Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-140

g8 140 országos ül«s november 25. 18S5 pontból és mert meggyőződésem, hogy e törvény j azért van alkotva, hogy a közjegyzői intézmény minden áron elősegittessék, nem pedig azért, hogy az adózó polgárok javára legyen, a törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés szélső balfelöl.) LltS Gyula : Az igazságügyi bizottságnak azon felfogása helyett, hogy egészséges jogfejlődés csak ott létezhetik, a hol már a közjegyzői intézmény is virágzik, tekintettel a mi speciális jogviszonyainkra, megfelelőbbnek tartanám a tételt akként felállítani, hogy közjegyzőkre talán inkább ott van szükség, hol már egészséges jogfejlődés virágzik és létezik. A tételt ekként felállítva, valóban felmerülhet az a kérdés, hogy vájjon hazánkban a jogfejlődés virágzása van-e azon stádiumban, mely a közjegyzői intézményt szükségessé teszi; van-e azon stádiumban, melyben a közjegyzők jobb existentiájának gondoskodásafeletti aggodalom, előbbre való azon igazságügyi nagy fontosságú reformoknál, melyeket évek óta hallunk hangoztatni, de a melyekből oly keveset láthatunk és tapasztalhatunk. (Helyeslés bálfdöl.) Ezen igazságügyi reformok közt szerepel a jó polgári törvénykönyv alkotása, a királyi táblának decentralisatiója, az első folyamodása bíróságok székhelyeinek végleges megállapítása, továbbá a közönség azon érdeke, hogy ott és annyi számmal alkottassanak első folyamodása bíróságok, a mely számban azt a már is mázsaszámra felnőtt restantiák és a közönség igénye megkívánja. Ezen érdekek fontosabbaknák látszanak, mint a közjegyző urak tisztességes esistentiája fölötti aggodalom. De bármint kendőztessék is e kérdés, ugy az igazságügyi bizottság indokolásából, mint a beterjesztett javaslatból kitetszik, hogy annak egyedüli főczélja, hogy a közjegyző urak anyagi existentiája javítva legyes. Sokkal helyesebben tette volna az igazságügyi bizottság, ha indokolásában egészen leplezetlenül bevallotta volna, hogy az 1874. évi XXXV. törvényczikk a közjegyző uraknak ugyan igen szép és tág hatáskört jelölt ki, hanem e t. urak nagy része — tisztelet a kivételnek — az ő hatáskörét szűz földnek tekintve, abban csakhamar oly mély barázdákat akart szántani, hogy a közönség bizalma elfordul tőle, díjfelszámításaiktól mindenki megrettent és a közjegyzőt valóságos egyptomi csapásnak tekintette. De nemcsak a közönség bizalma fordult el tőlük, hanem elfordult maga a hagyatéki bíróság, a gyámhatóság is, mely megsokalta, hogy a közjegyző uraknak nem némelyike, hanem igen nagy része a tárgyalási jegyzőkönyv végén azt tüntette ki, hogy az örökösökkel osztályos atyafivá lett. És igy a gyámhatóság fölhasználva az 1877. évi gyámügyi törvényt, a hagyaték elintézését j nem annyira közjegyzőkre bizta, mint inkább a járási szolgabirákra. T. ház! Az 1874. évi XXXV. törvényezikk intézkedéseibői nem az derül ki, hogy a t. közjegyző urak nem kaptak jó darab kenyeret, melybői metélhettek volna, hanem a 11 évi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a kenyér megvolt, elég is volt, hanem a közjegyző urak étvágya nőtt igen nagyra. Én tehát a t. minister ur és az igazságügyi bizottság felfogásával szemben elégnek tartottam volna a közj egyző urakat figyelmeztetni, hogy étvágyukat a kapottkenyéradaghoz mérsékeljék, árig a t. minister ur — valószínűleg megunva a folytonos zaklatásokat — más következtetésekre jut és süttet az igazságügyi kormányzat kemenczéjében nagyobb kenyeret, melyben az a sajnos, hogy az élesztőt megint a közönség zsebeiből kotorja elő. És valóban nagy hiba volt azoktól, kik az 1874: XXXV. törvényezikket megalkották, hogy előbb positiv alapokra fektethető okokból meg nem ismerték a helyzetet és nem tudták megbírálni, vájjon a közjegyzőknek fog-e oly existentia nyújtatni, melyből azok tisztességesen megélhetnek ? Nagyon is kár volt figyelembe nem venni a mindenható alkotó nagy tényét, a teremtés történetét, melyből megtanulhatták volna azon logikai egymásutánt, melylyel a mindenható először megteremtette a halakat és a madarakat és csak azután az embert, hogy ez amazoknak hasznát vehesse. A közjegyző helyzete igy hasonlít a laplandi ember panaszához, a ki igy sóhajtott: „Sok az eszkimó, de kevés a fóka!

íf A t.jgazságügyi bizottság 11 évi tapasztalataiból arról győződött meg, hogy nemcsak a közönség viseltetik fokozódó bizalommal a közjegyzői intézmény iránt, de arról is, hogy ez intézményre nálunk égető szükség van és hogy hatásköre kibővítésének okvetlenül meg kell történnie. Nem tagadom, hogy az ország fővárosában a fejlett kereskedelem s abból származó jogügyletek, jogviszonyok sokasága, nem tagadom azt sem, hogy egyes nagyobb városokban, melyekben ugy a közlekedés, mint a kereskedelem s a fejlettebb ipar szempontjából származó jogviszonyok indokolják a közjegyzői állás fenmaradását; de merem tagadásba venni azt, hogy a vidéki kisebb városok s faluhelyeken székelő közjegyzőkre a közönségnek szüksége volna. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez állításomat indokolnom nem szükséges egyébbel, mint a vidéki kis városok s faluhelyeken székelő közjegyzők naplóival, hol egy-két ügylet, végrendelet szerkesztésén kivül alig foglaltatik egy pár bírói megbízás s ott is nagy részben hagyatéki tárgyalások képezik a köz-