Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-193
Ig5. őrseié** filé*, márezins 1 18S8. 279 azt az ellenzék gyengeségének, avagy gyöngédségének felróvni, hogy azokat esetleg nem tudta volna a fennálló kormányzati rendszer ellen felhasználni! Ezen harmóniát az állami kormányzat és a törvényhatóságok önkormányzata közt másodsorban azon közérzületnek köszönhetjük, hugy csekély kivétellel maguk a törvényhatóságaink át vannak hatva azon tudattól: hogy saját önkormányzatukkal az állami czél szolgálatában állanak s ép ebben nyilvánul napjainkban a közszellenmek lényeges átalakulása, (Ugy van! jobb felöl.) Mai nap senki sem keresi többé az egykori alkotmányos védbástyákban azon hatalmi tényezőt, a mely a hatalmat "<z állami kormányzattal megosztotta. Jelenleg a törvényhatóságokban mindenki csak közigazgatási szervezetet lát s igy a kérdés is csak az: vájjon a közigazgatás ezen szervezete megfelel-e az állami czélnak? Meg kell azonban jegyeznem, hogy a törvényhatóságoknak mint politikai tényezőknek fentartását senki sem ellenezte a bizottságban és azt íriszem itt a házban sem fogja senki ellenezni noha a parlamenti képviselet és a korlátlanul szabad sajtó mellett ez időszerint a törvényhatóságok politikai actiója majdnem teljesen felesleges; {Ellenmondás a bal- és szélső baloldalon) de azért mindegyikünk érzi, hogy a jogot részükre fenn kell tartani, a mely jog esetleg oly arányban növekedhetik fontosságában, a mely arányban az előbbi biztosítékok netalán erejüket vesztenék. Ha szabad egy triviális hasonlattal élni, ugy azt mondhatni: hogy 1848 óta az alkotmányi védkötelezettség az egész nemzetre szállott, melynek sorhadát a parlament, a törvényhatóságok pedig a népfelkelési szervezetet, a „Landsturm t<-ot képezik. Igaz ugyan, hogy az már rendszerint igen kétségbeejtő helyzet, a midőn a népfelkelésnek actióba kell lépni, de nekünk legkevésbé v;m okunk alkotmányunknak ezen széles alapra fektetett védelmi szervezetéről lemondanunk, Ezzel azt hiszem, elég praegnansanjeleztem a törvényhatóságok azon közjogi állását, melylyel alkotmányunk keretében birnak, a nélkül, hogy azon tartaléknyi jelentőségüket kicsiny! endőnek tartanám s ezzel áttérek azon kérdésre, vájjon közigazgatási szervezetként megfelelnek-e az állami czéloknak? (Halljuk! Halljuk!) mely tekintetben pártkülönbség nélkül oly eltérő nézetek nyilvánultak, hogy azoknak előterjesztésével nem fárasztom a t. házat, mert amúgy is elég alkalma lesz azokat a vita folyamán közvetlenül megismerni. A bizottságnak és azt hiszem azzal megegyező leg a kormány álláspontjának jelzésére kénytelen vagyok azonban e törvényjavaslat előzményeit is röviden ecsetelni. {Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök ur ugyanis még 1880-ban egy nagy közigazgatási enquétet hivott egybe : melynek magam is egyik szerény tagja voltam s a melynek röviden reassumálva, következő öt kérdés terjesztetett elő: Először: Minő irányban szükséges az 1870: XLII. törvényczikk módosítása; ide értve a közigazgatási bizottságot, a fegyelmi eljárást s a közpénzek kezelését is. Másodszor: Minő qualificatióhoz köttessék a tisztviselői állás? Harmadszor: Lehető-e a megyei házipénztárak behozatala pótadó kivetése vagy más combinál!, alapon ? Negyedszer: Szükséges-e a járások új beosztása s arányosítása? Ötödször: Mily alapra fektettessék a közigazgatási bíróság intézménye? A második, harmadik és negyedik kérdésre adott válaszok, a mint méltóztatnak bölcsen tudni, már törvényhozási megoldást nyertek. Csak az első és utolsó kérdés megoldása maradt függőben s most állunk az első kérdés megoldása előtt. {Halljuk! Halljuk!) T. ház! Én azóta újból nagy figyelemmel átnéztem szón enquéte tanácskozmányait, melyeknek folyamában ép ugy mint valószínűleg az itt a házban kifej lendő vitában főleg két irány küzdött egymással, melyeknek mindegyike az önkormányzat hívének vallotta magát, nohahomiokegyenesen ellentétes állást foglaltak egymással szemben. Az egyik irány ugyanis az volt, hogy az államkormány gyakorolja az sídministratiót s a törvényhatóságok az ellenőrzést, mig megfordítva a másik irány az államkormány részére vindicaltaaz ellenőrzést és ezzel a felügyeleti jogot, mely természetesen bizonyos mérvű rendelkezési jogot is involvál; mert én megvallom, ép oly kevéssé tudok magamnak önkormányzatot képzelni, mely beérje az ellenőrzéssel, mint nem tudok államkormányzatot képzelni, mely beérhesse az ellenőrzéssel, mélyre ható ingerentia nélkül. Mindkét esetben tehát az állam fenhatósága az, melynek érvényt kell szerezni s igy csak a módozatban nyilvánul az eltérés az iránt : hogy mely utón biztosítható inkább az állami czélok elérése ? Sokan azon álláspontot foglalják el, hogy ép azért, mert az államkormányt illeti a közvetlen rendelkezés joga s az azzal járó felelősség terhe, ezért a végrehajtást is saját közegei által eszközöltesse. Ez helyes és következetes álláspont, de akkor ne beszéljünk önkoimányzatról, mert hát akkor miből álljon az önkormányzat? Erre egy phrasist szoktak használni, tudniillik hogy az öncselekvőségben áll az önkormányzat, melynek mennél tágabb kört kell engedni! De vizsgáljuk meg ezen phrasisnak tartalmát. Én ezen öncselekvőség alatt nem tudok mást érteni, mint a rendelkezési és jurisdictionalis hatalmat!
