Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-189
189. országos ülés február 22. 18S6. 247 egyáltalában nem szükséges; mert politikai kérdések nem tárgyaltatnak. Még csak két dolog ellen akarok határozottan tiltakozni, azután bezárkózva a köteles óvatosságba, külügyi kérdésekről most hallgatni fogok. Az egyik az, hogy Ugron t. képviselő ur azt mondja, hogy a helyett, hogy az ország érdekeinek megfelelő politika követtetnék, követtetik oly politika, mely a Balkán-félsziget népeit a monarchia alattvalóivá akarja tenni a nyugoti részén, kialkudva, hogy a Balkán-félsziget másik részén orosz alattvalókká legyenek. Ez az, t. képviselőház, a mi ellen a leghatározottabban, legünnepélyesebben tiltakozom. (Mozgás a szélső baloldalon. Felkiáltások: Nem mondta!) Kár, hogy nincs itt maga a képviselő ur ; én tudom, hogy mondta, fel is jegyeztem, hát ne méltóztassanak helyette megtagadni azok, a kik talán nem kisérték olyan figyelemmel, mint én. (JJgy van! jóbbfélől.) Ez az — mondom — a mi ellen határozottan tiltakozom. Mert sem a monarchia politikájának szándékában nincs ott alattvalókat hódítani, sem nincs tényleg és nincs szándékban semmiféle kiegyezés bárkivel is a Balkán-félszigeten való érdekvonal megállapítása szempontjából. Ezeket mint positivumokat kötelességemnek tartottam megmondani. [Helyeslés jobifelöl.) Különben legyen nyugodt a képviselő ur az iránt, hogy nemcsak én és a magyar kormány, hanem mindnyájan azok, a kik a monarchia külügyeit vezetik, a legnagyobb igyekezettel rajta vannak a béke fentartásán. Jótállni akkor, midőn egyes népfajok mozgalmai azt compromittalhatják, természetesen nem lehet. De én reményiem ma is és azt hiszem, nem fogok csalódni, hogy Európa békéje meg fog óvatni; meg fog pedig óvatni azért, mert nem mint Ugron képviselő ur mondotta, hogy a három császárszövetség egy csoportot képez és szemben vannak a nyugoti hatalmak, hanem azért, mert Európa összes hatalmai, egy akarattal közreműködve, óhajtják a béke fentartását. {Élénk helyeslés jdbbfelöl.) Különben, t. ház, igen természetes, hogy én a törvényjavaslatnak és abban az appropriationalis clausulának is megszavazását kérem. (Élénk helyeslés jobbfelől. Nagy zaj a szélső baloldalon. Félkiáltások: Őtpercznyi szünetet kérünk!) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyüket elfoglalni. Az ülést folytatjuk. Helfy Ignácz: T. képviselőház! (Halljuk!) En kizárólag csak a t. minister urnak imént tett nyilatkozatára óhajtok néhány rövid észrevételt tenni. (Halljuk!) Teljesen méltánylom azt, a mit a t. ministerelnök ur bevezetőleg mondott: hogy külügyi kérdésekben Ugron Gábort, barátomnak és egyáltalán az egyszerű képviselőnek állása sokkal könnyebb, mint a ministerelnöké. Ezt én belátom és méltányolni tudom bizonyos concret esetekre vonatkozólag. De azt hiszem, az az óvatosság, mely a ministerelnök ur állásából természetszerűleg foly, nem akadályozhatja meg azt, hogy a külügyi politikának általános irányzatait világosan és részletesen jelezze, kiemelje. (JJgy van! a szélső baloldalon.) A t. ministerelnök ur ugy adta elő Ugron Gábor t. barátom megjegyzéseit, mintha ő arra hivta volna fel a kormányt, hasson oda, hogy külügyi politikánk czélja legyen felszabadítani a jelenleg Törökország uralma alatt lévő tartományokat. Bocsánatot kérek, ebben a t. ministerelnök ur határozottan téved; Ugron Gábor barátom nem ezt mondta. Czélzott először is arra, hogy Magyarországnak és Ausztriának arra kellene törekednie, hogy a már felszabadult népségeket a Balkán-félszigeten, a mennyire csak lehetséges, a magunk érdeksphaerajába vonja bele, hogy azok rokonszenvét biztosítsa a monarchia számára és hozzátette, hogy azon esetre, de ezt csak feltételesen mondta s a mennyiben Törökország nem lenne képes hatalmát jelenlegi mérveiben fentartani és más népek is felszabadulnának: akkor feladatunk lenne vigyázni arra, hogy Törökország utódja ne legyen sem az orosz, sem az osztrák-magyar, hanem adassanak viszsza azon népek önmaguknak, adassanak viszsza a szabadságnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ezt csak feltételesen mondta képviselőtársam, tehát egyáltalán nem buzdította a kormányt arra, hogy mintegy megtámadólag Törökországra hasson. Mindnyájan meg vagyunk győződve ma is arról, a miről meg voltunk, győződve 1878-ban, hogy őszintébb, jobb szövetségesre, mint most a török, Magyarország nem igen tehet szert (Ugy van! a szélső baloldalon) és a mennyire lehetséges, kötelességünk ezen jó barátunkat fentartani. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t. ministerelnök ur továbbá gróf Apponyi Albert beszédjére reflectalva, határozottan tagadta, hogy a boszniai és herczegovinai occupatióra nézve diplomatisalt volna és állítja, hogy ő kellő időben a választások előtt világosan nyilatkozott e kérdésről. Bocsánatot kérek; itt cserben hagyta a t. ministerelnök urat kiváló emlékező tehetsége. Tény az, hogy ő az országgyűlés végén s még ; az utolsó ülésekben általam tett interpellatiókra is mindig kitérőleg felelt. Nemcsak, hogy határozottan soha sem mondta meg, hogy a monarchia el van határozva az occupatióra, hanem valahányszor rámutattam és más barátaim rámutattak, ő ezt diplomatice tagadta. Az áll, hogy mikor már az országgyűlés szétment és megindultak a választások, akkor megmondta, de a választásokkal együtt | megindult az occupatio is és igy nem volt szűk-
