Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-161

161. országos ttlés jannár 16. 1886. 375 mik történtek. Igen téved a t. ministerelnök ur, ha azt hiszi, hogy az ellenzék mindezt elfeledte, sőt ellenkezőleg én azt hiszem, hogy az ellenzék nagyon jól tudja azt, hogy azon kéz, a mely Gáj Lajost 1848 előtt Horvátországba küldte, ma sem pihen. Én azt hiszem, hogy a Starcsevicsék lármázása ezen kéz működésére vezethető vissza. Már pedig a kormánynak kötelessége volna, hogy azon kezet, legyen az bármily hatalmas, korlátozza, ártalmatlanná tegye. És a mint a t. ministerelnök ur méltóztatott mondani, hogy a mennyiben jobban kiabálnak, annak az oka, mert most egy erős többség és bán van, a ki a magyar állammali solidaritas mellett harezol. Én azt hiszem, hogy azok inkább azért lármáznak, mert jobban biznak az ő erős pártfogójukban, mint félnek a gyenge magyar államtól. A mi pedig a terrénum aláásását illeti, már engedelmet kérek, ássák ugy az ellenzék, mint a t. ministerelnök nr engedelmének kikérése nélkül szorgalmasan és bátran a terrénumot. Azt mondta a t. ministerelnök ur tegnap, hogy midőn a nemzetiségi izgatások ellen a t. házhoz fordul, hogy adjanak fegyvert kezébe, akkor az ellenzék mindjárt azt mondja, hogy hiszen nincs is nemzetiségi izgatás. Azt nem mondja az ellenzék, hanem azt mondja, hogy a fegyver, a melyet a kormány kér, rosszabb, mint az ellenség és a fegyver a t. ministerelnök kezében igen veszélyessé válható lenne nem annyira az ellenség, mint a közszabadság ellen. Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy egy állam politikája fejlesztésére működik — arra tehát beszédemben vissza fogok térni — ennek kapesán azt is mondja, hogy a magyar állam hitele jobb most, mint volt. Én részemről ezt a hiteljavulást nem látom, mert a ki kölcsönöket uzsorára vesz fel, mit igen helyesen bebizonyított Prileszky Tádé t. képviselő ur, ki azt mondta, hogy a mi hitelező zsidóink, hogy emelik fel czélzatosan, par force az arany-agiót akkor, midőn a kamatfizetésekre kerül a sor. Ez kétségtelenné teszi azt, hogy mi uzsorát fizetünk. Már pedig legyen az magánember vagy állam, a ki uzsorára vesz fel kölcsönt, arról a ministerelnök ur sem hiszi, hogy annak olyan szilárd hitele volna. A mi pedig azon érvét illeti, hogy az állam hitele azért szilárdabb most, mint volt azelőtt, mert a pénzemberek meg vannak győződve a magyar állam fennállásának biztosságáról és hogy ez a t. kormány érdeme, arra bátorkodom megjegyezni, hogy a t. kormány mellett egy kis érdeme talán Bismarck berezegnek is van benne, kinek a magyar és az osztrák alkotmányosság fennállása érdekében fekszik, mert e nélkül igen könnyen megtörténhetnék, hogy egy revanehe-háború esetén Osztrák-Magyarországot nem az oldala mellett, hanem magával szemben találná. A ministerelnök ur nem érti, hogy az ellenzék miért olyan hideg az új országház építése iránt. Pedig azt igen könnyű érteni. Ha valakinek heverő tőkéje van, építsen bár luxus-épületeket, jól teszi; hanem a ki uzsorás pénzen épít nélkülözhető épületeket, annál — s erre igen sok példát láttam magán embereknél — a eatastropha bekövetkezését igen előre tolják az ilyen építkezések. Már most t. ház, áttérek beszédem tulaj donképeni tárgyára, a t. kormány múltjára és sikereire. De hogy ezen t. kormány magatartása és elért sikerei felől alaposan és igazságosan szólhassak, vissza kell mennem 10 évi kormányzata eredményeire, tekintetbe véve azt is, hogy mit igért kormányra lépése alkalmával. Mert hiszen már a szabadelvű elnevezés is igen nagy Ígéretet rejt magában s ettől is sokat várt a nemzet, a melynek — be kell vallanom — azon időben meghamisítatlan többsége bizalmát birta; legalább én nem tehetem fel róla, hogy csupán a hatalomra juthatás kedvéért scartolta volna le a bihari pontokat. Hát először is mik azon valóban hasznos alkotások, melyeket a t. kormánytól megtagadni nem akarok, nem is lehet, habár azok 10 évi kormányzás megfelelő eredményeként el nem fogadhatók. De mivel elfogulatlanul igazságos akarok lenni, enyhítő körülményképen mégis kötelességemnek ismerem felhozni és csak azt sajnálom, hogy legjobb akaratom mellett sem találok elég tárgyat, melylyel hosszasabban lehetne foglalkozni, mert ha elmondom azt, hogy a közlekedés terén némi befektetések történtek; ha beismerem azt, hogy a közoktatás terén a szakminister ur a rendelkezésére bocsátott eszközökhöz mérten még sikert is ért el és hogy az ipar terén is láttunk a kiállítás alkalmával némi, azonban legnagyobbrészt mondva csinált lendületet: azt hiszem mindent elmondottam, mi e t. kormány előnyére felhozható. Hacsak az uralkodó személye körüli minister ur számos síkereit a nemesítés és czímadományozás terén nem akarnám közhasznú intézkedések gyanánt feltüntetni. Áttérek t. ház, azon kérdésekre, melyeknek a nemzetre nézve sikeres és hasznos megoldását a nemzet ettől a kormánytól várta. Először is azt várta — és be kell ismernem, hogy a nemzet nagy többsége azon időben valóban hitte is — hogy az állam pénzügyeit rendezni fogja és ennek következtében az állampolgárokra már akkor is súlyosan nehezedő terhek könnyittetni fognak. Hogy a kik ezt valóban hitték, mennyire kellemetlenül csalódtak, arról fogalmuk lehet, ha a tárgyalás alatt levő költségvetést figyelemmel átnézzük, mert az daczára a feljebb csigázott adóknak, újabb adónemek behozatalának és az államjavak nagymérvű elidegenítésének igen szomorú képét mutatja. Ott bizony a deficit nem hogy fogyott volna, hanem inkább talán még növekedett és a mi a legrosszabb,