Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-182

126 1*2. országa Mléfc f<br*4r 12. -18S«. mint a népnek képviselője szólalhatok fel, vagy | ájabb szójárás szerint, mint országgyűlési képviselő és megtartom híven ezen (minőségemet, legalább igyekezem arra, hogy megtartsam. Hogy azonban ezt igazoljam is, kettőt kell fölemlítenem a t. képviselőház előtt. (Halljuk!) Az egyik az, hogy én közöttem és azon folyamodás között, a melyet tegnap a t. előadó ur felemlített s a mely az egyházi ezélokra szánt állami dotatiók felemelését kéri az ágostai hitvallású evangélikusok részéről, vagyis, hogy röviden fejezzem ki magamat, a magyarországi lutheránusok részéről — vallomást kell tennem — hogy köztem s e folyamodás között némi összeköttetés, sőt szoros viszony létezik. A magyarországi lutheránusok egyetemes közgyűlésén ugyanis én voltam az, a ki ezen folyamodásnak argumentumául hangsúlyoztam azt, hogy miután ezen javadalmazás nem egyforma arányokban osztatik ki az őt superintendentia között, hanem a Királyhágón túli egyik superintendentiának 16,000 frt fizettetik ki, a dunántúli, a dunamelléki bányakerületi superintendentiáknak pedig 5 — 5000 frt, tehát ezen 800,000 lélekszámot túlhaladó közönség számára 20,000 frt utalványoztatik ki, mig a Királyhágón túli superintendentiára, mely alig üti meg a "200,000 lélekszámot, 16,000 frt jut. Ebből merítettem argumentumot a subventio felemelésének kérvényezésére, mondván, hogy ne bolygassuk azt, miként jött a Királyhágón túli superitendentia a 16,000 frthoz és igy a többi hitsorsoshoz mérten aránytalanul nagy összeghez ; ne említsük fel azt sem, hogy talán azért kapta, tartja meg, őrzi meg ezt híven, hogy annak idején patensszertíleg rendezkedett, (Ugy van! több olda ról) mig a többi superintendentia ezt tenni elmulasztotta. Mondom, ne emlegessük ezt, tartsák meg a maguk jusquesitumát; hanem kérvényezzenek a többi hitsorsosok is ezen összeg arányának megfelelő államsegélyért. Hogy azonban később ezen véleményemtől elállottam, ennek oka, t. ház, az, hogy akkor, midőn ezt indítványoztam és midőn indítványomra ez az argumentum a folyamodásba belejött se szerint, .ama folyamodásnak, mely nem először van a képviselőház előtt a kérelmezésnek érdemét illetőleg, ha nem is vallom magamat — hogy ugy mondjam — apjának, de legalább a keresztapaságot elvállaltam mellette, mondom, akkor még azt hittem, hogy Magyarország pénzügyi helyzete olyan, hogy ily közművelődési czélra szabad és illendő az államtól nagyobb Összeget is kérni; a proportio szerint tudniillik körülbelül 64,000 forintot tenne ki a kért összeg; később azonban meggyőződtem róla, hivatalos tudomásomra jutott, felderittetett előttem, hogy az ország pénzügyi állapota olyan, mely a maga egyensúlyát a defi| eitnek, a legszelídebb kifejezést kívánom használni, tekintélyes voltánál fogva csak ugy tarthatja fenn, ha börzei kifejezéssel élve — pénzügyi operatiókhoz fordul, vagy vidéki, falusi adófizető nyelvén szólva, adósságokat csinál. (Tetszés és derültség.) Ez volt az ok, melynél fogva éreztem, hogy arezpirulás nélkül ily nagy subventiót többé nem kérhet az említett felekezet egyeteme s ugy érzem bensőmben, hogy talán most vagyok az igaz utón, a midőn egy egészen eltérő indítványnyal vagyok bátor a t. ház előtt föllépni, (Halljuk! Halljuk!) A budgetben egy pár esztendő óta ugy fordul elő ezen tétel, hogy a „ magyarországi ágostai hitvallású evangélikus egyház számára 36,000 forint". Alakilag ez nem egészen eorreet, mert ezen összeg nem adatik a törvényesen fennálló, egyesített, centralisalt evangélikus egyetemnek, hanem adatik egyes superintendentiáknak, a melyeket már fölemlítettem és melyek közt első sorban áll az összeg kövérségénél fogva a Királyhágón túli superintendentia. Alakilag tehát nem egészen eorreet ez a tétel, mert ha az eorreet volna, akkor ugy állana tényleg is az összegek kiszolgáltatása és ezen összeg nem az egyes superintendentiáknak esnem az egyes superintendentiák nyugtatványozása mellett adatnék ki, hanem az állami kincstárnak ki kellene azt szolgáltatni az ágostai hitvallású evangélikusok, vagyis a magyar lutheránusok egyetemének, vagyis ezen egyetem elnökének, a „generális inspectornak". Hogy ezt igy kellene tenni, ha alakilag correcte járnánk el, az világos abból, hogy habár ezen institutio, a generális eonventus és annak elnöke törvényileg, zsinatilag megállapítva nincsen, mert az 1790. évi zsinatilag javasolt szabványok legfelsőbb helybenhagyást nem nyertek, de pár év híján százados szokás által, in regno hoc consuetudinario megerősítést nyert már és ez intézmény elismertetett ugy a régi dicasteriumok által, melyek azzal egyenes összeköttetésben, correspondentiaban állottak, mint az 1868 óta fennálló nemzeti magyar kormány által. Mondom, ez a rendszer, ez az alaki eorrectség máig sem követtetik. Emlékezetem tárházába nyúlva, tehát eszembe jut, hogy volt idő, midőn én az 5,000 forintyi subventiót az egyes superintendentiák részére — kiveszem a Király-, hágón túli superintendentiát, az tartsa meg — oly alamizsnaszertí, kicsinynek tartottam, hogy annak idején nem szavaztam meg és kinyilatkoztatom t. ház, most is, hogy ellene fogok szavazni. Nekem ugy súgja az érzelem, hogy van, abban valami lealacsonyító, valami szegyenítő, hogy egy 800,000 lélekszámból álló vallási testű-; let 5,000 forintyi állami subventióban részesittessék, másrészt azt súgja nekem ismét az érzelem, hogy abban a disproportióban, hogy az erdélyi