Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-181

181. országos ülés február 11. !8Síi 117 ügy igazgató legújabb előterjesztését, a congrua-, a párbér kérdés megoldása tárgyában. Ezen előterjesztésben egy igen érdekes passust találok, melyet álláspontom igazolására kénytelen vagyok szóról szóra felolvasni. (Halljuk/) Azt mondja Boncz Ferencz ur: „A stola-fizetések szintén csak azok vállaira nehezednek, a kik a lelkész szolgálatát egyes felmerülő esetekben igénybe veszik. Ez tehát, mert esetenkint merül fel s mindig az illető fél megkeresésére, megváltás vagy átalakítás tárgyát épen nem képezheti s legfölebb azon irányban vétethetnék megfontolás alá a nagyméltóságod által már megindított congrua-rendezés alkalmával, a mennyiben ezen fizetés az egyes helyek vagy a szegényebb sorsú hívek tekintetében súlyosan elviselhető terhet képezne. Ugyanez áll a párbérre nézve is, a mennyiben a párbér — fizetés csakis a római katholikus hívektől követeltetik; a mennyiben azonban akár visszaélés, akár pedig a canonica visitatio félre magyarázása folytán, a párbér más vallásit hívektől is követeltetnék, ezen szokás, mint a fennálló törvényekkel ellenkező, egyszerűen megszüntetendő lenne". Nos, t. ház, ime a legünnepélyesebb, a iegfélremagyarázhatlanabb, a legünnepélyesebb mea culpa, a legfeltétlenebb visszavonulás a cultusministeriuin azon jogügyi tanácsadója részéről, a ki még 1881-ben nagyszabású memorandumot irt és adott át a t. minister urnak, a melyben e felfogással épen ellenkezőleg azt akarta bebizonyítani, hogy a házak és telkek szerint kivetett párbér, dologi teher, hogy azt a nem katholikusok is fizetni tartoznak. Minden esetre szomorúan érdekes jelenség, hogy a cultusministeriuin ugyanazon jogi tanácsadója, a ki eddig téves tanácsaival a cultusministeriumot támogatta, a kinek köszönhető, hogy a cultusministeriuin olyan végzést hozott, hogy a párbér dologi teher, hogy ugyanazon jogi tanácsadó előbbi felfogásával ellenkezőleg egyenesen visszaélésnek, egyenesen törvényellenesnek jelzi azon eljárást, melyet a cultusministerium eddig épen az ő tanácsai folytán követni jónak látott. Hanem eltekintve a személyes kérdéstől, az bizonyos ma, hogy a Curia döntvényei ez idő szerint meg nem ingatható normativumok, hogy ugy a birói, mint a közigazgatási praxis ezek szerint fog igazodni, miből azután önként következik, hogy a katholikus lelkészeket fenyegető azon veszély, melyet már a múlt évben jeleztem, tényleg csakugyan beállott. Mert, hogy áll a tény jelenleg t. ház? Ugy hogy a nem katholikusok az egész országban, támaszkodva a Curia döntvényeire, mindenütt egyenesen meg fogják tagadni az eddig általuk teljesített párbér-szolgálatokat és igy a katholikus lelkészek anyagi helyzetében sérelem támad. Pedig ugy tőlem, mint bizonyára mindazoktól, kik e kérdésben a történelmi igazság mivoltáról meggyőződve a párbér-teher közjogi természete mellett foglaltunk állást, mi sem állott távolabb — és ezt hangsúlyoznom kell — mint az, hogy a katholikus lelkészek existentiajában csökkenés támadjon, hogy a katholikus egyház jogos érdekein bármi szempontból, bármi tekintetben sérelem ejtessék. Mert a katholikus egyházat én is a magyar államiság egyik fentartó tényezőjének tekintem és ép a magyar államiság szempontjából óhajtom én is, mint a háznak bizonyára majdnem minden tagja, hogy a katholikus egy háznak jogos érdekein semminemű sérelem ne ejtessék, de hogy az a többi hitfelekezetekkel együtt fentartván a békés együttlétet, erejében megmaradjon. (Helyeslés.) Mi fog már most történni, t. ház ? (Halljuk /) A t. minister ur a múlt napokban Ugron Gábor képviselő urnak válaszolva, azt mondotta, hogy ő már tett e kérdésben, mert ime már egy bizottság is alakult, mely első üléseit meg is tartotta. Én t. ház, nagy érdeklődéssel olvastam azok névsorát, a kik e kérdésben a vallás-, a pénzügy-, az igazságügy- és a belügyministerium részéről kiküldettek, de némi megütközésemet bizonyos szempontból nem hallgathatom el. Ugyanis megütközéssel láttam, hogy ezen fényes névsorból ép azon szaktudósnak, Timon Ákosnak a neve hiányzik, a kinek fellépése — s ezt tagadni nem lehet — az egész mozgalmat megindította; a ki évek hosszú során át tartott fáradságos működés folytán a párbérintézményt minden detailjaival kifejtette s azt a modern jogrendszerbe beleillesztette s a kinek elvét — és ez a fő — maga a királyi Curia is legfőbb birói tekintélyével sanctionalta s elvi jelentőségű határozattá emelte. Távolról sem szándékozom a ministeriumi kiküldött urak ellen legkevésbé is oly megjegyzést tenni, a mely rájuk nézve legtávolabbról is sértő volna. Hiszen azon ministeri tanácsos és osztálytanácsos urak legtöbbjét magam is személyesen ismerem és tudom azt, hogy ők mindnyáj an kitűnő hivatalnokok, kik a rendes, reájuk bizott szakmakört a legnagyobb ügyességgel töltik be. De azt kétségbe merem vonni t. ház, a nélkül, ismétlem, hogy a legtávolabbról is sérteni akarnék, hogy a t. bizottságnak bármelyik tagja szaktekintély volna a párbérintézmény és lelkészi javadalmak jogi természetére nézve. (Ugy van! a baloldalon.) Pedig t. ház, itt egy nagy történeti múlttal biró, egy tömérdek apró detailkérdést magában foglaló jogintézmény rendezéséről van sző, tehát oly reformról, melynek sikeres és biztos megoldása, legalább igénytelen véleményem szerint csak oly szaktekintélyektől várható, a kik e kérdést a legapróbb részletekig ismerik, a kik a concret viszo-