Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-182

1S2. ersaig*s filét az egész összeg a magyarországi egyetemnek adassék ki. Ha tehát a t. képviselő ur felfogását arra restringalja, hogy a négy magyar superintendentia egy egyetemet képez és hogy a 20,000 forint a főfelügyelőnek egy összegben adassék ki, valamint, hogy az ettől eltérő eddigi szokást sérelmesnek tartja, én e nézetében osztozom : de nem osztom abbeli felfogását, hogy a 16,000 forintnyi tétel is osztogatás tárgyává tétessék, mert ezen tétel egészen külön jogi alapon nyugszik s ezért jogi és erkölesi lehetetlenség, eommassalni akarni azon 20,000 forintos tétellel. Igen t. képviselőtársam azt indítványozta, hogy az egész 36,000 forintos tétel distinctio nélkül a húsz és 16,000 forint közt, törlütessék, mert ő a maga nagylelkűségében azt hiszi, hogy ezen tétel fölösleges. Hát én kérem, distingualjunk. Egyelőre csak azon 20,000 forintos tételről szólván — ha a felfogásnak itt helye van — igazítsa el a dolgot Zsilinszky képviselőtársával s kérdem őket, hajlandók-e az illető jogosult egyházak lemondani arról, a mi nekik addig szokásosan járt, a mi eddig rendesen beállittatott az állami költségvetésbe ? Azt hiszem, hogy itt joglemondásról volna szó, egyháza jogáról lemondani pedig egyes embernek nem szabad s ezt csakis azon jogi alany teheti, a mely a jog élvezetében van. Ha a magyar ágostai egyház le akar mondani eddig élvezett jogáról, megteheti, de csak ott, ahol az ő szabad akarata nyilvánul, tudniillik az egyetemes gyűlésen; egyes ember nem mondhat le, mert arra felhatalmazással nem bir. Azt hiszem, azokkal szemben, a kiknek jogait csorbítani akarják, épen nem kegyeletesen járnak el. Ezen dotatióra nézve, különösen, Int a kérvényt számba veszszük, teljesen helyes lett volna azon álláspont, a mit Zsilinszky t. képviselő ur előhozott, hogy tudniillik nem áll arányban ezen dotatio a többi felekezet dotatiójával. Én elismerem, hogy számszerűleg nines meg a különféle felekezetek dotatiója közt a kellő arány és ha valami alapból, valami államijövedelemből egyikmásik felekezet dotatióját pótolni lehetne, a pótláshoz szívesen hozzájárulnék, mert készségesen elismerem, hogy ezen 20,000 forintos tétel nincsen arányban a magyarországi ágostaiak lélekszámával. De, t. ház, nagyon bajos dolog számarányokról szólani. Vizsgáljuk meg ezen tételeket, melyek ezen czím alatt előfordulnak. Az aránytalanság legnagyobb az unitáriusokra nézve. Méltóztatnak tudni, hogy az unitáriusok körülbelül 50,000-en vannak s kapnak 5,000 frt dotatiót, tehát 10%-át a lélekszámnak. Ha ezen kulcsot vesszük számításunk alapjául, minő képet kapunk? Akkor a helvét vallású egyház, mely — ha jól tudom — két milliónál KÉPVH. NAPLÓ. 1884 — 87. IX. KÖTET. február 12. 1886. jgg többet tesz, kapna ezen kulcs szerint 200,000 forintot, a magyarországi lutheránus egyház kapna, ezen kulcs szerint 50,000 forintot, továbbá az erdélyi ágostai egyháznak, ezen kulcs szerint, joga volna nem 16,000 forinthoz, hanem több mint 20,000 forinthoz. Tehát ezen jelenlegi dotationalis rendszer azonnal halomra döntetnék, ha a rideg számarányt akarnók szem előtt tartani. Én azt hiszem, hogy erre az idő ma, midőn az államtól oly nagymérvű áldozatot követelnek, nincs itt. Tehát a magyarországi ágostaiaknak megfontolásra ajánlanám, hogy számszerűleg a kulcsot felállítani lehetetlen s ha ezen dotationalis rendszer fentartatnék, az államtól legalább egy fél miliót, vagyis 3 — 4 százezer forintot kellene követelniök, a mi a jelen pénzügyi viszonyok között lehetetlen. Szontagh Pál t. képviselő ur nem volt hajlandó arra, hogy a dotatiót a magyarországiak részére azon arányban, melyben az erdélyi ágostaiak azt élvezik, felemeltetni kérje, hanem egyúttal hajlandó volt lemondani arról a 16,00 írtról, a mely jelenleg* be van állítva a budgetbe az erdélyi ágostai egyház részére. A t. képviselő ur minden esetre kellően jártas ezen tételnek genesisében, mindenesetre méltóztatik tudni, hogy ezen tétel nem mai eredetű, hanem ered 1861-ből és pedig egy legmagasabb királyi elhatározásból, a mely 1861 február 19-én kelt. Ez ő Felségének személyes ténye, a melyet az alkotmányos kormány, mikor az ügyek vezetését átvette, magára vállalt és magáévá tett. Ha netalán kételkednék ez iránt a t. képviselő ur, ajánlom, hogy olvassa el azon indokolást, meíylyel az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister ur budgetjét 1879-ben a ház elé terjesztette, abban ő illetékes helyről határozottan constatalta, hogy ezen tétel nem közönséges budgettétel, a melyet elfogadói vagy elutasítani lehet, hanem hogy ennek elfogadása némileg kötelességet involvál— a-mint ott magát kifejezte — ez obligatorius fix tétel, melyet nem igen lehet változtatni. Én azt hiszem, hogy itt ne feszegesse a jogi tételt ä outrauce, hanem nyugodjék meg abban a t. képviselő ur, a mit a minister ur mondott és a mi ellen akkor, valamint későbben sem, semmi felszólalás nem történt. Én megvagyok győződve, ho<ry a t. képviselő ur, a ki ő Felségének valóságos belső titkos tanácsosa, igen jól tudja, hogy nem czélszertí dolog ő Felsége személyes tényéhez nyúlni. T. ház! A t. képviselőtársam indítványát én szeretném restringalva látni azon tételre, a melyre restringálva volt; ő tudniillik azt mondta, hogy ő azon nézettől van áthatva, mintha egy nobilis kötelesség volna, hogy a magyarországi ágostai egyház utasítsa vissza ezen csekély alamizsnát és érje be azzal, a mit saját emberségéből tehet. Ezt 17