Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-162

10 162. országos ülés január 13. 1S86. de arra egyetlen példát nem tudok, hogy egy magyar Írónak, egy magyar szakembernek, egy magyar költőnek a művét lefordították volna. {Egy hang balfelöl: Nem igaz.') Hogy egy egyszerű példával éljek, mint culturalis nép, szereti a zenét, a zene az egy nemzetközi nyelv, a melyen az egyes nemzetek egymáshoz szólanak és a melyen megszokták érteni egymást. Vannak Liedertafeljeik, Kränzchenjeik, Sängervereinjaik, hanem arra senki sem emlékszik, hogy azokon egy magyar nóta felhangzott volna. I Ugy van!) Mit jelent ez? Jelenti azt,hogy igenis vanintensiv gyűlölet, melyet egy bizonyos hierarchia táplál. Hasonlítsa össze a t. képviselő ur a dolgokat, a hogy vannak. Hisz a községi törvény szerint a községek administratiój községek kezében van letéve, a municipiumoké pedig municipiuDQokéba. Ha ez csakugyan oly culturalis baj, ha ez a közigazgatás elégtelen, ha ők nem tartják magukat kellő jólétben levőknek: azon eszközök, melyekkel e jólétet maguknak megszerezhetik, a községekben és a megyékben a hatalommal együtt az ő kezükben vannak. Példával mutathatnák meg, hogy mi az, a mit a magyar íjnak el kellene érni, mely nem áll azon magas culturán, hogy hozzájuk felemelkedjék s hogy polgárainak a községekben ugyanazt a jólétet megszerezze. De, t. ház, más vezeti őket, az, hogy születésüktől fogva, a bölcsőtől a koporsóig, mindig oly befolyások alatt állnak,a melyek mellett a hazafias érzület, az állam iránti rokonszenv alig fejlődhetik. Az az elzárkózottság, melyben iskoláikban, templomaikban és a törvény teremben vannak, ez az, mely nekik ugyan nem ad semmi expansiv erőt, de rájuk semmiféle befolyást gyakorolni nem enged. Ezt az elzárkózottságot nem a államhatalom, hanem a társadalom ereje és keze nyithatja meg és döntheti le. Igenis, van culturegyletünk, hogy azokon a falakon, melyeket a hatalom szavával ledönteni nem lehet, a magyar társadalom, mely a culturalis fejlődésnek mindig magasabb fokát éri el, ennek segélyével keresztül mehessen. Ezek után meg méltóztatnak engedni, miután budgetről van szó, hogy legalább pár szóval a hudgetre vonatkozó nézeteimet elmondhassam. (Halljuk !) A helyzet körülbelül az, hogy innen is, túlról is, ki nagyobb ki kisebb mértékben ad kifejezést bizonyos aggályoknak, hogy a nemzet minden erejének összeszedése mellett alig és a legközelebbi időben nem. is lesz képes azon czélt elérni, hogy a budgetben az egyensúly helyreálljon. Tény az, t. ház, hogy ez országnak expautiv ereje a jelen pillanatban bizonyos határig, hogyne mondjam véghatárig érkezett. Én csak egy momentumra akarom a t. ház figyelmét felhivni. Az összes körülöttünk levő államok, igy Olaszország, Németország, sőt Szerbia és Románia is abban a helyzetben vannak, hogy ott a valuta-kérdés meg van oldva. A budget maga is mutatja, hogy mekkora összeget fizettünk agiö-különbözet czímén ; de még sokkal nagyobb az a differentia, melyet mint társadalom, mint egyes polgárok fizetünk. Annyit tudok, hogy a valuta helyreállítása, illetőleg egy egységes értékszámítás helyreállítása, bármily nagy áldozatokkal járt Olaszországban, de oda vezette ez országot, hogy a financiális kibontakozásnak oly terére lépett, hogy a kereskedelmi és közgazdasági téren az egyensúlyt igen rövid idő alatt legalább nagy részben helyreállította. Ez, t. ház, oly komoly figyelemre méltó kérdés, hogy bár egyes részleteivel itt most foglalkozni nem lehet, ezzel szemlen fogja találni magát mindenki, a ki Magyarország financiáit, közgazdaságát, kereskedelmét rendezni akarja és bár ezen kérdésben, elismerem, hogy meg kell választani az időt és kellőleg mérlegelni kell a körülményeket és viszonyokat, de ezen kérdés az, a melynek közvetlen hatása alatt kell, hogy álljon mindenki, a ki Magyarország pénzügyeivel foglalkozik. Ezt a kérdést csak fel akartam említeni, minthogy a budget kérdésével bizonyos összefüggésben van. Kénytelen vagyok azonban egy másik dolgot újból felemlíteni és ez a vámsorompók felállítására irányzott törekvés egész Európában. Én ugyan végtelenül csudálatosnak tartom azt, hogy a legszorosabb politikai szövetségben levő államok a legbelterjesebb háborút folytassák közgazdasági téren és nem tartom czélra vezetőnek azt, hogy a. közgazdasági háború elkerülése szempontjából Európa összes államai beleugorjanak egy bizonyos irányzatba. Én azt hiszem, hogy közgazdaságipiaezokat akarunk szerezni — és ezt kell szereznünk — első sorban arra kell törekednünk, hogy mindazon államokkal, a melyek ezen irányzatnak követői és megvalósítói, lehetőleg szövetkezésre jussunk és ha a megkötendő vámszövetséget illetőleg minduntalan csak Németországra vetjük tekintetünket, a melytől mindig tagadó választ kapunk és másutt piaezot nem keresünk, vagy nem merünk keresni: ugy megkötött kézzel adjuk át magunkat Németországnak, a mely azon irányban fog bennünket vezetni, a mely nem hiszem neki is javára sz;dgálna, de hogy nekünk nem szolgál javunkra, az bizonyos. Ezek után, t. ház, beszédemet végzem. (Halljuk! Halljuk!) Gí-rüuwald Béla képviselő ur beszéde végén arra kérte a ministerelnök urat, hogy tévelygéséből megtérve, fogadja el azt, a mit ő ajánl, illetőleg fogadja el a józan ész követelményeit, tudniillik oly állami politika megvalósítását, melyet beszédében rajzolt a képviselő ur; tehát azt az irány-