Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.
Ülésnapok - 1884-168
188. Mfflágo* Blés Január 25. 1886. Ifil nemzeti eszme, nemzeti czélért lelkesült a nemzet; nálunk az államjószágok eladásánál semmi nemzeti czélt, semmi magasztos nemzeti eszmét nem látunk. T. ház! Néhány évvel ezelőtt a pénzügy minister ur, ha nem csalódom 5 év előtt, itt a házban igéretett tett, azt mondván, hogy az államjószágok eladása csak mintegy átmeneti intézkedésnek tekinthető, a mely a legközelebbi időben befejezést nyerend. A legközelebbi idő, az 5 év elmúlt és most a budgetben évenkint majdnem mint rendes bevételt látjuk az államjószágokból befolyó összegeket. Két év alatt a pénzügyminister ur 236 ezer holdat adott el és maradt még körülbelül 450 ezer hold. Ha tekintetbe veszem azt, hogy 5 év alatt az államjószágoknak majdnem egy harmadrésze lett eladva, ha tekintetbe veszem, hogy a pénzügyi egyensúly, mely ÍO év előtt igértetett, most sincs helyreállítva és ha tekintetbe veszem, hogy a pénzügyi szükség, a melyet mint argumentumot hoznak fel, 10 évi vergődés után is megmaradt, akkor méltán lehet attól tartani, hogy az államjószágoknak még megmarad s /s rész szintén annak az úgynevezett pénzügyi szükségnek, hogy ugy mondjam, feneketlen zsákjába fog bele kerülni. Itt, t. ház, ismét fel lehetne hozni azt a nagyon sokszor felhozott, agyonczáfolt érvet, mely a beruházásokról, befektetésekről szól, mikor aztán felhangzik majd az, hogy ezen eladott államjószágoknak ára sokkal nagyobb mértékben, sokkal jövedelmezőbben be van fektetve Magyarország fényes jelenében. Hát t. ház, itt eszembe jut a példa arról a farsangi atyáról, a ki, hogy fényes bálba vihesse leányát, mert jövőben ottan jó partit csinálhat; hogy megszerezhesse toilettejét, eladja ágyneműjét és télikabátját. T. ház! Ha az ällamjószágok majd elfogynak és ha majd az állam nem talál jószágot magában az államban, habár ezen államjószágok eladása már is egy veszélyes praecedenst képez arra nézve, a mit egy tavalyi bizonyos főrendiházi vitánál egyes ajkakról már hallottunk is emlegetni, meglehet, hogy talán csak ugy, mint pressiónak. meglehet, hogy talán csak épen előhozatott, hanem majd ha nem lesz ez az államvagyon, akkor igenis félek, hogy a kormány, a mely oda nyúl, hogy pénzt szerezhessen, a hová lehet, hogy szükségét fedezhesse, azt hiszem, merész kézzel hozzá fog nyúlni még ahhoz a vagyonhoz is, mely a vallásalapot, mely a papság vagyonát is képezi. (Felkiáltás a szélső baloldalon: De est nem engedjük í) Igaz, hogy azt mondhatjuk, de bocsánatot kérek, e kérdésnél, az államjószágok eladásánál én a jog fogalmát sem értem, {Halljuk! balfélöl) mert az államjószág nemcsak mi nekünk maradt örökül, hanem azt hiszem, hogy az a nemzet törzsvagyonát képezvén, arra az államjószágokra joga van a jövő nemzedéknek is. (Ugy van! a szélső baloldalon.) KÉPVH. NAPLÓ 1884—87. VIII KÖTET. Én, t. képviselőház, midőn látom azt, hogy az államjószágok eladása semmi nagy szükséggel, semmi czéllal indokolva nincsen, midőn azt látom, hogy a pénzügyminister ur rövid öt év alatt annyi jószágot adott el, a nélkül, hogy biztos igéretét birnók arra nézve, hogy az államjószágok ezentúl eladatni nem fognak, én határozottan pártolom Olay Lajos t. képviselőtársam azon határozati javaslatát: utasittassék a pénzügyminister ur, hogy a ház további intézkedéséig államjószágokat el ne adjon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Herman Ottó; T. képviselőház! (Halljuk! balfelől.) Először sajnálatomat fejezem ki a felett, hogy az igen t. pénzügyminister ur nem tartotta szükségesnek —• hogyne mondjam: érdemesnek — hogy arra az alapos és megokolt felszólalásra, a mit Lázár Ádám t. képviselőtársam tett, eddig egy szóval is renectaljon; nem reílectalt akkor, mikor mindnyájan, a kik régibb idő óta kisérjük figyelemmel a közéletet, élénken visszaemlékezünk arra az időre, amidőn a naszódi erdők ügye az egész magyar társadalmat igen élénken foglalkoztatta; s valóban érdekében feküdt az akkori kormánynak, épen ugy mint a mostaninak, hogy ezt az ügyet végre A'alahára tisztázza. Lázár Ádám t. képviselőtársául előhozta azt, hogy a múlt évi tárgyalás alkalmával a legrövidebb időben volt megígérve az ügynek a megoldása : én azt hiszem, hogy a képviselőháznak végre valahára joga van megtudnia, hogy mit ért a kormány e „legrövidebb idő" alatt: mert hogy ez igy nem mehet, az ügyeket egyik hétről a másikra, egyik évről a másikra áttenni, az tiszta; és ha igy folytatjuk a jövőben, akkor bennem az a meggyőződés kell hogy keletkezzék, hogy el akarják feledtetni ezeket a dolgokat, (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez volt az t. ház, a mit Lázár Ádám t. képviselőtársam beszédére mondani óhajtottam. De minthogy már felszólaltam és minthogy én voltam az, a ki az államjószágokat a lottóval hoztam kapcsolatba, én visszatérek egy pár szóval arra a beszédre, a melylyel a t. pénzügyminister ur az én szavaimra reftectalt; visszatérek azért, mert azt ismét kapcsolatba szándékozóin hozni az államjószágokkal; de visszatérek különösen azért, mert a t. minister ur érvelése egyáltalában olyan, hogy szigorúan logicailag véve, a t. pénzügyminister ur igen rossz társaságban találja magát. A t. minister ur érvelése ez volt: nem tagadhatja, hogy a lottó büntetendő cselekmény, de ugy okoskodik, hogy ha az állam nem űzi a lottót, fogják azt űzni mások s ekkor az állam elesik a jövedelemtől. Vegyük t.ház, e tételt szigorúan logicailag. Én életemben elég uzsorást szólítottam meg s azt mondottam nekik, hogy az uzsora büntetendő cselekmény, hagyjanak tehát azzal fel, különösen mikor bizonyos faj, bizonyos vallásfelekezethez
