Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.
Ülésnapok - 1884-162
12 162. országos ülés január IS. 1886. látom, hogy a ki a javaslatok védelmére első sor- | ban hivatott, az az ellenzék leghathatósabb érvelésével, legodaadóbb hazafias munkálkodásával szemben kihivólag, félvállról, hogy ne mondjam fitymálva beszél a nemzet millióinak azon nagyszámú küldötteivel, kik az ellenzéki padokon ülnek: akkor elhatároztam magamat, hogy a ház bármily szerény tagjának érezzem is magamat, hazafias kötelességet teljesítek, midőn azon árambit ellen csekély tehetséggel én is küzdök. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, azon áramlatban, melyet a kor- J mánypárti padokon látok és azon irányban, melyet a t. ministerelnök ur követ, a parlamentarismus íizon sűlyedését látom, mely már-már a lejtő legalsóbb fokát jelzi. És ily körülmények közt azt tartom, hogy mindenkinek, bármily csekély tehetséget is érez magában, kötelessége ez ellen sorakozni. Ilyen körülmények közt, t. ház, a haza legutóbbi történelmének annaliseit kezdtem lapozni emlékezetemben, hogy tán találok ott valami oly nagyszerű pontot, mely a ministerelnök e kihivó, e fitymáló magaviseletét igazolja. És ugy találtam e lapokban, t ház, hogy a ministerelnök ur nagysága abban áll, hogy egész politikai életén át nagy szavakkal mert dobálódzni, Elkezdte a bihari pontoknál,folytatta a Dunaparíon és gyakorolta éveken keresztül a legnagyobb vehementiával itt e házban, mig a bársonyszékbe nem jutott. Nagyságának első alapköve tehát a nagy szavakkal való dobálódzás. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tovább mentem azután az annalisek kutatásában és azt találtam, hogy a t. ministerelnök ur nagyságának második alapköve a eynismus. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha, t. ház, tekintetbe veszszük, hogy csaknem régiben is, a midőn fordulásáról, a fusióról emlékezett meg, a legnagyobb cynismussal, mely egy országot vezető kormányférfi szájából elképzelhető, azt mondta, hogy hiszen akkori ténykedése a nemzet 90 századrészének óhajával találkozott: de hát t. ház, mindjárt el is vette megérdemlett jutalmát, mert nem is késett ezen p;idokról,pártvezére emlékezetébe visszahozni, hogy nemcsak nem találkozott a nemzet 90 századrészének óhajtásával, de a nemzetnek tudomása sem volt róla, úgyannyira, hogy maga az ellenzéki képviselők is csak a culissák mögül értesülhettek az egész fusióról. (Igaz! Ugy van! n szélső baloldalon.) De még inkább kitűnik a ministerelnök ur cynismusa ; kkor, ha figyelembe veszszük, hogy a ministerelnök ur ezen kijelentését épen akkor terjesztette a ház elé, mikor minden oldalról meg van támadva, hogy mindabból, amit ellenzéki korában igért, egy betűt sem teljesített. Mintha bizony a ministerelnök ur egyéniségét óhajtotta volna a nemzet a fusio által ünnepelni, nem pedig azon | rendszert, melyet ő ellenzéki korában contemplalt s hogy azt pontról pontra, betűről betűre érvényesítse. (IgasUJgy van! a szélső baloldalon.) De kitűnik a ministerelnök ur cynismusa továbbá abból is, hogy ő akkor, mikor az egész ház hangoztatja a visszaéléseket mik a legutóbbi választások alkalmával oly nagy fokot értek el, mint oly hivatott egyén, kinek ellenőriznie, megakadályozni kellene ezen visszaéléseket, egész flegmával kijelenti, hogy ő nem is tudja, hogy ilyenek léteznek. Hát, t. ház, én megengedem, hogy ő nem tudja, de akkor nem belügyministernek való; (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) ha pedig tudja, miként tudnia kell és mégis ily kijelentést tesz, az a kijelentés minden esetre mély megsértése a nemzetnek. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur cynismusa annyira megy, hogy oly enuntiatióban tört ki a múlt napokban, hogy miután szemére vetették, hogy semmit sem teljesített mindabból, mit ellenzéki korában igért, tehát feltalált uj eszméket, a magyar állameszmének megszilárdítását és egész büszkeséggel kijelenti, hogy a magyar állameszme megszilárdítását látja a horvátországi izgatásokban. A ministerelnök ur nagyságának további alapkövét képezi azon eljárás, hogy mindabból, mit ellenzéki korában vallott, absolute semmit sem teljesített. Ez is a nagyságok egyik szokása! A történet annalisaiban nagyságának 4-ik lapján azt találtam felírva, hogy kiválólag dédelgeti a demoralisatiót. (Igaz!) Ha valaki, t. ház, mint helügyminister azt meri hirdetni, hogy a választási visszaélésekről nincs tudomása, akkor, mikor azon pártnak egyik vezérférfia ezen választási visszaélésekről oly provocalólag nyilatkozik, Horvát Boldizsár képviselő urat értem, hogy ezen oldalról — a visszaélésekről szólva — nagyobb veszéíy fenyeget bennünket, mintha küleílenség közelednék határainkhoz, akkor ne csudálkozzék senki, ha a demoralisatio az ily enuntiatio folytán annyira megy az országban, hogy közmondásossá válik, miszerint: a kormánypártinak minden szabad, az ellenzékinek semmi; az ellenzéki hiában keresi az igazságot, mert a ministerelnök hathatós keze annak keresésében meg fogja akadályozni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha azt látjuk t. ház, hogy a ministerelnök ur bizalmasai, iníimnsai között oly ember van, ki az országnak vagyonát a rendes árak egy harmadáért harácsolja el s azokat, a kik ezt hamis okiratokkal elősegítik nemességet és fotisztséget nyernek, (Derültség a jobboldalon) ha azt látjuk — nem nevetséges ez kérem, mert példával tudom iliustralni és jót állok, hogy akkor a t. képviselő ur nem nevet — hogy az igazságszolgáltatásban a ministerelnök ur illetéktelen kezeivel nem átall
