat el nem veszthetik. Az előbb említett indok egymaga elég arra, hogy ott, a hol oly fontos és eomplicalt teendők végzése követeltetik, az állás állandósittassék. A közigazgatási tisztviselői állás szerintem ma ép ugy megkívánja a szakképzettséget, mint a mérnöki vagy orvosi állás. De nem akarok e kérdésnél most hosszasan időzni, fejtegetni aunak fontosságát, hogy a közigazgatási tisztviselő függetlenittessék azoktól, kikkel hivatalos kötelessége gyakran szembeállítja, aminek pedig előnyét ugy a jó közigazgatás, mint sok vidéken az államérdek szempontjából, nem lehet figyelmen kivül hagyni. Csak röviden akartam indokolni azon meggyőződésemet, hogy a közigazgatás gyökeres javításának egyik fontos eszköze a törvényhatósági tisztviselőknek élethossziglan való kinevezése. Szabad legyen egyúttal közbevetőleg még röviden megjegyezni, hogy én ez által a törvényhatósági valódi autonómiát épen nem látom megsértve. Mert annak súlypontja végtére sem abban fekszik, hogy választatik e hat évről hat évre a tisztviselő avagy kinevezteti, ez igen gyakran inkább a nepotismus kérdése hanem abban, hogy saját belügyeiben, a saját érdekeit legjobbban ismerő törvényhatóság rendelkezhessék, s rendelkezéseinek végrehajtását ellenőrizhesse, az, hogy kik a végrehajtók, ezen szempontból utoljára is alárendelt kérdés, a fontos az, hogy jó, gyors és pontos legyen a végrehajtás. Az általam itt legczélszerűbbnek jelzett eszközt azonban ezen törvényjavaslatban sem találom alkalmazva. Nem akarom most kutatni mi ennek oka. Lehet, hogy a törvényjavaslat beadására hivatott igen t. belügyminister ur még mindig nincs meggyőződve arról, hogy ezen rendszernek előnyei, ha okszerűen vitetik keresztül, felérnek esetleges hátrányaival és a minden gyökeres átalakítással járó momentán elégedetlenség kellemetlenségeivel. Lehet, hogy az országos közvélemény még, ma sem érett eléggé ezen megoldás keresztülvitelére; habár megelégedéssel constatálom, hogy e tekintetben 10 év óta nagy a haladás; habár tagadhatatlan, hogy például a törvényjavaslat indokából, 31 törvényhatóság által a házhoz benyújtott kérvény közül 4 a tisztviselőknek 6 évenkinti választása, 4 az életfogytiglani választás és 4 a kormány által élethossziglan való kinevezés mellett foglal állást; mig a többi ezen kérdés vitatását mellőzi. Ez minden esetre arra mutat, hogy e kérdésben még nem forrtak ki az eszmék. Tény az, hogy a közigazgatás államosítása e törvényjavaslattal napirendre hozva nincs; és én annak daczára a törvényjavaslatot általánosságban mégis elfogadom. Miért? Mert azt tartom, hogy a czél, a közigazgatásnak lehető jóvá tétele, a szervezetnek ezen 3 6*