Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-170

170. omágos ftlés Janiár 27. 1886. 283 A szeszgyárak érdekeit e javaslat nem sérti. Á nyersszesz ára Németországban jelenleg mintegy 40 márka hectoliterenkint, esakhogy ebbe a termelő már betudja magának a szeszfőzési adót is, mely hectoliterenkint körülbelül 16 márka. E szerint a termelő csak 25 márkát kap. Már pedig a jövedékhivatal ezea nyersszeszt legalább 30 márkával váltja be, tehát a szeszgyártulajdonos ugy is nyerni fog. E javaslat, t. ház, következményeiben Magyarországra nézve is rendkívül fontos, {Igaz!) az ott termelt szesz azon részénél fogva, melyet nem fogyasztanak el határaikon belül. Németország, t. ház, manapság is több szeszt termel annál, a mennyit elfogyaszt, sőt e téren a világnak legelső exportáló állama s teljesen uralkodik az európai piacz felett. Ugyanis a német birodalom szesztermelése majd 5 millió hectoliter, a mely mennyiségből majdnem 1 millió a kivitelre esik. Ausztria-Magyarország ellenben összevéve is csak 2 millió hectolitert állít elő, kivitel pedig -— mely majd egészen Magyarországra esik — 200 ezer hectoliter 8—9 millió értékben. Szóval Németország szesztermelése már ma 2V*-szer nagyobb Ausztria-Magyarországénál ; kivitele pedig az utóbbiét háromszorosan felülmúlja. Már most, ha a szóban levő törvényjavaslat életbelépte után Németország szesztermelése, a mint bízvást feltehető, apadni nem fog, a belfogyasztás pedig a monopólium folytán csak egy harmadával csökken is, akkor a német birodalom kényszerítve leend az eddigi 1 millió helyett legalább 2 millió hectoliter szeszt kivinni s a külföldön bármely áron eladni. S ez iránt, ugy látszik, a német kormány tisztában is van magával, mert a szesznek kiviteli áráról az egész törvényjavaslat egy árva szóval sem tesz említést, a mi annyit. jelent, hogy e tekintetben a német kormány a szabadkéz politikáját követi s semmire sem kötelezi magát. Hogy Magyarország, mint versenyző állam mit várhat ebből, azt előre láthatjuk. Hiszen, ha már eddig is minden állam kiviteli jutalomban részesíti a szeszt, a német kormány, ha az említett monopóliumot behozza, hogy készletén túladhasson, akár az előállítási áron viheti piaczra fölöslegét s ez által természetesen minden versenyzőt leszorít; a mely eljárásra kényszerítve is lesz főkép oly években, midőn a belfogyasztást a nagyobb adón kivül rossz termés, gazdasági válság, vagy más ily okok is csökkentik. Sőt a német kormány e javaslat folytán a belfogyasztás által nyerendő rendkívül nagy jövedelem mellett még azt is megteheti, hogy szesztermelésének fölöslegét a külföldön saját látszólagos kárával adja el, mi a nyerendő 300 millió márka évi jövedelem mellett számba sem jönne. Ily helyzetben, t. ház mi nem hogy a versenyre gondolhatnánk, de még' KÉPVH. NAPLÓ 1884—87. VIII. KÖTET. j belfogyasztásunk biztosítását is csak magas beviteli vámok alkalmazásával érhetnők el. Pedig, t. ház, jól tudjuk, hogy a szesztermelés mily jelentékeny tényező minden állam gazdaságában. Oroszország állami bevételeinek majdnem fele, 200 millió rubel, a szeszadóból kerül ki; nálunk pedig — hogy az idei költségvetés alapján szóljak — a fogyasztási adók czímén előirányzott 25 millió forintnyi bevételből nem kevesebb, mint 11 millió forint esik a szeszadóra. De maga a szesztermelés is nemzetgazdasági tekinteteknél fogva a legnagyobb fontosságot érdemli meg ; nagyfontosságú, sőt mellőzhetlen kellék a mezőgazdaság felvirágozására, a gazdasági élet fejlődésére, a mennyiben számos termék van, mely szeszszé átalakítva, legjobban, vagy más utón nem is értékesíthető. Ha már ez is az eddigi eljárás változtatására utal, van egy más körülmény is, mely szintén annak megváltoztatását kívánja. Ugyanis, mivel a szeszt igen sok helyen állítják elő, hogy előállításának módja, valamint az anyag, melyből előállítják, a legkülönfélébb lehet. Mindezek az igazságos és arányos megadóztatást nemcsak megnehezítik, de majdnem lehetetlenné teszik. És mivel az adó kirovása nem vihető keresztül a helyes arányban, azértaszeszgyárak, melyek számtalan fogyasztó helyett előlegezik az adót, nem az adóláb magassága, hanem aránytalan megadóztatás miatt panaszkodnak és közöttük egyesek versenyre képtelenekké válnak olyanokkal szemben, kik kedvezőbb elbánásban részesülnek. És tény, hogy a megadóztatásnak bármely módja — vétessék bár alapul a nyersanyag, vagy a kész termék, vagy az edény, melyben az anyag a forrást végzi — bizonytalan és csalékony; mert mig egyfelől az adó kétszeresen sietteti e technika előhaladását, addig másfelől az állam törvényhozása ennek csak utána sántikál. Ebben leli megfejtését a mi szeszadó-törvényeink hosszú sora is. Az eredmény azonban mégis csak az, hogy a gyárosok nagy része több szeszt állít elő, mint a mennyit az állam megadóztat. A felhozott okok, t. ház, kívánatossá teszik a szeszadó teréna változtatást és a mondottakkal szemben fölmerül a kérdés, hogy a fogyasztási adók megvalósításának habár legsúlyosabb és az egyeseket a kereset teréről leszorító eszköze, a monopólium a szeszre nézve nem indicált-e. Szerény nézetem szerint minden körülmény, mely e szigorú eszköznek alkalmazását igazolhatja, itt is megvan. A szerfölött magas adóláb és ennek folytán a kibújásra való általános hajlam, úgyszintén a czikk természete, mely a magas megadóztatást jogosulttá teszi, e mellett az, hogy a magánosok saját hasznuk által a közérdeknek figyelembe vételére egyáltalán nem ösztönöztetnek, egy szóval t. ház, a 30