Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.
Ülésnapok - 1884-162
8 162. orwágos ülés jannár 18. 1886. hanem az osztrák tartományokban is oly közélet, oly ragaszkodás uralkodjék az állam iránt, mely mindkettőnek éltető erejét képezze. (Helyeslés a jobboldalon.) Én nagy megdöbbenéssel és aggálylyal tekintek arra a bomlásra, mely ott működik. Én nem csak az állam azon felére tartom ezt veszélyesnek, hanem bizonyos tekintetben a monarchiára magára is. Mi azon állapotnál, azon szerződésnél fogva joggal nem birunk, hogy azon államnak belügyeibe beavatkozzunk, valamint ők sem birnak ezzel velünk szemben. De ha nekem van jogom arra — 8 azt senki sem vonhatja kétségbe — hogy egy külállamnak belső átalakulását aggálylyal tekintsem, hogy féljek az ő bcdátalakulásának következményeitől és segítséget keressek az ellen; ha jogom van — hogy példával éljek —figyelemmel kisérni, vájjon Szerbiában olyan kormány jut-e hatalomra, mely az orosznak szövetségese, vagy hogy Angliának kormánya oroszellenes, vagy oroszbarát-e ; ha mindezen kérdések megvitatása még ezen külállamokkal szemben is jogosult: annál jogosultabb az, hogy azoknak az aggályoknak, melyek a monarchia, túlsó felében megindult foederalisticus áramlattal szemben fölmerülhetnének, itt is kifejezés adassék. Hermán Ottó t. képviselő ur fényes ^ beszédében szólt a társadalom missiójáról. 0 megdöbbenéssel látja azt, hogy a társadalom nem elég erős, nem életképes s aggódva mutat arra, hogy minő bonyodalmak következhetnek ebből. Hát én a, t. képviselő urnak ebben bizonyos pontig igazat adok. Van egy áramlat, mely Európa nyugatáról indult ki és melynek nincs ugyan még oly érvénye itt Magyarországon, mint a nyugotibb államokban de a mely ellen nekünk is okvetlenül védekeznünk kell. Az 1815-ik évi és az azt megelőző XVIII. századbeli társadalom állapotai, intézményei, melyekről már azt hittük, azt hitte Európa, hogy ezek az 1848-iki forradalom után mind lekerültek a napirendről, hogy ezek már csak történeti emlékek, most kisebb-nagyobb mértékben Európa minden nemzete közt új életre ébrednek; azok a múmiák, melyekről már rég nem beszéltek, kezdenek újra megelevenedni. Az ősök enumeratiója, a társadalmi állások categoriákba való sorozása, mindezen kérdések nálunk is, de sokkal nagyobb mértékben Európa többi államaiban ismét előkerülnek. Ez ellen csakugyan sorakozni kell, mert ha ezen métely, amelynek egyes jelenségei már mutatkoznak, bevenné magát Magyarországba, ez valóban komoly veszély lenne. Mert én azt hiszem, hogy a magyar állam és a magyar nemzet mindaddig az ideig a legnagyobb veszély közepette is meg fog állani, mig ezt az államot és ezt a nemzetet a szabadság, a szabadelvű irányzatok, [Derültség a szélső baloldalon) a tisztességes reformok {Helyeslés a jobboldalon. Derültség és mj a ssélsö baloldalon) letéteményesének tekintik azon fajok, azon államok, melyek közt mi élünk. De mihelyt arra a meggyőződésre fognak jönni, hogy itt azon régi hatalmi sphaerák megszilárdítására törekszenek, hogy ezek a nemzetek, ezek az államok reactionarius irányzatunk vontató kötelére engedik magukat vinni, mihelyt ez a meggyőződés lesz általános, akkor nézetem szerint ennek a nemzetnek missiója megszűnt; mert ezen nemzet európai missiója egyedül az lehet, hogy az átalakulásokat a keleten, mint őrszem tekintse; a mely nemzetnek pedig missiója nincsen, annak létjogosultsága sincs. Nem szívesen foglalkoztam t. ház, ezen kérdésekkel, de az elmondottak felemlítését szükségesnek tartottam azért, mert ki fog hangzani a t. képviselő urak szava az ország minden részébe. Én nem kivánom, hogy az én szavam hangozzék ki bárhova; én csak azt kivánom, hogy ha van az igazságnak csak egyetlen egy atomja az én beszédemben, az az egyetlen igazság hangozzék ki. A t. képviselő ur azt mondotta — és ez nagy hatást idézett elő a házban — hogy hiszen nekünk csak egyetlen egy Erdélyünk van, nincsen húsz Erdélyünk, vigyázzunk tehát erre az egyre. Lehet, t. képviselő ur, hogy Erdélyt bizonyos tekintetben veszélyek fenyegetik és igen szívesen látjuk a t. képviselő urat, mi, akik Erdélyben születtünk, érdekeink védelmére kelni. De nemcsak szívesen látjuk, hanem meg is vagyunk győződve, hogy a képviselő ur ott, a hol bennünk a magyar nemzetet, a magyar fajt, a magyar államot látja megtámadva, segítségünkre lesz. De a t. képviselő ur bizonyos tekintetben tévedett. Tévedett már a kiindulási pontnál, a midőn az 1867-ikikiegyezésből indult ki. Elmondom én is a magam nézetét erre vonatkozólag, nem azért, hogy vitatkozzam a t. képviselő úrral, hanem hogy előadjam saját felfogásomat e kérdésben. 1867-ben a kiegyezés alkalmával az erdélyi uniót bevégzett ténynek vették. Fájdalom, ezen bevégzett tény keresztülvitelére egy királyi biztosságot láttunk szükségesnek szervezni. Én ezt magában nagy hibának, nagy tévedésnek tartottam. Másfelől pedig az erdélyi uniót a különböző hivatalok, állások, aspiratiók egy territoriális kérdésének tartották. Ez is teljesen téves volt. Én azt hiszem, ha van kilencz egyénünk, a kik Erdélyben születtek és azok leghivatottabb a ministeri székek betöltésére: tekintet nélkül arra, hogy hol születtek, foglalják el azokat a helyeket. De, hogy azon a czímen, mert erdélyiek, akár ministeri, akár bármily más állást foglaljanak el, ezt nem tartom erdélyi kérdésnek, nem tartom Erdély érdekeivel megegyezőnek, sőt épen az ily felfogást oly hibás felfogásnak tartom, mely az ország közvéleményét eddig is félrevezette. (Helyeslés a jobboldalon.)
