Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-186
222 18 .országos ülés február 18. 1886. mert nem szándékom, olajat önteni a tttz. e és még | inkább fokozni a különben is elég nagy és méltó felháborodást,; melyet az általam említendő eset már is igen széles körökben keltett. (Halljuk!) Hogy ezen interpellatiót én tegyem meg, arra azon általános okokon kivül, a melyek hasonló esetben bármely más képviselőt is felszólalásra késztethettek volna, engem még két speciális ok indított, Az egyik az, hogy nekem van szerencsém ezen házban képviselni azt a várost, melynek terű létén az általam említendő botrányos esemény történt; a második pedig az, hogy mióta az alkotmány helyreállott, csekély erővel ugyan és szerény hatáskörben, de a mennyire tőlem kitelt, mindig azon voltam, hogy a polgárság és a katonaság közt minél jobb viszony álljon helyre (Helyeslés) és ennek következtében azt is kellett kívánnom, a mi ezen jó viszonynak nélkülözhetetlen feltétele: hogy mindegyik rész a másiknak jogait és mind a kettő a törvényeket respectalja. (Általános helyeslés.) Ennélfogva épen az, a ki a polgárság és a katonaság közti jó egyetértést komolyan kivánja, kétszeresen köteles a legerélyesebben felszólalni akkor, ha ezen kölcsönös jog és törvénytisztelet valahonnan megsértetik. Ez megtörtént Arad városában. Talán szabad föltenném, hogy a tényállást a t. háznak nagyobb része az újságokból ismeri. (Halljuk/) Egy közös hadseregbeli tiszt a színházból kijövet, összeszólalkozott egy polgári* egyénnel, (Égy hang a szélső baloldalon: Zsidóval! Nagy nyugtalanság ! Felkiáltások: Halljuk ! Halljuk!) a kit végre megkardlapozott sezen eseményt egy úgynevezett élczlap hírlapi közlés tárgyává tette. Ezen hírlapi közlés következtében két katonatiszt felment a szerkesztő lakására és részint korbácscsal, részint karddal ugy tractálta az illető szerkesztőt, hogy az súlyosan megsebesült s mint az orvosok állítják, egyik karja alkalmasint véglegesen használhatatlan lesz. Én, t. ház, sem a lapot, sem annak szerkesztőjét nem ismerem; még arról a bizonyos notizról is csak másodkézből van tudomásom s így én magam nem vagyok abban a helyzetben, hogy ítéletet mondjak arról, vájjon ama hírlapi közlés tartalma az illető katonatisztre nézve sértő volt-e vagy nem? De azt hiszem, t. ház, hogy ez a jelen esetben teljesen mellékes kérdés. (Ugy van ! ügy van!) Mert még a legrosszabb esetben is, tudniillik abban az esetben, ha csakugyan sértés foglaltatott benne, ezen katonatiszt előtt két ut állott nyitva: vagy a bíróság, illetőleg az esküdtszék elé vinni a dolgot, vagy pedig, ha ezt bármi okból nem akarta tenni, keresni magának elégtételt más módon, {ügy van ! Ugy van!) oly módon, a melyet a törvény, az — igaz — meg nem enged, de a mel yet a ni iá: sadalmi szokásunk, főleg ha katonatisztről van szó, úgyszólván szentesített. De, hogy két katonatiszt fölmenjen egymagán embernek a szállására, akárki legyen is az az ember (Általános élénk helyeslés) és ezen embert, ezen fegyvertelen embert ott kutyakorbácscsal és kardéllel maltraitirozza, ez olyan \ű.xi<i&\tevam,(Általános élénk helyeslés) a mit civilisalt államban megtűrni nem lehet és nem szabad. (Általános élénk helyeslése) Ennek következtében bátor vagyok az igen t. ministerelnök úrhoz a következő interpellatiót intézni. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): Interpellatio a t. ministerelnök úrhoz. 1. Van-e hivatalos tudomása arról, hogy Arad városában két közös hadseregbeli katonatiszt egy fegyvertelen polgárt annak saját lakásán megrohant és részint korbácsütésekkel, részint kardcsapásokkal jelentékenyen megsebezte? 2- Ha van erről tudomása, hajlandó-e a t. ministerelnök ur erélyesen követelni azt, hogy a majdan hozandó ítélet alapját képezendő tényálladék megállapításáról a vizsgálat ne kizárólag és egyoldalúan katonai közegek, hanem elfogulatlan és részrehajlatlan vegyes bizottság által történjék? (Helyeslés.) 3. Ha — mi már alig szenved kétséget — a tisztek vétkeseknek találtatnak, íog-e a t. ministerelnök ur arról is gondoskodni, hogy az eljárás lehető megrövidítésével, a bűnösök minél előbb és tettük egész súlya szerint bűnhődjenek. (Helyeslés.) Méltóztatik látni a t. ház, hogy interpellatióm a lehető legszerényebb keretben mozog, pedig le" hetne még sokat beszélni erről a dologról; lehetne nevezetesen rá utalni azon panaszokra, a melyek csak a minap és az előtt is akárhányszor ezen házban és ezen házon kivül a katonai törvények, a katonai igazságszolgáltatás és eljárás elégtelenségéről és annak korszerűtlenségéről hallatszottak. (Ugy van ! bálfelöl.) Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ezen hiányokat mi is érezzük és ezeknek helyreütését mi is minél gyorsabban kívánjuk. Reméljük azt, hogy a kormány siettetni fogja ezen dolognak kedvező és kielégítő megoldását. De akárhogyan sietteti s akármilyen legyen ezen megoldás, a jelen concret esetre az már nem lesz alkalmazható. En tehát csak azt kívánom, hogy megtörténjék, a mi a jelen körülmények közt is a törvények jelen állásában lehetséges; de azt kívánom, hogy ez gyorsan és erélyesen történjék. (Élénk helyeslés.) Még csak egy megjegyzésem van. El vagyok készülve arra, hogy ez alkalommal is lesznek, kik azt fogják mondani: hisz ez a dolog megtörténhetik mindenütt; ez megtörténhetik minden osztálynál, i-mert minden osztálynak vannak olyan tagjai, kik
